← Vissza

news.bsdnet.hu

Betiltja a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Gajdos László

24.hu 2026-05-12 12:59
Az Európai Unióban utolsóként Magyarországon is betiltják az elefántok, úszólábúak (fókák, rozmárok), nagymacskák és főemlősök cirkuszi szerepeltetését – válaszolta aMagyar Hangkérdésére parlamenti bizottsági meghallgatása utánGajdos László, a Tisza-kormány élő környezetért felelős miniszterjelöltje. A Nyíregyházi Állatpark korábbi igazgatója válaszában jelezte: az intézkedés hatályba léptetésével megvárják a már futó cirkuszi szezont, mert nem szeretnének egyetlen cirkuszt sem kellemetlen helyzetbe hozni. Tudomása szerint egyébként jelenleg már csak egy magyar cirkuszban léptetnek fel egyetlen elefántot. A meghallgatásán ehhez annyit tett hozzá, hogy eddig elterjedt gyakorlat volt, hogy nyugat-európai cirkuszi társulatok Magyarországon turnéztatták azokat az állataikat, amelyekkel a tilalom miatt saját hazájukban már nem szerepelhettek. Ez a gyakorlat most meg fog szűnni. A miniszterjelölt ugyanakkor jelezte: állati fellépők nélkül nincs cirkusz, így a háziállatok, papagájok, illetve néhány olyan faj (például lámák) szerepeltetése elé, amelyek jól tűrik a cirkuszi körülményeket, nem gördítenek akadályt.
Eredeti cikk megtekintése →