● news.bsdnet.hu

A kinti hőség és a Vigadó környékén hömpölygő tömeg ellenére is zsúfolásig megtelt a belső rendezvénytér a 97. Ünnepi Könyvhét pénteki délutánján. A hazai és nemzetközi irodalmi élet egyik legjobban várt eseményén a Booker-díjas, magyar gyökerekkel is rendelkező David Szalay mutatta be Test című új regényét, amely a Libri Kiadó gondozásában jelent meg a könyvszemlére. A színpadi beszélgetés különleges hangulatát az adta, hogy a szerzőt saját magyar fordítója, Barabás András faggatta a mű születésének kulisszatitkairól. A  Test  megszületését valójában egy komoly alkotói válság és egy elvetett kézirat előzte meg. David Szalay meglepő őszinteséggel vallott arról, hogy a sikeresnek tűnő írói pálya mögött is ott vannak a bénító bizonytalanságok. Egy másik könyvön dolgoztam ezt megelőzően, amit aztán elvetettem, több évig írtam, aztán több hónapig küszködtem vele, és amikor végül is félretettem, akkor egy megkönnyebbülést éreztem, de azt is éreztem, hogy az új könyv, amihez most nekiállok, annak igazán jónak kell lennie, annak igazán működnie kell, és ezzel késznek is kell lennem, és ez egyből egyfajta nyomást tett rám. Kicsit ez az önbizalom visszaszerzéséről is szólt. A Booker-jelölésről szólva Szalay ma is úgy látja, kifejezetten jót tett neki, hogy 2016-ban végül nem kapta meg a fődíjat, aminek a szűkített listájára felkerült. A siker ugyanis könnyen az alkotómunka rovására mehet. „ Jó volt , mert egy díjnak lehetnek negatív hatásai. Az ember önelégült lehet, akár lustává, kényelmessé válhat. Úgy érezheti, hogy nincs mit bizonyítani, nincs mit megmutatni a nagyközönségnek, és ez mindenféleképpen ellene hat a jó, minőségi munkának. De csak félig volt ez vicc, és félig komolyan mondtam, mert ahogy egy díjat megkap az ember – ugye itt az előbb az önbizalomhiányról beszéltünk –, úgy lett az is probléma, hogyha valakinek túl sok önbizalma van. És úgy gondolom, hogy a díjból is azt érdemes kiemelni, ami pozitív kihívásként jelenik meg.” Szalay elvetette a klasszikus fejlődésregény ötletét, nem akarta ugyanazokat a szereplőket követni évtizedeken át. Helyette a létezés határhelyzetei, a két világ közötti lebegés kezdte izgatni, amit a saját London és Magyarország közötti emigráns tapasztalatai formáltak. Sokszor éreztem magam kicsit a senki földjén, tehát két világ között sehol sem éreztem magam igazán otthon. És úgy gondoltam, hogy ez egy olyan tartalmi elem lehet, ami a magyar és az angol aspektusoknak a közös megjelenítésével egyfajta érdekes keresztmetszetét adhatja ennek. Olyan módon is, hogy innentől kezdve elég magától értetődővé vált egy olyan jelenség, ami az elmúlt két évtizedben nagyon sokakra jellemző volt: a Magyarországról való, meg egyáltalán a Kelet-Európából Angliába való emigráció keretén belül meg lehet mutatni mind a két világot, és ezeknek a találkozását egy szereplőn keresztül megjeleníteni. Ez a kétlakiság a nyelvhez való viszonyát is meghatározza. Bár a szerző hajlamos úgy tenni, mintha egyáltalán nem tudna magyarul, a szövegeiben elképesztő precizitással dolgozik. Az angol és a magyar nyelv szerkezeti különbségei – különösen a személyes névmások nemi megkülönböztetése – komoly fordítói kihívást jelentettek, amit az író is elismert. „Főleg akkor, amikor egy férfi és egy női szereplő beszélget egy hosszú párbeszédben, nyilvánvalóan a he/she fordítása egy magyar típusú nyelvvel, ahol nem teszünk különbséget nemek szerint, nagyon nehéz lehet. De aztán úgy gondoltam, hogy ennek így kell lennie. Tudatosult bennem, és azzal tovább is léptem. Elnézést kérek ezúton minden magyar