← Vissza

news.bsdnet.hu

"Egy nyugdíj előtt álló bíró házaspár azt mondta nekem, hogy olyan vagyok, mint Bödőcs" -Török Ádám stand-up humorista az életéről vallott a Blikknek

Blikk 2026-06-14 05:10
Volt idő, amikor Török Ádám még a Gazdasági Versenyhivatal folyosóin kereste a helyét. Ma már telt házak előtt lép fel, televíziós produkciókban szerepel és a Dumaszínház társulati tagjaként a magyar stand-up élvonalába tartozik. A humorista szerint azonban semmi sem egyik napról a másikra történt, hosszú út vezetett a kocsmák hangadó szerepétől a színpadig. Orosz Ferenc Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? A történet még Török Ádám egyetemi évei alatt kezdődött. Akkoriban Magyarországon éppen berobbant a stand-up műfaja, a Showder Klub pedig generációs élménnyé vált. Komoly adok-kapok alakult ki a közösségi médiában Curtis és a Dumaszínház sztárja, Török Ádám között, miután a humorista egyik fellépésén viccet csinált a rapperből. A történet gyorsan személyeskedő online csörtévé nőtte ki magát, amelyben mindkét fél keményen odaszúrt a másiknak. - Mindenki kívülről fújta a Showder Klub-szövegeket, a vizsgaidőszakokban én is ezeket hallgattam - elevenítette fel a múltat Török Ádám a vasárnapi Blikk olvasóinak. - Akkor még a YouTube egy vadnyugat volt , komplett műsorokat töltöttek fel az emberek gond nélkül. A barátaim gyakran biztattak, hogy próbáljam ki magam én is a színpadon, egy figyelmeztető mondat miatt azonban végül mégsem jelentkezett azonnal. Emlékszem, oda volt írva: ha te vagy a kocsmai társaság nagyhangú sztárja, akkor óvatosan, mert ez nem biztos, hogy ugyanaz a műfaj. Huszonkét évesen ezt elolvastam, és azt mondtam: basszus, ez én vagyok. Ha akkor felmegyek a színpadra, valószínűleg csúfos kudarc lett volna. Kellett még néhány év, hogy legyen miről beszélnem. Ádám a diploma megszerzése után jogászként helyezkedett el, de gyorsan kiderült számára, hogy nem az irodai munka lesz élete hivatása. - Két ebédszünet között kávéztam egyet, és szórakoztattam a kollégákat . Legalábbis azt hittem, hogy szórakoztatom őket. Elkezdtem lehámozni azokat a poénokat, amelyek csak azért viccesek, mert munkahelyi helyzetekben hangzanak el, és megpróbáltam megérteni, mi az, ami önmagában is működik. Elkezdtem vicc-struktúrákat elemezni. A jogászi karrier azonban hamar véget ért, de utólag visszanézve ez az egyik legjobb dolog volt, ami történhetett velem - mesélte a humorista, majd elárulta: a fordulópontot végül az idegenvezetés hozta meg. Minden szabadidejét arra fordította, hogy túravezetőként dolgozhasson, és hamar azon kapta magát, hogy több tucat ember figyel rá egyszerre. - Egy buszon ötvenhat ember ül veled szemben, te pedig mikrofonba beszélsz. Ez gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a színpad. Egy idő után sokkal jobban érdekelt, hogy szórakoztassam őket, mint hogy elmondjam, mikor épült egy templom vagy milyen stílusban készült. Az utazási iroda visszajelzése végleg megerősítette ebben. Azt mondták: Ádám, nagyon szeretünk, csak légy szíves, kezdj el idegenvezetni is, mert az utasok remekül szórakoznak, de fogalmuk sincs, hol járnak... - Egy nyugdíj előtt álló bíró házaspár azt mondta nekem, hogy olyan vagyok, mint Bödőcs. Én még egyetlen stand-up fellépést sem csináltam akkor. Amikor egy ilyen mondatot kapsz, ráadásul olyan emberektől, akik egész életükben embereket figyeltek és értékeltek, az nagyon betalál. Ott éreztem először azt, hogy ezt kell csinálnom - jelentette ki Török Ádám, aki az elmúlt években látványos karriert futott be. Fellépett televíziós műsorokban, láthattuk az RTL Árulók – Gyilkosság a kastélyban és a Most Wanted című produkciójában, tartalomgyártóként is sikeres lett, és saját stand-up tehetségkutató klubot is létrehozott. