● news.bsdnet.hu

Akárki is fejleszti éppen az R-Type sorozat aktuális részét, designképességeitől függetlenül egyetlen dolog teljesen biztos: ami a névadást, az epizód számozását illeti, a valóságtól elrugaszkodott álomlogikát fog használni. Mi mással is lehetne magyarázni azt, hogy a széria másodikként megjelent része az R-Type 1 nevet viselte, hogy az R-Type Final alsorozat nevét meghazudtoló módon már a harmadik részénél tart, vagy éppen azt, hogy az R-Type Dimensions II sosem létezett? Vagy, ha már itt tartunk, az sem feltétlenül értelmezhető lineáris logikával, hogy az eredeti, 1993-as R-Type III még a leginkább megengedő szemrevételezés alapján is minimum a negyedik, de inkább az ötödik része volt az egykor a játékvilág óriásai közé számító sorozatnak. Magyarázat persze mindenre van – a történelmi mélyvízbe itt és most nem ugrunk fejest, elég annyit tudni, hogy a Dimensions III az anno 33 éve SNES-re megjelent R-Type III: The Third Lightning grafikailag felújított, új opciókkal ellátott, de amúgy a lehetőségekhez képest hűen kopírozott verziója. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Egyfelől tényleg pont ezt: megkapjuk a hat, minden értelemben ördögi pályát, az R-90 Ragnarok űrvadász mindhárom Force-variációját, a speciális hiperlövedékeket, és minden mást, amit az első, kifejezetten konzolra fejlesztett R-Type hozott vérfrissítésként. Bár a Third Lightning játékmenete még a legnagyobb túlzással sem hozott radikális átalakítást, az agresszív lehetőségek egész hada még a legszigorúbb rajongókat is meggyőzte, és ezen az érzésen a remek pályadesign is csak tovább javított. Utóbbit persze csak ’93-as szemüvegben állíthatjuk: az R-Type III korának szülötte volt, és mint ilyen, még a be- és kitanulandó pályatervezéséről lett híres, sőt, hírhedt. Az egyik főellenség szikrázó (értsd: halálos) kábelek tengerében bujkál, egy másik pályán egy körülöttünk darabokra robbanó űrállomás belsejében kell manőverezni, de a sorozattól megszokott pusztítható falakat és gigászi gépezeteket sem kell nélkülöznünk – a végeredmény pedig halálos, és nem mindig fair módon az. A főellenfelek most is a Bydo birodalom groteszk biomechanikus fegyverei – a kedvencem ezek közül egy alakváltó bestia, aki a nosztalgiafaktort felturbózandó az első rész ikonikus szörnyetegeinek formáját is felölti néha, így akinek az R-Type nem R-Type, ha nem lehet benne a Dobkeratopsot nyálkává lézerezni, megnyugodhat. [+] Aki viszont ennyire fanatikus, az hiába relaxálhat ettől, millió más apróság irritálni fogja. A hibák egy részéért feltehetően az felelős, hogy egy gombnyomással lehet váltani a régi, 1993-as pixellátvány, illetve az első Dimensions-kiadást idéző makettszerű grafika között. Önmagában ez persze nem baj, sőt, de mégiscsak okoz gondokat: az új háttérgrafika néhol például olyan sűrű lett, hogy eltűnnek benne az ellenfelek – vagy egyszerűen elsőre nem látni, hogy az a perem, gépezet, avagy robbanás az előtér aktív része-e, avagy tényleg csak a hangulatteremtő illusztrációk közé tartozik. Ennél is komolyabb probléma, hogy nem sikerült mindig megoldani, hogy a pixeles, illetve a poligonos ábrázolás pontosan ugyanoda helyezzen minden pályaelemet és ellenfelet, így aztán rengetegszer halunk meg úgy, hogy látszólag biztonságos távolságban voltunk minden veszélytől. A legrosszabb a helyzet a negyedik pályán, ahol egyes ágyúk centikre vannak eredeti helyüktől a modern nézetben, hitboxuk viszont ettől függetlenül a ’93-as viszonyokat tükrözi. [+] Minél inkább ismeri valaki az