← Vissza

news.bsdnet.hu

„Vége, van kicsi” – Kocsis Paulina nem finomkodik az új dalában

NLC 2026-06-13 18:33
Megjelent Kocsis Paulina legújabb dala: a 2021-es X-Faktor második helyezettje Vége van, kicsi címmel készített dalt és hozzá videóklipet. A 27 éves énekesnő az eddigi pályafutása során tudatosan kerülte a politikai témákat a nyilvánosság előtt, most azonban úgy döntött, egy odamondogatós számmal közvetíti a véleményét. „Kiadtam most először egy olyan dalt, ami abszolút politikai témájú. (…) Éppen azért lett ez a címe, mert az egész politikai hacacérának annyira ikonikus mondata lett” – magyarázta Kocsis Paulina az RTL Reggeli című műsorában, miért Menczer Tamás szállóigévé vált megszólalását választotta. „Igyekeztem mindent megtenni, hogy távolt tartsam magamat a politikától, meg a közönségemet is meg akartam óvni ettől. Épp elég csapból folyt a politika. De mindannyian éreztük, hogy ezt egy ponton már nem lehetett” – árulta el, miért nyúlt végül politikai témához. Mint mondja, a most kiadott dal ugyan politikai tartalmú, de alapvetően közel nem gyűlöletkeltő. „Ez egy nagyon felszabadultság-hangulatot megfogalmazni akaró dallamvezetés, akkordok, szöveg” – jellemezte az új szerzeményét. Lengyel Tamás rögtön rábólintott  A videóklipben az énekesnő mellett Lengyel Tamás szerepel: kormányinfót tartanak együtt, szivaroznak és papírpénzt dobálnak. A színész rögtön igent mondott a felkérésre. Már akkor rábólintott a klipben való közreműködésre, mielőtt meghallgatta a dalt. „Valahogy teljesen evidens volt a klip koncepciója, hogy egy kormányinfós, szivarozós képet szeretnék látni, és tudtam, hogy ehhez mindenképpen szeretnék egy olyan karaktert a közéletből, aki az élen van abban, aki ténylegesen képviselte ez az egész rendszerváltást, és igenis segítette. És Tomi, úgy gondolom, abszolút az élen van ebben” – magyarázta Paulina. Lengyel Tamás amúgy korábban rendszeresen készített paródiavideókat, kifigurázva kormányzati sajtótájékoztatókat, vezető politikusokat: Kiemelt fotó forrása: YouTube / Paulina – Vége van kicsi  Ez is érdekelhet: „Kifoszthatjátok a hazánkat, de nem némíthattok el” – Molnár Tamás rendszerkritikus dala nagyot üt 7 dolog, amit már másképp csinál a Tisza-kormány, mint az Orbán-rendszer. És 3 dolog, amit még nem tudunk 5+1 étel, amiről a Fidesz már örökké eszünkbe fog jutni The post „Vége, van kicsi” – Kocsis Paulina nem finomkodik az új dalában first appeared on nlc.
Eredeti cikk megtekintése →