● news.bsdnet.hu

A Hormuzi-szoros inkább Schrödinger szorosa, ahol rejtély, hogy mikor van nyitva pár kínai hajó előtt, mikor meg csukva, de most már a blokád is blokád alatt van azzal, hogy az amerikaiak bekerítették a szorost blokád alá vonó irániakat. Az áldatlan helyzet eredménye, hogy a világ tengeri olajszállításainak ötöde, a cseppfolyós földgáz szintén közel ötöde elveszítette a tranzitját. Eközben gyors ütemben csökkennek a globális kereskedelmi olajkészletek, egyes jelentések csupán néhány hétre elegendő stratégiai tartalékokról beszélnek. Hogy ez riogatás-e vagy sem, az fogja eldönteni, hogy mikor szűnik meg az elképesztő nyomás az ellátás tekintetében. A szaúdi Aramcótól úgy tudom, hogy ha valami csoda folytán holnap rendeződne ez, akkor is 2027 lenne már mire a feltorlódott hajóforgalom teljesen kisimulna. A gond az, hogy az iráni konfliktus nem csak a tranzitútvonalról szól, és ezt a világ­piac is pontosan tudja. Így is áraz. A tranzitútvonal elakadásán túlmutató probléma ugyanis, hogy mindkét oldalon a gáz- és olaj-infra­struktúrát támadják, a helyreállításuk pedig évekig el fog tartani. Miközben az iráni Kharg-sziget olajterminálját és a Bandar-Abbász termináljait is szétlőtték az ameri­kaiak, addig az irániak a katari Ras Laffan fölgázvárost, a kuvaiti ahmadi olajfinomítót, az iraki Rumaila-mezőt meg a szaúdi Ras Tanura finomító komplexumát iktatták ki. Csak ez utóbbi napi 500 ezer hordó olajat finomított! A piac ezeket tudja és beárazza, tartósan magas árszinttel. Hogy mennyivel bonyolultabb probléma a helyreállítás, talán jól érzékelteti, ahogy egyetlen gázmezőn, az iráni South Parson az izraeli légicsapás miatt a nyomás több száz kútnál csökkent. Ez évekig tartó újrafúrásokkal állítható helyre. Természetesen nem minden az infrastruktúra, hiszen a piac és az árképzés is ennél rugalmasabb. Remények, várakozások és spekulációk hajtják, aminek a jó oldala, hogy a tartós nyugalom politikai ígéretei meg tudják nyugtatni. Viszont a tartós megnyugváshoz hihető ígéretek kellenek. Egyelőre még nem itt tartunk, befele tartunk a sűrűjébe, leginkább pedig azért, mert azt akarják, hogy befele tartsunk. Az energiahordozó ugyanis fegyver lett, így is használják. Milyen lehet a sűrűje? A kerozinhiány ­miatti járatösszevonások, korlátozások és ritkítások már számos európai repülőtéren jelen vannak, a benzinkutakon meg őszre lehet érezhető a hatás. A következő fázis – ha idáig jutnánk – azonban már mindenkit érintene. Az emelkedés mindennek beépül az árába. Ám van itt még más is, amit nem tudatosítunk eléggé: az, hogy mennyire gáz- és olaj­alapú civilizáció vagyunk. A modern mezőgazdaság alapja a műtrágya, ám a műtrágyagyártáshoz földgáz kell, különösen a nitrogénműtrágyák esetében. A kulcs az úgynevezett Haber–Bosch-eljárás, amelyben ammóniát állítanak elő. Műtrágya nem lesz villanyból csak földgázból: metánból hidrogén az ammóniához. Nemcsak az fenyegető tehát, hogy a globális műtrágya-kereskedelem harmada is Hormuzon haladt át, de az is, hogy egyáltalán bárhol műtrágya fölgázból lenne, ha lenne. Ez a gáz- és olajalapú civilizáció viszont még ennél is többet jelent a mindennapok szempontjából. A csomagolóanyagok, PET palackok, műanyag edények, játékok, PVC-csövek, szintetikus gumi (pl. autógumik), műszálas ruhák (poliészter, nejlon) szintén nem villanyból lesznek, hanem kőolajból. Ahogy fogkrém, tisztítószerek, lakkok, sampon vagy ragasztó sem lesz másból, csakis a jó öreg olajból. A kőolajból ugyanis nem csupán üzemanyag lesz, de etilén, propilén a műanyagokhoz, benzol, toluol az oldószerekhez, vegyszerekhez és így tovább. Amikor nagyjából 3300 évvel ezelőtt megszűnt az ónellátás a Távol-Kelet felől, máig nem tudjuk pontosan, hogy miért, nos ezek a bronzkori gazdag, multikulti, jómódú birodalmak úgy omlottak össze, mintha csak a konnektorból húzták volna ki őket. Ma nem sokkal kisebb a kitettségünk az olajtól és gáztól, és ebbe a képbe illeszkedik, nem pedig önmagában áll az üzemanyag jelentősége, vagyis a műanyagok meg a műtrágya mellé. Nem véletlen, hogy Európában éppen a vegyipar, a műtrágyagyártás meg a műanyagipar reagált a legélesebben a változásokra. Ennyi a látlelet, de legalább ilyen tanulságos az, hogy miként változtatta meg Oroszország globális szerepét a válság, no meg az Egyesült Államokét. Ebből ugyanis egészen más természetű következtetéseket is nyerni. A válság természetesen nagyon egyenlőtlenül oszlik el a világban. Amíg Európa meg a Távol-Kelet komoly kihívásokkal néz szembe, Oroszország fosszilis exportbevételei kétéves csúcsra emelkedtek, a kőolajból származó adóbevételek pedig megduplázódtak. 