eredetit, annál több apró részlettel kapcsolatban tűnhet fel neki, hogy valami nincs rendben. Ez az ellenfél gyorsabb lett, az a lövedék meg lassabb. Az egykor akár féltucatnyi ellenségen is átsöprő szupertámadásokat itt megfogja az első poligon, a mindennek ellenálló Force pajzson viszont néhány pályán átmennek egyes támadások. Teljesen logikátlanul máshol vannak a checkpointok, a zenéket és hangokat pedig rém amatőr módon tették tönkre: ikonikus zenerészek hiányoznak, egyes hangok vagy megváltoztak vagy valami programhiba miatt nem hallatszódnak, a számok közti átmenet pedig olyan igénytelenül van megoldva, mintha valaki most először próbálkozott volna ilyesmivel. És ez csak a nagyja: a menütől kezdve a főellenfelek apró részleteiig minden kicsit megváltozott, és nem valami átgondolt metodika mentén, hanem slamposságra utaló módon. A második pálya főellenfele például véletlenül félhalottan került a játékba, és két hullámlövésbe beledöglik, az ötödik boss felgyorsítva mozog, a harmadik meg a korábban ártalmatlan halálanimációjával is képes megölni a játékost. Sajnos van még tovább is: egyetlen platformon sem lehet teljesen személyre szabni az irányítást – kontrolleren például a ravaszokra nem lehet más funkciót tenni. [+] Mindezen változtatások (avagy ügyetlen hibák) oda vezetnek, hogy a Dimensions III a lehető legidegesítőbb módon lett sokkal nehezebb, mint az egyébként is brutálisan nehéz Third Lightning. Főleg a hitbox-bugok vezetnek irritálóan sok vétlen halálhoz, és bár van egy Invincible-mód a játékban, az a sorozatnak megfelelő módon nulladik szintű fegyverekkel kínálja akár végtelen újjáéledését – tény, hogy végig lehet így játszani a játékot, de hogy élvezet nem sok lesz ebben a „csúzlival tankra“ megközelítésben és ezeregy halálában, az is biztos. [+] Ha valaki csak felszínesen nézi meg a Dimensions III-at, az bólint, hogy igen, szépen felújították ezt a klasszikust – de minél inkább kitérünk a részletekre, annál nyilvánvalóbb, hogy a német Kritzelkratz 3000 stúdióban nem volt meg az aprólékosság, ami a Tamtex egykori remekművének valóban igényes átültetéséhez szükséges lett volna. Switch-en modern grafikával még szaggat is a játék, ami aztán tényleg elfogadhatatlan. Az mindenképpen pozitív, hogy a kiadó szokatlan módon kiadott egy közleményt, hogy értik és elfogadják a panaszáradatot, és hogy nem hagyják magára a játékot, hogy jönnek a patch-ek, amik majd, ígérik, mindent kijavítanak. Az viszont szomorú, hogy erre csak a megjelenés után jött rá bárki. Jelenlegi állapotában tehát a Dimensions III (ami egyébként jóval drágább, mint a két első részt hasonló stílusban, de jobbára e hibák nélkül felújító Dimensions EX volt!) nem igazán ajánlható, és főleg az eredeti játék rajongóinak érdemes várnia a vásárlással. Az R-Type Dimensions PC-re, PlayStation 5-re, Switch-re és Switch 2-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg. A tesztjátékot a kiadó ININ biztosította. Bényi László Összefoglalás Minden megvolt ahhoz, hogy az R-Type 3 felújítása a kiváló remaster-kiadások közé kerüljön, pontosan úgy, mint ahogy az az első két részt összefoglaló Dimensions EX esetében történt. Esetünkben azonban a sorozatnál új fejlesztők rengeteg részletre nem ügyeltek, és ez elég ahhoz, hogy alaposan betegyen az élménynek. Még ha valaki nem is ismeri fel az összes pici változtatást, akkor is érzi, hogy a hangokkal komoly gond van, és persze az unfair nehézségi szint is fel fogja húzni. A Phonopolis legfőbb pozitívumai: A Phonopolis legfájóbb negatívumai: