← Vissza

news.bsdnet.hu

Nagyban és kicsiben is működik: öles léptekkel jön fel az ökogazdálkodás Magyarországon

Portfolio 2026-05-08 08:00
A hazai ökológiai gazdálkodás egyik legfontosabb mutatója a terület, ami a számok nyelvén annyit jelent, hogy jelenleg négyszázhúszezer hektár tartozik biogazdálkodás alá Magyarországon.Ez a teljes mezőgazdasági terület nyolc százalékát teszi ki, amivel Európai összevetésben nem állunk rosszul:miközben a listavezető országok – például a közel 30%-on álló Ausztriával –jóval előrébb járnak, alig maradunk el a 10% körüli átlaghoz képest, mutatott rá Roszík Péter a Portfolio kérdésére. A Biokontroll Hungária ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak bővülése kifejezetten erős volt, amiben komoly szerepük volt az ökotámogatásoknak, az utóbbi támogatási körökben ugyanakkor a kellően bő keretösszegeknek köszönhetően minden pályázó nyerni tudott. A belépés nem csak elhatározás kérdése: az ökogazdálkodás növénytermesztésben, állattartásban vagy méhészetbenátállási időszakkal indul,amelyben a termelőnek már az előírások szerint kell dolgoznia, de még nem értékesítheti a termékét ökológiai jelöléssel. Roszík szerint ez a gazdák szemszögéből kifejezetten kényes szakasz, hiszen hozamcsökkenés jelentkezik, az ellenőrzés költséggel jár, a bevételekben azonban a szintlépés eleinte nem mutatkozik meg. A rendszer ezt részben kompenzálja, az első 2–3 évben ugyanis magasabb az átállási összeg, emelte ki. A biogazdálkodással kapcsolatban az egyik leggyakoribb tévhit, hogy az kizárólag a kisgazdaságok műfaja. Roszík Péter szerint a kép jóval árnyaltabb: Sok tévhit van, hiszen több ezer hektáros biogazdaságok is vannak, amelyek gyönyörűen működnek, miközben természetesen a családi gazdaságok szintén jelentős szereplők. Átlagosan 100–150 hektár körül alakul a gazdaságméret ökofronton a mai gyakorlatban. A méret kérdésében inkább a költségek megoszlása a döntő: a tanúsítás és ellenőrzés fajlagosan a nagyobb területen könnyebben „szétteríthető”, míg egy nagyon kis birtoknál érzékenyebb tétel lehet – ugyanakkor a szakember úgy véli, hogy önmagában nem ez az, ami visszatartja a termelőket. Arra a kérdésre, hogy miért nem lehet mindent átállítani ökológiai termelésre az országban, Roszík Péter egy fontos dilemmát emelt ki: A modern biogazdálkodás a jövő lehetősége, miszerint ezen keretek között majdnem ugyanannyit lehet termelni, mint az iparszerű gazdálkodásban, azonban a kapcsolódó környezeti kockázatok nélkül. A legfontosabb akadályt a szakember nem kizárólag a technológiában látja. „Nemcsak a területeknek kell átállni, hanem az emberek gondolkodásának is” – fogalmazott. Szerinte „bekényszeríteni” senkit nem érdemes, az egész ugyanis csak akkor működik, ha a gazda látja, hogy a rendszer rentábilis, és közben jó érzet is társul hozzá. A gyakorlati kérdések között az inputok – különösen a tápanyag-utánpótlás – rendszeresen előjönnek. Roszík szerint a piac és a technológia ma már szélesebb mozgásteret ad, mint sokan gondolják, így ezen a téren is érdemes optimistán tekinteni a nagyképre. Az esedékes kormányváltás apropóján Roszík Péter nem számít változásra a szegmensben. „A biogazdálkodásban nem lesz törés a szabályozásban” – osztotta meg várakozását, egyúttal pedig utalt rá, hogy az ökológiai gazdálkodás EU-szinten kiemelt agrárpolitikai irány, ezért a hazai keretek fenntartása teljesen reális szcenárió, különös tekintettel az eddigiekhez képest szorosabb uniós együttműködésre. A jelenlegi támogatás-konstrukciót erős biztonsági elemnek tartja, mivel az 5 évre szól, „amiből 4 év még hátra van, és ez biztonságot jelent”. Az ökológiai területnövekedés fenntarthatósága, az átállás gazdasági realitásai, a tápanyag-utánpótlás és a modern biogazdálkodás gyakorlati modelljei olyan kérdések, amelyek a hazai agrárium versenyképessége és kockázatkezelése szempontjából is egyre fontosabbak.Ezek a dilemmák és megoldási utak aPortfolio Agrofuture 2026konferencián is fókuszba kerülnek,ahol a piac, a szabályozás, a finanszírozás és a technológia oldaláról is napirendre kerül, hogyan lehet egyszerre jövedelmezően és környezeti szempontból fenntarthatóbban termelni. Regisztráljon most! Címlapkép forrása: David Ebener/picture alliance via Getty Images
Eredeti cikk megtekintése →