2026 márciusában Oroszország olajból és gázból származó exportbevételei havi alapon 52 százalékkal nőttek, és elérték a napi 713 millió eurót, ez pedig kétéves rekord. Ennek az oka nyilvánvaló módon, hogy kilőttek az olajárak és hogy Washington feloldotta az oroszellenes olajszankciókat. A bevételnövekedést elsősorban a tengeri nyersolajexportból származó bevételek 115 százalékos havi növekedése hajtotta, és ez még egészen biztosan további hatványozott növekedést hoz az áprilisi meg pláne a májusi számokban. Nem véletlen, hogy az oroszokat nem halljuk hangoskodni Irán kapcsán. Csak most májusban az orosz adóbevételek az olaj- és gázértékesítésekből 32,4 százalékos növekedést mutattak az egy évvel korábbihoz képest, 9,3 milliárd dollár értékben. Na itt válik mindez igazán izgalmassá. India, Kína újra veszi az orosz olajat, Kína felpörgetve az iparát, India meg a finomí­tóit, amiből elad: mindkettő a korábbi amerikai korlátozások nélkül. Az USA pedig a saját palaolaj- meg palagáz-kitermelésével, valamint azzal, hogy ott nem a Brent világpiaci árhoz, hanem az amerikai WTI-hoz áraznak, eleve eltérő helyzetben van. Az Egyesült Államoknak belpolitikailag kellemetlen a közel-keleti helyzet, de globálisan, geopolitikailag őket sem kell félteni, hiszen a palaolaj- meg palagáz-kitermelésüknek valójában piacot fognak most a magas árszinttel és a mennyiségi hiánnyal, miközben a WTI-árazás valamelyest eleve szélárnyékban tartja őket a globális árhatásoktól. Ezek a mozdulatok leleplezik, hogy a világ valóban alakulóban van, és ennek fontos területe ma éppen az energetika. A változás szimbóluma sem a galamb többé mint a Bibliában, esetleg a holló mint Ziuszúdra történetében az alapul szolgáló sumer eposzban, hanem a gázfáklya lángja. Ez pedig a műholdfelvételek szerint 2025-ben az Északi-sarkon lobbant fel újra az oroszok legnagyobb gázkitermelési projektjének színhelyén, pontosan akkor, amikor Donald Trumpot ismét beiktatták az Amerikai Egyesült Államok elnökének. Az északi-sarki orosz Arctic2 LNG projektet korábban ellehetetlenítették az amerikai szankciók. Az, hogy gázfáklyája fellobbant a hómezőkön, csalhatatlan jele annak, hogy a termelés újraindult, ami az ameri­kaiak nélkül nem lett volna lehetséges. Aztán mialatt a világ Alaszkára figyelt a Trump–Putyin-találkozó kapcsán 2025 ­augusztusában, a világ túlsó felén az oroszok szép csendben megnyitották a Szahalin 1-2 mélytengeri olajprojektet a nagy amerikai olajcégek előtt. Az Arctic2 LNG projekt februári újraindulása, majd a csendes-óceáni orosz olajprojektek amerikaiak előtti megnyitása jelzik, hogy az oroszok és az amerikaiak egyezkednek-üzletelnek egymással világviszonylatban. Meg persze mindenki más is. Ez az átrendeződés zajlik, és benne helye van Iránnak is, Ukrajnának is, de Venezuelának és Kubának is. A nemzetközi szerződésekben egészen pontosan ez úgy működik, hogy a felek a különböző jogviszonyokból fakadó, különböző összegű, lejáratú, egészen ellentétes, sokszor eltérő természetű követeléseiket vezetik össze egy nagy alkuba. Ez nyilván újrasúlyozása is a lezárásra szánt vitáknak: Trumpnak kevésbé fontos a Donbasz, mint Venezuela, kevésbé fontos a Krím, mint az Északi-sark előszobája: Grönland és viszont. A jelek meg, hogy Venezuelát hagyta Kína meg Oroszország, hagyja most Iránt is, közben meg olyasmik történnek, hogy orosz olaj- meg gázmezőkben amerikaiak jelennek meg, eddig az amerikaiak által blokkolt orosz energiaprojektek újra elindulhattak, meg Washington elengedte az oroszellenes olajszankcióit, ami a Kreml számára naponta százmillió dollár extra bevétel. Most pedig: Kína amerikai olajat vesz, ahogy azt májusban Pekingben bejelentették. Irán, Vene­zuela, Kuba sorsa, de az orosz–ukrán háború beárazása is ebben a pozíciólezáró nettósításban mind-mind a zajló világrendszerváltás csalhatatlan jele, aminek az általános egyenértékese egyre inkább úgy tűnik, hogy maga az energiahordozó: olaj, gáz meg kritikus nyersanyagok az elektrifikációhoz. Gondoljunk bele vizuálisan. Az USA feloldotta az oroszellenes olajszankciókat, ez az egyik befogó, miközben Kína az oroszoktól is vesz, másik befogó. Kína pedig most bejelenti, hogy olajat vesz Washingtontól, miközben a ritkaföldfémeket és más kritikus nyersanyagokat pedig ő adja: íme, itt az átfogó. A háromszög épp bezár, ez már a pozíciólezáró nettósítás, a világrendszerváltás, aminek az egyenértékese az energia. Márpedig aki most nem az asztalnál ül, az könnyen a menüben találja magát. Ráadásul elnézve Európának a világrendszerváltás egyenértékesével igen alacsony értékét, csak valamiféle előételként. A szerző energiajogász