● news.bsdnet.hu

Ukrajna katonai helyzete kedvezőbb, mint az orosz invázió kezdete óta bármikor, az orosz veszteségek aránya egyre növekszik, a közvélemény támogatása pedig csökken. Erről a finn elnök beszélt egy interjúban, azt sugallva, hogy fordulat állt be a háborúban, és Ukrajna előnybe került. Mint Alexander Stubb felvázolta, a kezdeti túlélési fázist az ellenállás évei követték, a konfliktus mostanra pedig olyan időszakba lépett, amelyben a frontvonalakon zajló felőrlő hadviselés terén az előny egyre inkább Kijev javára billen. Hasonló következtetésre jutott az ukránpárti nyugati elemzői körök egyik doyenje, Michael Kofman is. A Carnegie Alapítvány vezető elemzője a New York Magazine-nak beszélt arról, hogy Oroszország nem tudta áttörni a frontot, ezért Ukrajna infrastrukturális kivéreztetésére váltott. Mint fogalmazott, az orosz hadvezetés korábban a teljes védvonal folyamatos nyomás alatt tartásával akarta elérni az ukrán hadsereg összeomlását, és mivel ez az ukrán katonai alkalmazkodás miatt kudarcba fulladt, a Kreml a hátország brutális bombázásával kompenzál. A szakértő szerint klasszikus felőrlő háború zajlik, ahol az idő múlása már egyre kevésbé kedvez Oroszországnak. A Kreml a nagyobb mozgósítási forrásaira és a Nyugat belefáradására játszott, ám egyik számítása sem vált be. Ennek ellenére a háború gyors befejezésére Kofman szerint sincs esély, a konfliktus elkerülhetetlenül átnyúlik a 2027-es évre. Kofman állításai mögött valóban léteznek valós, korlátozott érvényű trendek, amelyeket egyes alakulatokról vagy frontszakaszokról kivetít a teljes haderőre. Következtetései így erős szakmai optimizmust tükröznek. Egyben Stubb értékelésének felkapottságával közösen azt is igazolják, hogy a percepciós háborúban Ukrajna áll nyerésre Nyugaton, drónokkal, narratívákkal és politikai alkalmazkodással. A felőrlő háborút azonban továbbra is Oroszország uralja, több emberrel, több erőforrással és az ukrán energiarendszer fokozatos rombolásával. De nézzük a részleteket. Az orosz erők a korábbiaknál valóban lassabban haladnak előre, ám az nem állja meg a helyét, hogy közben az ukrán csapatok nagyobb területeket szereznének vissza, mint amekkorát az oroszok elfoglalnak. Ennek a számolgatásnak egyébként sincs sok értelme akkor, amikor a front számos szakaszán nagy, helyenként akár 15-20 kilométer széles beszivárgási zónák vannak, amelyek nem állandóak és nehezen tarthatók. A „frontvonal” tehát zónává alakult. Ezen a területen mind az ukrán, mind az orosz katonák vegyes és átfedő pozíciókat és erődítményeket tartanak, gyakran egymást bekerítve. Az viszont egyértelmű tény, hogy előbb tavaly év végén Pokrovszk, aztán Sziverszk/Szeverszk is orosz kézre került, innen zárkóznak Szlovjanszk/Szlavjanszkra és Kramatorszkra, amely erődrendszert már mintegy tíz kilométerre megközelítették. A szárnyakon a Donbász utolsó nagy védvonala mögé kerülés ugyan nehezen halad, ám az egyik végponton Kosztyantinyivka/Konsztantyinovkába már betörtek, és lassan elvágják az ukrán utánpótlási vonalakat is. A terepviszonyok és a drónhadviselés jellege azonban a védelemnek kedveznek, így az orosz hadvezetés ígéretei ellenére 2026 végére aligha lehet majd feltörni ezt a védvonalat. A drónok tekintetében jelenleg a technikai versenyben a védekező ukrán fél áll jobban – ez a helyzet azonban nagyjából félévente változik –, így taktikailag könnyebb helyzetbe került a frontvonalakon. Ukrajna egyre nagyobb távolságban képes dróncsapásokat végrehajtani, és folyamatosan bővíti azt a területet, amelyet saját „csapásmérő zónájának” tekint. Az első támadási övezet a frontvonal közvetlen közelében található, ahol elsősorban FPV (First Person View, azaz belső nézet: a kezelő katona egy speciális szemüvegen vagy kijelzőn keresztül valós időben tud kinézni a drón kameráján – a szerk.) drónokat használnak. A második már akár 50-60 kilométer mélységig nyúlik, és a logisztikai útvonalakat, utánpótlási pontokat veszi célba. A harmadik övezetben az ukrán erők nagy értékű katonai célpontokat – például lőszerraktárakat, kiképzőközpontokat, légvédelmi rendszereket vagy javítóbázisokat – támadnak. A negyedik zóna már a megszállt Krímre és Oroszország mélyebb területeire terjed ki, ahol olajipari létesítmények, kikötők, üzemanyagraktárak és parancsnoki központok kerülhetnek célkeresztbe. Az SZBU szerint az ilyen műveletek stratégiai jelentőségűek, mivel gyengítik Oroszország légtérellenőrzési képességeit, nehezítik a légvédelmi rendszerek koordinációját, valamint megnehezítik az ukrán célpontok elleni támadások megszervezését. Májusban egy FSZB-központot is megsemmisítettek a megszállt Herszon