← Vissza

news.bsdnet.hu

Orbán Viktor elárulta, miért szenvedett vereséget a Fidesz áprilisban

Blikk 2026-06-13 11:08
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten, ahol a várakozások szerint megújulhat a párt szervezeti felépítése és bővülhet az országos elnökség. A rendezvény elején tartott beszédében Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze az áprilisi választási vereség okait, és arról is beszélt, hogy miként tervezik átalakítani a párt szervezetét. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: a kormány bántalmazó kapcsolatot tart fenn a választókkal, és "ma az ország a Varga Judit". Blikk-összeállítás Ezeket látta már? "Kezdjük a végén, én nem adom fel soha, soha, soha, én soha sem adom fel " - indította a felszólalását a volt kormányfő a Fidesz tisztújító kongresszusán . Emlékeztetett: a mostani kongresszus nem ünnepi, hanem munkakongresszus. A feladatokat összefoglalva kiemelte, hogy értékelni kell a súlyos vereséget hozó országgyűlési választást, meg kell fogalmazni, hogy a következő években milyen indíttatásból vesz részt a Fidesz a magyar politikai életben, le kell vonni a választás szervezeti tanulságait, meg kell választani a 28 tagú új elnökséget és el kell fogadni két politikai határozatot, ami a párt követeléseit rögzíti a két legfontosabb kérdésben. A volt miniszterelnök szerint a párton belül két hónapja tartanak a választást értékelő megbeszélések, ezt foglalták össze egy dokumentumban. Mint fogalmazott, "többet dolgoztunk ezen az elvesztett választáson, mint a megelőző győztes választásokon." A párt elfogadásra váró új alapszabályáról szólva Orbán Viktor kijelentette: a magyar politikában ma egy liberális kormány áll szemben egy nemzeti ellenzékkel. „ Nekünk mindig a hazánkat, Magyarországot kell szolgálnunk ” – fogalmazott, hozzátéve: ezt a feladatot másképp kell végezni kormányként és másképp ellenzékként, utóbbi szerepben az emberek hangját kell képviselniük. Mint mondta, a következő időszakban meg kell akadályozni a hibás kormányzati döntéseket, meg kell szervezni az ellenállást és készen kell állni arra az esetre, „ha a kormány befuccsol”. Arra is emlékeztetett, hogy nem szabad elhanyagolni az európai Patrióta-kapcsolatait sem. „ Ma a Fidesz nem alkalmas arra, hogy sikeres ellenzéki párt legyen: már nem vagyunk kormányzópárt, és még nem vagyunk ellenzéki párt sem ” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ezért a párt szervezetét újra kell szabni. Mint mondta, a kormányzás évei alatt a Fidesz mozgalmi párt helyett „félkatonai kormányzópárttá” vált. Most azonban vissza kellene alakulniuk mozgalommá, ahol gyakoribb találkozások és több megbeszélésre lesz szükség. Ennek érdekében azt javasolta, hogy Orbán Viktor alelnöknek javasolta Gál Kingát, Gyopáros Alpárt, Bóka Jánost és Kreicsi Bálintot, Salgótarján polgármesterét. „Szeptemberig tegyük rendbe a Fideszt a pincétől a padlásig” – fogalmazott a volt miniszterelnök. Beszéde végén a volt miniszterelnök néhány személyes megjegyzést is tett . Elsőként személyes felelősséget vállalt a választási vereségért. „ Nem helyes elverni a port a kampányfőnökön, a mozgósítási parancsnokon, a regionális igazgatókon ” – fogalmazott, kiemelve, hogy „a stratégiai hibák gazdája én vagyok, nem ők.” Kijelentette, hogy a parlamenti frakcióban radikális vérátömlesztést hajtottak végre . „ 25 képviselőnket cseréltük ki, azt hiszem, egész Európában csak mi vagyunk képesek ilyen alázatra ” – fogalmazott. „ A hatvanas éveket taposók hátraléptek, hogy átvegyék az irányítást a negyvenesek ” – mondta, szerinte a választás üzenete a nemzedékváltás volt. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy elképedve nézi a káoszt, ami napról napra terjed a politikában és a gazdaságban. Úgy vélte, a kormány nincs rászorulva a megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot, a rossz személyi döntések árát a családok fizetik meg. A Tisza-kormány miniszterei közül kritizálta Kármán Andrást és Kapitány Istvánt, előbbit alkalmatlannak, utóbbit pedig kezdőnek és kockázatosnak nevezte. „ Amit a Tisza-kormány művel, beeszi magát közösségünk mindennapjaiba ” – mondta a volt kormányfő, hozzátéve: a tiszás szélsőségesek megbélyegeznek, listáznak mindenkit, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a kormánnyal. „ Nyugodjatok meg ” - üzente azoknak, akik esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak. „ A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal. Úgy is mondhatom, ma az ország a Varga Judit ” – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint nyár végére újra rendezett, erős és barátságos közösség lesz a Fidesz. Mint mondta, őszre az is kiderül, „meddig tűri az ország, hogy a kormány folyamatosan abuzálja.” Fidesz
Eredeti cikk megtekintése →