Kunhalmi Ágnes éveken át súlyos betegséggel küzdött, amelyről még párttársai sem tudtak
Index
2026-06-10 19:55
Az nlc -nek adott interjút Kunhalmi Ágnes, a baloldal egyik legismertebb politikusa, aki most először vallott arról, hogy éveken át endometriózissal küzdött, miközben országgyűlési képviselőként dolgozott.
Kiderült, hogy a politikus sokáig még párttársai elől is titkolta, mennyire beteg, mert meggyőződése szerint a politika kegyetlen terep, ahol – különösen nőként – nem szabad gyengének mutatkozni. Betegségét sokáig nem ismerték fel, egy orvos félre is kezelte, végül egy alapítvány segítségével jutott el a helyes diagnózisig és a műtétig, amely megszüntette fizikai fájdalmait.
Nyíltan beszélt magánéleti tragédiáiról is, Kunhalmi két éven belül veszítette el szüleit, édesanyjára ő talált rá kiskunmajsai családi házukban. A gyász feldolgozására azonban nem maradt ideje, mert úgy érezte, politikusként nem engedheti meg magának a gyengeséget.
Az interjúban arról is beszélt, hogy befejezetlennek érzi pályáját, Kunhalmi szerint tizenhat éven át küzdött az Orbán-kormánnyal szemben, ám kormánypárti képviselő sosem lehetett, idén áprilisban pedig visszalépett a Tisza Párt jelöltje javára.
Vágyom arra, hogy a korrupt fideszes oligarchák és politikusok elszámoltatása törvényes módon elkezdődjön végre
– fogalmazott, hangsúlyozva azt is, hogy politikusi évei alatt nem gazdagodott meg, és sosem volt megvesztegethető.
A jövőjét illetően elárulta, hogy társadalmi munkában az endometriózissal élő nőket szeretné segíteni – a betegség itthon több mint kétszázezer nőt érint –, párjával pedig évek óta próbálkoznak a gyermekvállalással. A TikTokon felmerült köztársasági elnöki jelölés ötletét elhárította, miszerint most olyan személyre van szükség, akit a társadalom egésze elfogad, és jót tenne a demokráciának, ha az új államfőt közvetlenül az emberek választhatnák meg. Sulyok Tamásnak ugyanakkor szerinte már rég le kellett volna mondania.
Az interjú könnyedebb részében felidézte, hogy tizenhat éves koráig színésznőnek készült, végül politológus lett, a nyarat pedig Kiskunmajsán és a velencei-tavi nyaralójukban tölti majd, bár, – mint mondta –, két évtized után rájött, hogy a politika egyben a hobbija is.
(Borítókép: Kunhalmi Ágnes 2025. szeptember 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!