← Vissza

news.bsdnet.hu

Steiner Kristóf idén már nem lesz a Pride műsorvezetője

NLC 2026-06-13 10:10
Steiner Kristóf a Budapest Pride felvonulások egyik legmeghatározóbb alakja, évtizedek óta aktívan támogatja a rendezvényt. Az elmúlt években rendszeresen vállalt kulcsszerepet a menet élén vagy a színpadon. Többször is a rendezvény hivatalos műsorvezetőjeként és házigazdájaként volt jelen. A férjével, Nimróddal gyakran részt vettek a szórakoztatásban is és a hivatalos Pride kamionon zenéltek közösen, sőt az after party-kon is számíthattak rájuk a felvonulók. A 44 éves író-aktivista idén azonban hátrébb lép: nem lesz műsorvezető, sőt a tömeggel sem vonul. Steiner Kristóf a közösségi oldalán jelentette be – szúrta ki a Blikk -, hogy az idei Budapest Pride-on nem lesz ennyire szem előtt, sőt a háttérben fog tevékenykedni, segítve az önkéntesek munkáját. „Az idei Budapest Pride felvonuláson nem vonulok a tömeggel, nem lesz kamionunk, és műsorvezető sem leszek. A „konyhában” maradok. Június 27-én ugyanis a kulisszák mögött lesz a helyem – a színpadi program, és a civil falu egyik szervezőjeként. A döntést tavaly hoztam meg: háttérmunkásként új szerepben próbálom ki magam. (…) Tavaly ősz óta melózunk a csapattal a menetet követő színpadi műsoron, az az előtt elterülő civil falu felépítésén, és egy élő képzőművészeti projektet is megálmodtunk. Életem egyik leggyümölcsözőbb munkája sem anyagi, sem presztízs szinten nem „hoz”. Azt kapom, hogy adok – és idén pont erre vágytam” – indokolta a döntését. Fotó: Leéb Ádám / nlc Olvass még a témában! Coming outok idehaza: magyar művészek, akik felvállalták a szerelmet Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán! „A homoszexualitás hungarikum” – a legerősebb mondatok a 2025-ös Pride megnyitójáról The post Steiner Kristóf idén már nem lesz a Pride műsorvezetője first appeared on nlc.
Eredeti cikk megtekintése →