Igazi rémálom! Rosszul lett az utcán Kandász Andi, nem kapott segítséget
Ripost
2026-06-13 12:00
Kész horror, amit a népszerű műsorvezetőnek át kellett élnie a nyári kánikulában! Kandász Andi teljesen kiakadt a történteken!
Kandász Andi alatt nem elég, hogy menet közben mondta fel a szolgálatot az autó hűtőrendszere, de amikor a tikkasztó hőségben, az egekbe szökő pulzussal, az ájulás szélén kért segítséget a legközelebbi gyógyszertárban, sajnos nem azt kapta, amire számított, ugyanis elhajtották .
A mosodába indult az ismert tévés, amikor az autója hűtőberendezése teljesen megadta magát. A zárt utastér pedig pillanatok alatt valóságos szaunává változott.
„Az órámmal megnéztem, és elég magas a pulzusszámom. Sokat sportolok , és emiatt pedig aránylag alacsony a vérnyomásom és a pulzusszámom is. Magamhoz képest tehát magas, és gondoltam, kérek segítséget, nézek egy vérnyomást, semmi több. Itt van a mosoda mellett egy gyógyszertár. Gondoltam, bemegyek, és megnyugtatom magam" – emlékezett vissza a rémisztő pillanatokra a műsorvezető a TikTokon.
Úgy gondolta, kér egy gyors ellenőrzést, de döbbenten vette tudomásul, hogy nem tudnak neki segíteni. A gyógyszertári dolgozók a világjárvány óta érvényben lévő, vagy arra fogott belső szabályozásokra hivatkozva egyszerűen visszautasították a kérését .
„Bementem, mondtam, hogy segítséget szeretnék kérni, mert nem érzem magam komfortosan, én csak annyit kérek, hadd mérjem meg a vérnyomásomat, és azt mondták, hogy a covid óta ezt nem lehet. Ez egyszerűen számomra érthetetlen” – fakadt ki Andi.
A műsorvezető szerint a mai világban alapvető elvárás lenne, hogy egy egészségügyi szolgáltatóként funkcionáló gyógyszertárban ne csak a dobozos gyógyszereket tologassák a pulton, hanem az ilyen váratlan vészhelyzetekre is fel legyenek készülve.
– fogalmazott kissé megviselten a tévés, aki megnyugtatta követőit a hogylétével kapcsolatban. Szerencsére jól van, és reméli, hogy a vele történtek egyedi eset volt, és más patikákban nem járnak így a segítségre szorulók.
„Egy átmeneti pillanat volt. [...] Bízom benne, hogy ez egy elszigetelt eset.”