Eddig titkolta: Kunhalmi Ágnes krónikus betegségéről vallott
ATV
2026-06-10 17:18
Kunhalmi Ágnes betegségéről beszélt: „Éveken át erős fájdalmakkal éltem, miközben a munkámat végeztem a Parlamentben”.
Először beszélt nyilvánosan endometriózisáról Kunhalmi Ágnes. A korábbi országgyűlési képviselő arról számolt be az nlc.hu -nak adott interjújában, hogy éveken keresztül súlyos fájdalmakkal küzdött, miközben politikusként dolgozott, betegségét pedig sokáig még párttársai előtt is titkolta.
„Tűrni kell a lelki abúzust és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert. Többek között ezért sem beszéltem eddig a súlyos nőgyógyászati problémámról, az endometriózisomról sem” – fogalmazott.
Kunhalmi elmondta, hogy az erős alhasi fájdalmak kezdetben a menstruáció idején jelentkeztek, később azonban már a két ciklus között is fennálltak. Felidézte, hogy betegsége diagnosztizálása hosszú időt vett igénybe, ráadásul egy időben félre is kezelték.
„Az elviselhetetlen fájdalom már nemcsak a menstruációm alatt, hanem egy idő után a két ciklus között is kitartott” – mondta. Hozzátette, hogy végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítségével jutott el a megfelelő szakemberhez, aki megműtötte.
A volt politikus az interjúban családi tragédiáiról is beszélt. Elmondása szerint két éven belül veszítette el mindkét szülőjét. Édesapja Alzheimer-kórban szenvedett, édesanyjára pedig ő talált rá kiskunmajsai otthonukban.
„A szüleim elvesztése sokkhatásként ért, hirtelen üres lett minden, de gyorsan talpra kellett állnom, hiszen egy politikus nem mutatkozhat gyengének” – mondta.
Kunhalmi Ágnes arról is beszélt, hogy politikusi pályafutása során végig elkötelezetten dolgozott az Orbán-kormánnyal szemben.
„Hittem abban, hogy sikerül megdönteni a kizsákmányoló rendszert” – fogalmazott. Felidézte, hogy az idei országgyűlési választáson visszalépett a TISZA Párt jelöltjének javára , mert úgy érezte, „meg kell tennem, amit a haza megkövetel”.
A korábbi képviselő szerint politikai pályája befejezetlen maradt.
„Végigküzdöttem a Fidesszel szemben 16 évet, de a sors nem adta meg most, hogy kormányon lévő országgyűlési képviselő is lehessek” – mondta. Hozzátette, mindig arról álmodott, hogy kormánypárti képviselőként még többet tehessen választókerületéért és szülővárosáért.
Az interjúban arról is beszélt, hogy politikusként nem szerzett jelentős vagyont.
„Becsülettel végeztem a munkámat azért a tiszteletdíjért, amit országgyűlési képviselőként kaptunk. Azon felül soha nem voltam megvesztegethető, vagy tisztességtelen dolgokra rávehető” – jelentette ki.
A jövővel kapcsolatban azt mondta, társadalmi munkában szeretné segíteni az endometriózisban szenvedő nőket. Személyes érintettsége miatt fontos ügynek tartja a betegség társadalmi ismertségének növelését és a tájékoztatást.
Kunhalmi arról is beszélt, hogy párjával évek óta szeretnének gyermeket.
„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra” – mondta.
A volt politikus a közéleti kérdésekre is kitért. Úgy véli, a köztársasági elnöki tisztséget jelenleg nem ő lenne a legalkalmasabb betölteni, ugyanakkor úgy látja, hogy Sulyok Tamásnak már távoznia kellett volna hivatalából.
„Abban egyetértek, hogy Sulyok Tamásnak már le kellett volna mondania, mert semmilyen szinten nem szolgálja a nemzet egységét” – fogalmazott.
Kunhalmi Ágnes jelenleg a politikától távolabb tervezi a mindennapjait, de továbbra is rendszeresen találkozik fiatalokkal, egyetemi közösségekkel és civil szervezetekkel. Mint mondta, a politika továbbra is fontos része maradt az életének.
„A politika a hobbim is” – jegyezte meg az interjú végén.