● news.bsdnet.hu

A Tunguszka esemény megoldása már több mint százhúsz éve foglalkoztatja a kutatókat, ám eddig még nem sikerült mindenre kiterjedő módon magyarázatot találni Szibéria egyik legnagyobb rejtélyére. A szibériai Léna folyó és a köves Tunguszka vidéke mind a múltban, mind pedig a jelenben a civilizációtól távoli olyan területnek számított, ahol alig vannak emberi települések. 1908. június 30-án napfényes, ragyogó derült reggel virradt a szibériai tajgavidékre. A kietlen tájon átrobogó transzszibériai expressz már ébren lévő és a vonat elegáns étkezőkocsijában éppen a reggeli kávéjukat szürcsölgető utasok hirtelen arra figyeltek fel, hogy egy rendkívül fényes tárgy suhan végig szédítő sebességgel az égbolton, olyan erős fénnyel árasztva el a szerelvény kajütjeit, mint ha csak egy második Nap kelt volna fel a tajga látóhatárán. Miután a vakítóan fényes objektum eltűnt a horizont mögött, néhány másodperc múlva erősen rengeni kezdett a föld és félelmetes dörej hangja hallatszott a távolból. Az expresszvonat éles füttyjelzést adva vad vészfékezésbe kezdett, mivel az erős rengés miatt attól lehetett tartani, hogy kisiklik a szerelvény. Amikor a vonat megállt, a döbbenetükből még fel sem ocsúdott utasok közül többen is kiszálltak a kocsikból. Amikor visszaszálltak a vagonokba, csak akkor vették észre, hogy leégett az arcuk az erős mikrohullámú sugárzástól. Ennél sokkal megrázóbb élménybe volt része a detonáció epicentrumától bő 64 kilométeres távolságra fekvő Vanavara község lakóinak, akiket szintén teljesen váratlanul ért a nyugodtan induló reggelt rémálommá változtató robbanás. A detonáció lökéshulláma tokostul kitépte az ajtókat, betörte az ablakokat aközségben, és földhöz csapta az embereket. A lökéshullámmal együtt érkező forró és orkánszerű légáramlat, illetve az erős mikrohullámú sugárzás megperzselte a szabadban tartózkodók bőrét. Szergej Szemjonov, egy helyi gazda ezt nyilatkozta az eseményről felvett egykorú jegyzőkönyvben: „Felvillant egy hatalmas fény. Olyan nagy hőség támadt, hogy fel kellett állnom, az ingem pedig majdnem teljesen leégett a hátamról.” A forró orkánt és lökéshullámot dobhártyarepesztő rettenetes dübörgés kísérte. Sok egyszerű muzsik azt hitte a rémisztő jelenség hatására, hogy elérkezett a végítélet napja. A talajszinttől mintegy 6-7 kilométeres magasságban bekövetkezett robbanás epicentruma – amelynek ereje 10-20 megatonna TNT, azaz körülbelül 1500-2000 hirosimai atombomba robbanási energiájával volt egyenértékű – , a tajga teljesen lakatlan vidékére esett. Egy jakut rénszarvaspásztor a vesztére éppen itt legeltette a 400-500 állatból álló csordáját. Nekik nyomuk sem maradt; a pásztor és a csordája egyszerűen elpárolgott a gigantikus erejű detonációban. Néhány perccel a robbanás után az irkutszki Geofizikai Obszervatóriumban erős geomágneses zavarokat észleltek az atmoszférában, és a mágneses anomália csak öt óra elteltével szűnt meg. A detonáció keltette földrengés a Richter-skála szerinti 4,5 – 5-ös magnitúdó erősséget ért el. A Tunguszka eseményt követő napokban a Föld számos pontján, így többek között az Egyesült Államok területén is a mezoszférában keletkezett világító felhőket figyeltek meg éjszaka. Annak ellenére, hogy a Tunguszka eseménynek világszerte érezhetők voltak a hatásai, furcsa módon mégsem szerveztek frissiben tudományos expedíciót a jelenség okainak pontos felderítésére. Az eseményről felvett tanúvallomások alapján a korabeli szaktudósok egységesen arra a következtetésre jutottak, hogy egy aszteroida csapódhatott be a köves Tunguszka közelében. Az 1914-ben kitört világháború, majd az 1917-es bolsevik forradalom és az azt követő több évig elhúzódó véres polgárháború nem tette lehetővé expedíció szervezését az 1908-as katasztrófával sújtott szibériai térségbe. Az első tudományos célú expedíciót csak 1927-ben - tizenkilenc évvel a Tungusz esemény után -, szervezte meg a Szovjetunió