← Vissza

news.bsdnet.hu

Medveriadó Székelyföldön: a polgármesternek is menekülnie kellett, végül kilőtték a vadállatot

Mandiner 2026-06-10 20:12
Komoly riadalmat okozott Székelyvarságon egy agresszív medve, amely végül a hatósági intézkedés során pusztult el – számolt be a Székelyhon . A helyiek szerint az állat korábban már többször is megjelent a településen, most azonban végleg elszabadult a helyzet. A beszámolók szerint az állat eredetileg egy gazdaságban lévő csikóra támadt rá, amelyet egy villanypásztorral védett területen tartottak. A riadt lovak elszakították a kerítést, a csikó azonban a helyszínen maradt, a gazda pedig hiába próbálta elriasztani a medvét. A segélyhívást követően a helyszínre érkező hatóságok riasztólövésekkel próbálták elűzni a nagyvadat, amely rövid időre visszavonult az erdőbe. Nem sokkal később azonban visszatért, és a jelenlévőkre támadt. A település polgármestere később úgy fogalmazott: a helyzet annyira hirtelen eszkalálódott, hogy még neki is menekülnie kellett. Mint mondta, az eset jegyzőkönyvezése közben is annyira feszült volt, hogy alig tudott írni. A helyiek szerint a kilőtt medve korábban is rendszeresen bejárt a faluba, ahol állatokat pusztított, kerti építményeket rongált meg, sőt lakott területek közelében is feltűnt. Előfordult, hogy gyerekekkel is összetalálkozott, szerencsére azonban eddig nem történt tragédia. A hatóságok szerint az ilyen esetek egyre gyakoribbak a térségben, és bár sokszor sikerül elriasztani a nagyvadakat, bizonyos helyzetekben már nem marad más megoldás, mint az állat kilövése. Nyitókép: SYLVAIN CORDIER / BIOSPHOTO / BIOSPHOTO VIA AFP
Eredeti cikk megtekintése →