fordítótól, mert ez nehézség. Egyébként leginkább akkor jutott eszembe, amikor két férfi vagy két női szereplő beszélt egymással, hiszen a dialógusokban ugyanúgy fölmerül ugyanez a probléma és ugyanez a kihívás” – fogalmazott a Booker-díjas szerző . Bár a Test távol áll a klasszikus pszichologizáló irodalomtól, az antihős, István karaktere mégis kétszer fordul terapeutához – egyszer itthon, egyszer pedig már a pandémia alatt, Zoomon keresztül. A figura igazi drámáját azonban nem a rendelőkben kimondott szavak, hanem a hirtelen kitörő, brutális fizikai robbanások adják. Az erőszak ábrázolása szerzőként a legkeményebb stilisztikai munkát igényelte. Maga az erőszak az egyik legnehezebben megfogható valami szavakkal, már csak azért is, mert minden esetben nonverbális jelenségről van szó. Úgy az érzelmi háttere, mint maga az erőszakos cselekmény egy szavakba nagyon nehezen vagy egyáltalán nem önthető valami. A könyvben szereplő harmadik ilyen történésnek tulajdonképpen nincs is pontos leírása: azt látjuk, hogy elkezdődik, és aztán utána már csak a visszaemlékezésből tudunk meg bizonyos részleteket. Azért is választottam ezt a megoldást, mert úgy vélem, hogy a szavak a történetnek és ennek az eseménynek a lényegét vennék el. Ha szavakkal leírnánk, egyből meg is szüntetnénk azt az elemi, nem verbális összetevőt, ami az egésznek a lényegét adja. Szalay a többi esetben is szikár, tényszerű összefoglalásokra hagyatkozott, mert a brutális tettek valódi súlyát a tágabb utóhatások mutatják meg. Ugyanaz a forrása mindegyik esetben ennek az érzelmi indíttatású fizikai impulzivitásnak, ami megvan Istvánban, és amelyet nagyon nagy kihívás volt szavakkal leírni, ezért különböző indirekt módokat találtam rá. Ezek voltak azok a részek a könyvben, amelyekkel a legtöbb időt és utómunkálatot töltöttem. A kidolgozásuk tényleg nagyon aprólékos és megfontolt munkát igényelt. A beszélgetés végén Szalay elismerte: ma már sikeres, befutott szerzőként talán több vesztenivalója van, mint a kamaszkori szárnypróbálgatások idején, mégis úgy a legjobb alkotni, ha az ember meg tudja őrizni a kezdeti, tét nélküli szabadságot. Nagyon rossz érzés görcsölni, sokkal jobb úgy írni, hogy az ember azt érzi: nincs mit veszítenie. Csütörtökön a Vörösmarty téren kezdetét vette a 97. Ünnepi Könyvhét, amelyet Gál Katalin, az MKKE elnöke nyitott meg. Beszédében kendőzetlenül sorolta fel a szakmát sújtó gazdasági és politikai kríziseket, a „gyermekvédelmi” béklyóktól a kötött áras könyvtörvényig, ugyanakkor kiemelte a magyar irodalom nemzetközi sikereit is, külön megemlítve Krasznahorkai László 2025-ös irodalmi Nobel-díját. A rendezvényt hivatalosan a Booker-díjas, magyar származású David Szalay nyitotta meg, aki személyes hangvételű beszédében mint „bennfentes kívülálló” reflektált a művész örök érvényű pozíciójára. A pódiumon a hivatalos programot felülírva, váratlanul megjelent Tarr Zoltán társadalmi ügyekért és kultúráért felelős miniszter , aki bocsánatot kért a szakmát ért korábbi károkért, és azonnali hatállyal felfüggesztette az árkötöttségi törvény alkalmazását, valamint a tankönyvpiac liberalizációját is megígérte. Őt követte a színpadon Karácsony Gergely főpolgármester, aki egy Tisza cipős, személyes poén után méltatta a könyvszakma szívósságát, és hangsúlyozta, hogy a szűk esztendők után a magyar könyvpiac végre nem a teher, hanem a támogatás és a kulturális szabadságjogok mentén növekedhet tovább. (Borítókép: Fehérvári Boldizsár, David Szalay és Barabás András (b-j). Fotó: Tövissi Bence / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!