← Vissza

news.bsdnet.hu

Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagyonadó bevezetését

444.hu 2026-06-10 20:15
A szerdai kormányülésen többek között arról is döntöttek, hogy eltávolítják Nemzeti Hitvallás közintézményekből. Az Orbán-kormány még 2021-ben rendelte el, hogy ki kell tenni az Alaptörvény preambulumának számító Nemzeti Hitvallást a közintézményekben. Előtte a a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatát kellett kifüggeszteni.Emellett Magyar Péter bejelentette, hogy kormánya 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására.Azt írta, megszüntetik „a kriptovaluták kriminalizását”. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter korábban már írt arról, hogy a kriptoeszközök piacának indokolatlan korlátozását is fel kell majd oldani.A miniszterelnök bejelentette, hogy döntöttek „a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán”. A napokban derült ki, hogy szerkezeti hiba miatt vissza kell bontani az új mohácsi híd egyik betonelemét. A híd megépítésére 451 milliárd forintot szánt az Orbán-kormány, és Vitézy Dávid miniszter szerint az előleg mértékét 20 százalékról 98 százalékra emelték minden építési mérföldkőnél. Újabb döntést hoztak a 6000 milliárd forintos uniós források felhasználásával kapcsolatban. Valamint az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttek az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltásanál.Ezen kívül elrendelték a felkészülést a várható kánikulahelyzetre. Döntést hoztak a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében. És tárgyalták a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozás első tervezetét. A Tisza a programjában azt ígérte, hogy az 1 milliárd forint felettivagyonnal rendelkezőknek az 1 milliárd feletti vagyonrészre évi 1 százalékos vagyonadót vezetnek be.
Eredeti cikk megtekintése →