Ülésezett a kormány, újabb döntések születtek
Magyar Nemzet
2026-06-10 20:10
„A nemrég véget ért kormányülésen fontos döntéseket hoztunk” – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök.
A kormányfő posztjában felsorolta, mely kérdések szerepeltek az ülés napirendjén.
Magyar Péter közölte, hogy a kormányülésen napirendre került a mohácsi Duna-híd építésének ügye is, emellett a kabinet foglalkozott a mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós forrás felhasználásának kérdésével is. A részletekről egyelőre nem közölt további információkat.
A kormány emellett szigorítaná az óriásplakátok és a vizuális környezetszennyezésnek minősített reklámfelületek betiltásáról szóló szabályozást.
A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy elrendelték a felkészülést a várható kánikulára, továbbá döntést hoztak a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügyében. A kormányülésen tárgyalták a rövidesen bevezetni tervezett vagyonadó szabályozásának első tervezetét is. Emellett döntés született az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből történő eltávolításáról.
Magyar Péter jelezte: a kormány döntéseiről csütörtökön 11 órakor részletes tájékoztatást adnak. A kormányszóvívői tájékoztatón kollégánk is jelen lesz majd. Lapunk élő szöveges tudósításban számol be az eseményről.
Borítókép: Ruff Bálint és Magyar Péter a kormányülésen (Fotó: Facebook)
\n További játékainkhoz kattintson ide! \n