térségében, valamint egy orosz drónpilóta-kiképző létesítményt is támadás ért. Újabb képességet jelent, hogy egyes FPV drónokat tengeri drónokról indítanak, így a támadások a frontvonaltól jóval távolabb is végrehajthatók. Így április végén ukrán drónok először jutottak el az Urál térségébe, de a novorosszijszki olajterminált is támadás érte. De legalább ennyire fontos, hogy a támadások eredményeként már az orosz társadalom ingerküszöbét is elérte a háború. A légi harc tekintetében a stratégiai előny azonban továbbra is az orosz oldalon van. Míg Oroszország Ukrajna egész területét képes támadni, addig ez fordítva nem érvényes. A Kijevet a május eleji rövid tűzszünet után ért csapások is mutatták, hogy míg Moszkva jóval több drónt és rakétát képes kilőni – 1500-at is elérte a nagyságrend –, addig Kijev még csak 5-600-nál tart. S az orosz erők minden jel szerint fokozni fogják az ukrán hátország elleni támadásokat, ezzel ellensúlyozva a frontokon keletkezett taktikai hátrányt, az előrenyomulás lassulását. Mind rendszeresebbek, mind hatékonyabbak a dróntámadások az ukrán szárazföldi kommunikációs vonalak ellen az ország nyugati és északnyugati részén. Ez különösen az Ukrajnát Lengyelországgal összekötő utánpótlási útvonalakat érinti. Az M-06-os Kijev–Csop autópálya, amely Ukrajna nyugati régióin halad keresztül, valamint a Lengyelország és Ukrajna közötti, a segélyszállítmányok és a katonai logisztika szempontjából stratégiailag fontos vasútvonalak egyre inkább potenciális veszélyben lehetnek. Ugyanígy a nyugati országrészbe és a talán leginkább védett – bár ez a légvédelem egyre lyukasabb – Kijevbe telepített dróngyárak is. Bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy újabb Kijevre irányuló támadás, amelyre az orosz fél korábban figyelmeztetett. A „kesztyű levetésére” formálisan a sztarobelszki pedagógiai főiskola kollégiuma elleni, 21 fiatal életét követelő elhibázott ukrán dróncsapás – az orosz elit drónegység, a Rubicon képzésében részt vevők az épület másik szárnyában voltak elhelyezve – megbosszulása lehet az indíték, ám valójában stratégiai oka van a hátország elleni támadások erősítésének. Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy az említett támadás miatt Moszkvában „betelt a pohár”, és az orosz hadsereg támadni fogja az ukrán döntéshozatali központokat, parancsnokságokat és hadiipari létesítményeket Kijevben. A duma védelmi bizottságának vezetője közölte, hogy célba veszik az ukrán biztonsági szolgálatok és vezetés által használt „föld alatti, megerősített katonai parancsnoki és irányítóközpontokat” és bunkereket. Andrej Kartapolov elmondta, hogy a „döntéshozatali központok” nem foglalják magukban az ukrán parlamentet vagy Volodimir Zelenszkij elnök irodáját, mivel az ukrán parlamenti képviselők nem irányítják a hadsereget, és az ukrán vezető ritkán tartózkodik az irodájában. Anatol Lieven, a Quincy Institute Eurázsia-programjának igazgatója valószínűsítette, hogy Oroszország valószínűleg Oresnyik hiperszonikus rakétáit fogja bevetni a kijevi föld alatti parancsnokság ellen, ahol amerikai és európai tisztek segítik az ukrán fegyveres erőket, hogy rakétákkal és drónokkal támadják Oroszországot. A háború szörnyűsége ellenére kijelenthető, hogy Oroszország eddig visszafogott volt, így Kijev belvárosát megkímélte. Putyin visszafogottságára részben magyarázat, hogy feltehetően sokáig komolyan gondolta, szláv testvérnépről van szó. De Moszkva attól is tartott, hogy Oroszország a parancsnokságok elleni támadásokkal valószínűleg megölne amerikai és más NATO-katonákat, valamint hírszerző tiszteket, ami a Nyugat részéről jelentős eszkalációhoz vezethetne. Ettől a lépéstől az is visszatartotta, hogy tárgyalásokat folytatott a Trump-kormányzattal a háború esetleges befejezéséről. Ez a folyamat azonban zsákutcába jutott. Stratégiai fordulatról tehát annak ellenére sem beszélhetünk, hogy az ukrán–nyugati műszaki előny jelenleg jobban érezhető, mint egy éve. Az sem igaz, hogy az orosz élőerő-veszteségek – mint Stubb állította – nyolcszor nagyobbak volnának, mint az ukránokéi. Az arány 1:1,2, legfeljebb 1:2. Igaz ugyanakkor, hogy hagyományos értelemben vett frontvonalról ma már egyre kevésbé beszélhetünk, így a háborút sem nagyon lehet a korábbi minták alapján elemezni. Ezért is értelmetlen nyári offenzíváról vagy annak elmaradásáról beszélni. Moszkva inkább a felőrlő háború intenzitásának fokozására koncentrál, miközben Kijev továbbra is sikeresen uralja az információs teret, a dróncsapások, a technikai innováció és az információs műveletek fenntartják az Oroszország hosszú távú gyengülésére alapozott nyugati támogatás politikai lendületét.