A magyar sztárok nem találják meg a Nagy Ő-t a tévéműsorban, ám külföldön más a helyzet
Blikk
2026-05-12 17:24
A Nagy Ő hazai kiadásában eddig egyik főszereplőnek sem sikerült megtalálnia a párját, legfeljebb néhány hónapig voltak együtt a műsorban választott partnerükkel. Az eredeti, amerikai verzióban ezzel szemben akadtak már komoly sikertörténetek: a 2013-as évad szereplői például a mai napig együtt vannak, s három gyereket nevelnek közösen.
Apats Gábor
Újságíró
Ezeket látta már?
Stohl Andrással és Kiss Krisztával is megtörtént, ami A Nagy Ő legtöbb párjával: pár hónap után elváltak az útjaik. Így az előző szezon főszereplője,Jákob Zoli maradt a hazai csúcstartó, pedig neki is csak úgy hat hónapig tartott a kapcsolata a műsorban választott Hajnal Bettinával.
Hajnal Betti és Jákob Zoltán körülbelül fél évig voltak együtt A Nagy Ő után / Fotó: TV2
A legelső itthoni Nagy Ő,Noszály Sándor még közös könyvet is írtKőszegi Melindával, ám a kapcsolatuk három hónap után véget ért, ahogy Tóth Dávid és Szalai Laura is csakkét hónapig voltak együtt.
Árpa Attila és Nyergesi Tímea viszonya gyakorlatilaga forgatás végeztével befejeződött, ahogyan Molnár Anikó vagy az utána következő Gyursánszky Gábor isszinte csak a formátum miatt választottak egyeta végére maradt jelentkezők közül.
Az Egyesült Államokban találkozhattak a nézők felemelőbb sztorikkal is; igaz, ott már 29 évad lement az eredeti szériából, a különféle spin-offokról, különkiadásokról nem is beszélve.
Sean Lowe és Catherine Giudici szerelmének például az egész ország drukkolt 2013-ban, aminek meg is lett az eredménye: a fiatalok már a következő évben összeházasodtak, azóta pedig két fiuk és egy lányuk született, s a mai napig boldogan élnek Dallasban.
Catherine Giudici és Sean Lowe 2013 óta együtt vannak / Fotó: Northfoto
2024 novemberében szintén a harmadik gyereke született meg Desiree Hartsocknak, aki ugyancsak 2013-ban találta meg a párját a női verzióban, a Bachelorette-ben. Az akkori évadban egy másik versenyző nagyon megbántotta, Chris Siegfrieddel azonban családot alapítottak.
A Bachelorette 2016-os szezonjában talált egymásra JoJo Fletcher és Jordan Rodgers, akik között már az első pillanattól izzott a levegő. Az esküvőjüket először elhalasztották a Covid miatt, de végül 2022-ben egybekeltek, tavaly decemberben pedig kislányuk született.
JoJo Fletcher és Jordan Rodgers nem is lehetnének szerelmesebbek / Fotó: Northfoto
Jared Haibon és Ashley Iaconetti áprilisban arról számoltak be, hogy vannak nehézségeik, de elvileg együtt vannak 2018 óta, s közösen nevelik a két gyereküket. A fiatalok A Nagy Ő leágazásában, a Bachelor in Paradise-ban kerülgették egymást két évadon keresztül, végül ők is bizonyították, hogy egy párkereső realityben is lehet tartós szerelmet találni.
Nagy Ő