← Vissza

news.bsdnet.hu

Diplomás nőként fordított hátat az irodának, olyan szakmát választott, amit az AI nem tud elvenni

Index 2026-06-10 20:32
Miközben egyre többen aggódnak amiatt, hogy a mesterséges intelligencia számos munkakört feleslegessé tehet, egy fiatal brit nő merész és szokatlan döntést hozott, és egyetemi pszichológiai diplomája megszerzése után vízvezeték-szerelőnek állt. Bár élvezte az egyetemi éveket, tanulmányai közben egyre gyakrabban foglalkoztatta a kérdés, hogy milyen jövő vár a munkaerőpiacra az AI rohamos fejlődése mellett. „Örülök, hogy elvégeztem az egyetemet, de a képzésem felénél kezdtem el azon gondolkodni, hogy a mesterséges intelligencia milyen sok iparágat alakíthat át vagy akár válthat ki” – árulta el Heena Kerai. Ahelyett, hogy hagyományos irodai karriert épített volna, olyan szakmát keresett, amelyet véleménye szerint nehéz automatizálni. Jelenleg hetente két napot dolgozik speciális oktatási asszisztensként, hogy törleszteni tudja egyetemi költségeit. Emellett szülei támogatásával egy intenzív vízvezeték-szerelő képzésen is részt vesz, amely új karrierlehetőséget nyithat meg előtte. Döntése sokakat meglepett, hiszen utóbbi hagyományosan férfiak által dominált szakma. Heena azonban nemcsak elfogadja ezt a kihívást, hanem kifejezetten motiválja is. Szerinte fontos, hogy a fiatal nők lássák, hogy nem kell megfelelniük a társadalmi elvárásoknak, és bátran választhatnak olyan pályát, amely érdekli őket. Miközben egyre többen aggódnak amiatt, hogy a mesterséges intelligencia számos munkakört feleslegessé tehet, egy fiatal brit nő merész és szokatlan döntést hozott, és egyetemi pszichológiai diplomája megszerzése után vízvezeték-szerelőnek állt. Bár élvezte az egyetemi éveket, tanulmányai közben egyre gyakrabban foglalkoztatta a kérdés, hogy milyen jövő vár a munkaerőpiacra az AI rohamos fejlődése mellett. „Örülök, hogy elvégeztem az egyetemet, de a képzésem felénél kezdtem el azon gondolkodni, hogy a mesterséges intelligencia milyen sok iparágat alakíthat át vagy akár válthat ki” – árulta el Heena Kerai. Ahelyett, hogy hagyományos irodai karriert épített volna, olyan szakmát keresett, amelyet véleménye szerint nehéz automatizálni. Jelenleg hetente két napot dolgozik speciális oktatási asszisztensként, hogy törleszteni tudja egyetemi költségeit. Emellett szülei támogatásával egy intenzív vízvezeték-szerelő képzésen is részt vesz, amely új karrierlehetőséget nyithat meg előtte. Döntése sokakat meglepett, hiszen utóbbi hagyományosan férfiak által dominált szakma. Heena azonban nemcsak elfogadja ezt a kihívást, hanem kifejezetten motiválja is. Szerinte fontos, hogy a fiatal nők lássák, hogy nem kell megfelelniük a társadalmi elvárásoknak, és bátran választhatnak olyan pályát, amely érdekli őket. Újabb kimaradt jelenet került ki a nyári szünetre vonuló Heti Hetes legutóbbi adásából. Az Instagramon megosztott adásrészletben Hevér Gábor a horgászatról beszél, kiemelve, milyen kevés halat tud kifogni a profikhoz képest. A téma kapcsán felidézi egy téli pecázás emlékét is, amikor a többszörös világ- és Európa-bajnok horgásszal, Walter Tamással találkozott a tóparton, akit véletlen hibásan Valter Attilaként emlegetett, aki pedig egy magyar országútikerékpár-versenyző, írja a Blikk. Az adásrészlet Walter Tamáshoz is eljutott, aki a közösségi oldalán osztotta tovább azt. Bejegyzése arról árulkodik, jót mulatott a dolgon. „Amikor kiderül legnagyobb országúti kerékpáros ikonunkról, hogy pecában is jó. Vagy inkább valami más derül ki? Na így maradtam ki a Heti Hetes-ből” – viccelődött Hevér bakiján Walter. Ám nem csupán ezért nevettek jót az internetezők a videón, hanem azért is, mert Kajdi Csaba azon kezdett el tanakodni, miért harapnak a világbajnok horgász kukacára jobban a halak, míg Lilu felhozta , olyan is van, hogy fenekezés. RTL (@rtlmagyarorszag) által megosztott bejegyzés Életjel az énekesnő Instagram-oldalán. Tóth Gabi friss fotókat, pontosabban olyan szelfiket tett közzé magáról szerdán az Instagram-oldalán, amelyeken smink nélkül látható. Az énekesnő bejegyzése azonban nem csupán azért számít kivételesnek, mert csak ritkán láthatjuk arcát natúran, hanem azért is, mert utoljára május utolsó napján jelentkezett be követőihez. Akkor egy videót tett közzé, amin rajongóival látható torockói fellépése után. A gyűrűs göndör hajjal pózoló énekesnő a fotóhoz csupán annyit írt egy fehér szív emoji kíséretében, hogy: Könnyebbülés. tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés Tóth Gabi korábban elárulta: sokszor nem szívesen mutatja meg a retusálatlan fotóit, mert sokan kritizálják őt a kommentek között. Hozzátette,  szerinte egyébként nincs probléma azzal, ha valaki retusált képeket tesz közzé magáról a közösségi platformokon, amennyiben a természetes arcát is vállalja. Kövesse az Indexet Facebookon is! Nemrég ritka őszinteséggel beszélt magánéletük nehéz időszakáról Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita egy közös interjúban. A pár felidézte azt az időszakot, amikor a házasságuk komoly válságba került az énekes alkoholproblémái miatt, olyannyira, hogy Virág közös kisfiukkal, Kolennel egy időre el is költözött otthonról. A Megasztár negyedik szériájának győztese nemcsak a zenei pályán, hanem magánéletében is hosszú, hullámvölgyekkel teli utat járt be. Elmondása szerint egy időszakban súlyos alkoholproblémákkal küzdött, és még az elvonási tünetekkel is meg kellett birkóznia. Mint fogalmazott, a félelem miatt sokáig nem tartotta jó ötletnek, hogy nyilvánosan beszéljen a problémáról. Féltem attól, hogy ha megnyílok, akkor sok ember számára már nem az énekes leszek, hanem az alkoholista, és ezt a bélyeget nem akartam önként magamra ragasztani. Aztán hosszú beszélgetésekre került sor a pszichológusommal, aki azt javasolta, hogy azért tegyem meg, mert ezzel nemcsak másokon tudok majd segíteni, hanem magamon is. Igaza lett! Amióta merek beszélni róla, egy hatalmas tehertől szabadultam meg, és ennek köszönhetően ma már sokkal felszabadultabb vagyok – fogalmazott a hot! magazinnak Király Viktor, majd arról is őszintén mesélt, hogy a változás nem egyik napról a másikra történt. Király hosszú ideig minden hétvégi bulit követően elhatározta, hogy ezentúl másképp él majd, de ezek az ígéretek sokszor nem bizonyultak tartósnak. A mélypontok ellenére is nehezen tudott kitörni a függőségből, amely hosszú időn át meghatározta mindennapjait. „Egy józan este lefeküdtem, és mi­után másnap józanul is ébredtem, azt mondtam: »Viktor, húsz évig ittál; akkor most csináld azt, hogy legalább húsz évig nem iszol!« Azonban csak kimondani volt ennyire egyszerű. Nagyon sok mélypontom volt, de azok nem segítettek. A mámor viszi tovább az embert, és talán nem is akar szabadulni a szorításából. Két éve tiszta vagyok, és azóta azt hajtogatom, hogy milyen jó dolgunk van: szeretjük egymást, sikeresek vagyunk, mindenünk megvan. Korábban teljesen máshogyan láttam az életemet, és sokáig haragudtam is magamra, mégsem volt annyi erőm, hogy változtassak. Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan és mennyire mélyen tud elveszni az ember, ha túlságosan el van foglalva a problémáival. Az elmúlt időszakban megtanultam, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha ­képesek vagyunk felállni a padlóról, és teszünk is a saját boldogságunkért” – idézte a Bors.
Eredeti cikk megtekintése →