Kemenesi Gábor virológus: Az „örök mutyi” miatt mentek külföldre a magyar kutatók, most a gyógyulás következik
HVG
2026-05-12 17:19
A kutató szerint egészségtelen volt az, ahogyan a tudományos munkásoknak a hatalomhoz kellett dörgölőzniük a forrásokért, úgy gondolja, az új kormányban ez máshogyan lehet.
A tudományos életben elindulhat a gyógyulás – írta Kemenesi Gábor virológus aközösségi oldalán.
Néhány hazai kutató számára talán népszerűtlen lesz ez a bejegyzés, de azok alapján, amit kutatói létem kezdete óta láttam és megéltem, fontos beszélni arról, hogy a hazai tudományfinanszírozás kultúrája és gyakorlata miként tud elindulni a versenyképesség és gyógyulás útján. Gondolom ezt hazai és nemzetközi pályázatok vezetőjeként és résztvevőjeként, intézetvezetőként, fiatal kutatóként
– írta. Kemenesi a rendszer alapvető beidegződésének tüneteiként jellemezte a tudományos kutatások pályázati eredményeinek megváltoztatását és a döntéshozókhoz való dörgölőzést. Állítása szerint sokan arra bíztatták, hogy írjon rá a különféle újonnan hivatalba lépő tisztviselőkre vagy tanácsadóikra, de ő ezt nem tette meg.
Ez a gyakorlat vezetett ugyanis oda, hogy manapság kiváló professzorok és kutatóműhelyeik ragadtak be a »főnök majd megoldja a finanszírozást, mert úgyis jóban van az államtitkárral elgondolásokhoz«. »Nem egészséges jóban lenni« döntési jogkörrel rendelkező, hivatalt viselő emberekkel, mert az elmúlt évek számos rossz példája tud újra felszínre bukni
– magyarázta a virológus. Néha azonban szerinte is szükség van arra, hogy a tudományos munkatársak és a döntéshozók megfelelő keretek között egyeztessenek, hiszen mindkét oldal feladata a köz szolgálata. Kemenesi szerint meg kell szüntetni a befolyásolás lehetőségét, mert így a következő tudósgeneráció úgy nő fel, hogy nem fejlődik ki benne a versenyképesség. A szakember szerint márpedig a kutatók igénylik a versenyt, a nemzetközi és hazai kapcsolatépítést.
Ennek elmaradása és az »örök mutyi« és kapcsolati tőke abnormális súlya vezetett már eddig is számos kiváló hazai kutató külföldre vándorlásához. Ha haza akarjuk hozni őket, ezen azonnal változtatni szükséges.
Kemenesi felemlegette, hogy annak idején ő volt az egyik első kutató, aki aHorizont- és az Erasmus-programból kizártmagyar hallgatók ügyében felszólalt. Reméli, hogy a magyar tudomány a feudális rendszer levetkőzése mellett, megújulva képes majd mielőbb visszakerülni a nemzetközi vérkeringésbe és a valóban versenyalapú EU-s pályázatok mellett.
https://hvg.hu/itthon/20260416_mta-egyetert-leendo-kormany-programfo-celok-egyeztetes-tisza-part
Nyitókép: UnivPécs / Csortos Szabolcs
Köszöntőjében Magyar Péter jelezte, hogy „az Orbán-bábok” május 31-ig még lemondhatnak.
Mészáros Lőrinc felesége szintet lépett a viselhető luxus árfekvésében.
Gyermekotthon, NER-múzeum, szálloda, pszichiátriai intézet? Kik költözzenek be a várba Orbán Viktor után?