← Vissza

news.bsdnet.hu

A nyugdíjakról tett rendkívüli bejelentést a leendő pénzügyminiszter

Naphíre 2026-05-12 12:32
Kármán András közölte, senki nem kaphat 120 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat Magyarországon. Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottsága előtt arról beszélt: az egyik első lépésük az lesz, hogy megemelik a legalacsonyabb nyugdíjakat, mert senki nem kaphat120 ezer forintnál kevesebb nyugdíjatMagyarországon. Közölte azt is, hogy emellett rendkívüli nyugdíjemelést adnak a havi 120 és 140 ezer forint közötti nyugdíjjal rendelkezőknek, és megtartják a 13. és 14. havi nyugdíjat. Az EU-ban a GDP 10 százalékát költik nyugdíjra, míg Magyarországon alig 7,5 százalékot, vagyis az európai átlagnál kevesebbet, ami komoly társadalmi probléma, az átlagnyugdíj leszakadt a nettó átlagbértől, elszakadtak egymástól a kis és a nagy nyugdíjak – fejtette ki. Hozzátette: 2008 óta nem nőtt a minimálnyugdíj nominális értéke, és több mint 400 ezren kevesebb mint 140 ezer forint nyugdíjat kapnak. Ez egy európai társadalomban nem elfogadható – húzta alá. Azt mondta, másfél hónapra van szükség az idei költségvetési helyzet pontos felméréséhez, ezt követően tudják majd tervezni a következőt – számol be azMTI. Mint ismert, a Tisza-kormányban 16 miniszter lesz, meghallgatásuk hétfőn kezdődött a feladatkörük szerint hatáskörrel rendelkező parlamenti bizottságokban, amelyek a jelölt kinevezésének támogatásáról nyílt szavazással határoznak. A meghallgatások kedd délelőtt is folytatódtak, az új tárcavezetőket pedig kora délután nevezi ki az államfő a miniszterelnök javaslatára. A miniszterek kinevezésével megalakul az új kormány. Az Országgyűlés ezt követően délután 4 órakor tartja következő ülését, amelynek kezdetén ismertetik a köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről. Magyar Péter miniszterelnök felszólalásában bemutatja a tárcavezetőket, akik ezutánesküt tesznek. Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Eredeti cikk megtekintése →