Apró menyhalak lubickolnak a Balaton új lakóiként
Magyar Nemzet
2026-06-10 20:56
Deutsch Tamás szerint a magyarok már 2016-ban világos felhatalmazást adtak a kormánynak az illegális migráció elutasítására.
A Fidesz EP-képviselője Facebook-bejegyzésében azt írta: „2016-ban több mint 3,3 millió magyar népszavazáson mondott nemet az illegális migrációra.” Hozzátette: ez erős felhatalmazást biztosított az akkori kormánynak a magyar emberek részéről. Deutsch Tamás úgy fogalmazott, hogy
A politikus ugyanakkor rámutatott: Magyar Péterék „kezdettől fogva azt csinálják, amit Brüsszel, amit Manfred Weberék mondanak”. Bejegyzésében felidézte, hogy a Tisza Párt EP-képviselői 2024 októberében, a 2025-ös uniós költségvetésről szóló szavazáskor támogatták azt a javaslatot, amely szerint az Európai Uniónak nagyobb összeget kellene fordítania az unióba érkezett migránsok közvetlen ellátására.
Deutsch Tamás emlékeztetett:
A politikus azt írta: a tiszások által is „megszavazott javaslat szerint helyes kétszázmillió euróval megbüntetni Magyarországot, amiért jogi és műszaki határzár alkalmazásával nem engedett be migránsokat az ország és az Európai Unió területére”.
A bejegyzésben arra is kitért, hogy
Deutsch Tamás hangsúlyozta: a Fidesz nemcsak a kezdetektől nemet mond Brüsszel szerinte elhibázott migrációs politikájára, hanem az Európai Unió Bíróságán is megtámadta a migrációs paktumot . Mint írta, az eljárás ma is folyamatban van.
A politikus arra is emlékeztetett, hogy a katasztrofális migrációs paktum június 12-én lép hatályba. Bejegyzése végén azt kérdezte:
Deutsch Tamás úgy fogalmazott: „A mellébeszélésnek vége, még egy napja van a kormánynak.”