Tudományos akadémiája, Leonyid Alekszejevics Kulik geológusprofesszor vezetésével. Kulik professzornak és kollégáinak is az volt a prekoncepciója, hogy aszteroida csapódhatott a szibériai tajgába, ezért a helyszínre érve elsősorban ennek a nyomait keresték a becsapódási kráter, illetve meteorit maradványok után kutatva. A Kulik-expedíció tagjait mélyen megdöbbentette a pusztítás mértéke, amelynek nyomai még két évtized múltán is csaknem érintetlenül látszódtak. A professzor igen részletes jegyzeteket készített és pontosan feltérképezte a katasztrofális robbanással érintett területet. Kulik professzor számítása szerint a robbanás az epicentrumtól számított 40-60 kilométeres sugarú körön belül nagyjából nyolcmillió fát döntött ki. A detonáció centrumához képest a kidőlt fatörzsek koncentrikusan, körkörösen feküdtek a tajga talaján. Az expedíció további érdekes felfedezése volt az is, hogy a robbanás centrumában mintegy 4-5 kilométeres átmérőjű körben, a fák egyenesen állva maradtak, megfosztva a lombozatuktól, illetve az ágaiktól. mivel a lecsupaszított fák leginkább a távírópóznákra emlékeztették. Az expedíció legfőbb kutatási célja azonban nem teljesült, mivel nem találtak sem becsapódási krátert, sem pedig meteorit darabokat. A Kulik-expedíció után a Tunguszka esemény kutatása hosszú évtizedekre lekerült a napirendről, és lassan feledésbe merült Szibéria nagy rejtélye. A Szovjetunió 1991-es széthullása után, amikor a szovjet időkben még zárt területnek számító körzetek sokkal könnyebben megközelíthetővé váltak, ismét leporolták a Tunguszka esemény csaknem évszázados, ám megoldatlanul maradt aktáját. A szovjet idők utáni első tudományos expedíció 2001-ben érkezett a köves Tunguszka vidékére, hogy folytassa azt, amit Kulik professzor 1927-ben félbehagyott. Ezt 2004-ben, majd 2010-ben újabb, államilag szervezett expedíciók követték. Természetesen ezek az expedíciók már a XXI. század minden olyan modern mérőeszközével fel voltak szerelve, amiről az 1920-as években Kulik professzor és kollégái még csak nem is álmodhattak. Az irídium a Földön rendkívül ritka, viszont az aszteroidákban igen gyakori platinacsoportba tartozó kémiai elem. A talajban talált nagyobb mennyiségű kozmikus eredetű szferula, továbbá az irídium-anomálián kívül a szén-, nitrogén –, és hidrogénizotópok magas aránya egyértelműen arra utalt, hogy a robbanást egy kozmoszból érkezett objektum okozhatta. Ám akárcsak Kulik professzor kutatócsoportja, a 2001-es expedíció sem talált becsapódási nyomokat, illetve meteorit maradványokat a legkorszerűbb geofizikai technológiák bevetése ellenére sem. A 2004-ben elvégzett újabb kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az ismeretlen eredetű objektum az addig feltételezettekkel szemben nem keletről nyugatra, hanem éppen fordított irányba haladhatott el a tajga felett, ezért rossz helyen keresték a becsapódás nyomait. Mivel még sok évtized elteltével is ugyanúgy maradtak a kidőlt fák, ezek elhelyezkedéséből, illetve az ezek által lefedett terület méretéből kinematikai modellezéssel igyekeztek meghatározni a felrobbant objektum méretét. Egy ekkora méretű aszteroida semmiféleképpen sem semmisül meg teljesen az atmoszférában, hanem akár komolyabb tömegű darabjai is elérhetik a felszínt. De a 2004-es expedíció sem talált semmilyen, a becsapódásra utaló nyomokat. A 2004-es expedíció vezetője, Jurij Labvin geofizikus 2010-ben ismét felkereste a helyszínt. Beszámolója szerint a Tunguszka esemény területéhez viszonylag közel fekvő Poligus község határában egy olyan furcsa szikladarabra bukkantak, amit a környékbeliek szarvaskőként emlegettek, és ami a helyiek állítása szerint az 1908-as eseményből származott. Az úgynevezett szarvaskő kozmikus eredetét azonban mindeddig nem erősítették még meg. Labin és kollégái 2010-ben ismeretlen eredetű fémszilánkokat is begyűjtöttek a helyszínről, amelyeket Krasznojarszkba vittek laboratóriumi analízisre. A vizsgálat eredményét azonban nem publikálták. Először 2006-ban, a Moszkvában megrendezett 5. Nemzetközi Aerokozmikus Konferencián próbáltak átfogó tudományos magyarázatot találni a Tunguszka eseményre. Jevgenyij Kolesznyikov, a Moszkvai Állami Egyetem kutatója arról számolt be a konferencián, hogy a tőzeges talajból gyűjtött platinoid fémek, valamint a nehéz szénizotópok magas aránya egyértelműen kozmikus eredetű eseményre utal. Giuseppe Longo, a Bolognai Egyetem professzora a kidőlt fák évgyűrűinek elemzésével kimutatta, hogy a a tunguszkai objektum felrobbanása ugyanolyan hőhatást gyakorolt a fákra, mint az 1986-os csernobili reaktorrobbanás . Noha ez, valamint az objektum haladási sávjában kimutatott növényi mutációk is erősen emlékeztetnek egy nukleáris robbanás következményeire, azt azonban a szaktudósok egyértelműen elvetették, hogy nukleáris robbanás állhatna a tunguszkai jelenség hátterében, mert radioaktivitásra utaló nyomokat nem tudtak azonosítani. Genagyij Bibin orosz geofizikus teóriája szerint egy anyagát tekintve legnagyobb részt fagyott szénhidrogénekből és vízből álló úgynevezett jégaszteroida léphetett be a légkörbe 1908 június 30-án, és robbant fel Szibéria felett. Bibin szerint ez azt is megmagyarázhatja, hogy miért nem sikerült becsapódási krátert, illetve meteoritokat találni. Vlagyimir Alekszejev, az orosz Innovációs és Termonukleáris Kutatások Intézetének szaktudósa a talajminták analíziséből arra a következtetésre jutott, hogy egy szerves anyagokban gazdag üstökösmag lehetett a Szibéria felett felrobban objektum. Noha a konferencián nem született konszenzus az objektum eredetéről, de abban egyetértés volt a szaktudósok között, hogy egy olyan rendkívül magas hőmérsékleten zajló folyamat, robbanás játszódott le, aminek kozmikus az eredete. Az Orosz Föderáció Tudományos Akadémiája, valamint a moszkvai Lomonoszov Egyetem külön szimpóziumot szentelt a Tunguszka eseménynek. A 2008. június 26-án elkezdődött kétnapos konferencián bemutatták azt a korabeli megfigyelési adatok felhasználásával készített és 868 lehetséges pályaszimuláció alapján rekonstruált pályasíkot, amelyen az objektum haladhatott. A pályamodell nyolcvan százalékban az aszteroidapályákkal mutatott azonosságot. A számítógépes modellezés alapján az ismeretlen eredetű objektum rendkívül lapos, 5-20 fokos szögben hatolt az atmoszférába, és 6-7 ezer méteres felszín feletti magasságban robbanhatott fel. Több tudós is elveti azonban az aszteroida-teóriát, mivel nem lát elegendő bizonyítékot e hipotézis megcáfolhatatlanságára. Volt, aki azt is felvetette, hogy kis mennyiségű antianyag juthatott a földi atmoszférába 1908. június 30-án, ami a normál anyaggal érintkezve annihilációs robbanást okozott. Az antianyag-elmélet hívei szerint ez a hipotézis jó magyarázatot ad a becsapódási nyomok, illetve a meteoritmaradványok hiányára is. Az aszteroida-teória képviselői szerint viszont mindeddig elkerülte a kutatók figyelmét az esemény helyszínéhez közeli Cseko-tó, ami egyrészt nem szerepel az 1908 előtti térképeken, másrészt pedig a mederszerkezete teljesen eltér a síkvidéki természetes tajgai tavak mederstruktúrájától. Ez utóbbiak általában rendkívül sekély és szabálytalan partvonalú tavak, ezzel szemben a Cseko-tó szabályos, ovális formája, és 54 méteres rendkívüli mélysége egyedülállónak számít a tajgai tavak között, továbbá jól egyezik egy becsapódó test által ütött kráter formájával. A 2010-ben elvégzett mágneses anomália vizsgálatok feltárták, hogy a meder alatt 10-15 méteres mélységben igen erős mágneses eltérés mutatható ki, amit egy eltemetődött nagyobb tömegű test okozhat. Azt azonban, hogy valóban ez lehet-e a több mint száz éve keresett égitest maradványa, még most sem lehet tudni , mert eddig csak 1,5 méterre tudtak lefúrni a tó mederaljzata alá. Szibéria nagy rejtélye, a Tunguszkai esemény így még egyelőre tovább őrzi a titkait. A Tunguszka esemény: