● news.bsdnet.hu

A nyitott kapcsolatok és a nem monogámia ma már egyre kevésbé számítanak tabunak, de mi történik akkor, ha az egyik fél szabadságként, a másik pedig érzelmi fenyegetésként éli meg ezt? Amikor megismerkedtem a párommal, teljesen magával ragadott az a gondolat, hogy lehet máshogyan szeretni. Nem birtokolni egymást, nem görcsösen ragaszkodni, hanemszabadon kapcsolódni. Én akkoriban a kapcsolati anarchia fogalmával ismerkedtem, ő pedig apoliamóriavilágát kezdte felfedezni. A kapcsolatunk elejénmonogámok voltunk, de időről időre előkerült a kérdés: vajon hosszú távon is ugyanazt akarjuk? És azt hiszem, ma rengeteg pár jut el ehhez a ponthoz. A nemmonogámia, a nyitott kapcsolatok és a poliamória egyre kevésbé számítanak tabunak. Egyre többen beszélnek róla nyíltan, mintha ez lenne a modern kapcsolatok következő szintje. Csakhogy van egy kérdés, amit sokan nem mernek kimondani hangosan: mi van akkor, ha a másik nem valódi kapcsolati szabadságot keres csak felmentést akar a megcsalás alól? Szerintem az egyik legnehezebb helyzet az, amikor egy addig monogám kapcsolatban az egyik fél egyszer csak előáll azzal, hogy mást is kipróbálna. Sokszor ez nem közös vágyként jelenik meg, hanem kész döntésként. És ilyenkor a másik ember hirtelen ott találja magát egy olyan helyzetben, ahol választania kell: alkalmazkodik, vagy kockáztatja a kapcsolat elvesztését. Nagyon sokan ilyenkor elkezdenek saját maguk ellen dolgozni. Meg akarják érteni, el akarják fogadni,modernnek és nyitottnak akarnak tűnni. Megpróbálják meggyőzni magukat arról, hogy a féltékenység rossz, a bizonytalanság csak önismereti hiányosság, és ha eléggé fejlettek, akkor majd képesek lesznek jól kezelni az egészet. Csakhogy szerintem nem minden érzést kell legyőzni. A nem monogámia önmagában nem ördögtől való. Vannak emberek, akik valóban képesek több emberhez kapcsolódni őszintén, tisztán és felelősségteljesen. És vannak kapcsolatok, amelyek ebben a formában működnek jól. De szerintem nagyon fontos kimondani, hogy nem minden nyitás mögött áll valódi kapcsolati filozófia. Néha egyszerűen csak arról van szó, hogy valaki nem akar lemondani más lehetőségekről. Hogy szeretné megtartani a stabil kapcsolat biztonságát, miközben átélne más élményeket is bűntudat nélkül. És bár ezt sokszor nagyon tudatos, önismereti nyelvezetbe csomagolják, attól még a másik fél számára ugyanúgyfájdalmaslehet. Mert óriási különbség van aközött, hogy valaki valóban nem monogám beállítottságú, vagy csak nem akar hűséges lenni. Szerintem mielőtt bárki igent mond egy nyitott kapcsolatra, fel kellene tennie magának néhány kegyetlenül őszinte kérdést. Ha elképzeled a párodat valaki mással, mit érzel? Kíváncsiságot? Nyugalmat? Vagy gyomorszorító fájdalmat? Az utóbbi években mintha kialakult volna egy furcsa nyomás arra, hogy mindenki legyen nagyon tudatos, nagyon elfogadó. Mintha amonogámiavalami elavult, birtokló kapcsolódási forma lenne. Pedig szerintem nincs semmi fejletlen abban, ha valaki kizárólagosságra vágyik. Ahogy abban sincs semmi szégyellnivaló, ha valaki nem tudna érzelmileg biztonságban maradni egy nyitott kapcsolatban. A legnehezebb talán az, amikor az ember rájön, hogy valójában nem ugyanarra vágyik, mint a másik, mert ilyenkor nincs igazi hibás. Csak két ember, akik máshol érzik otthon magukat. A saját kapcsolatomban végül a monogámiát választottuk. De ehhez hosszú, kellemetlen és sokszor fájdalmas beszélgetések vezettek. Meg kellett néznünk olyan lehetőségeket is, amelyek végül nem illettek hozzánk. És bár nem volt könnyű, utólag azt érzem, pontosan ezek a beszélgetések mélyítették el igazán az intimitást közöttünk. Mert az intimitás szerintem nem ott kezdődik, ahol minden tökéletes és könnyű. Hanem ott, ahol végre kimondjuk azokat a dolgokat is, amiktől félünk. A bizonytalanságot. A vágyakat. A szégyent. A féltékenységet. Mindazt, amit általában próbálunkelrejteni.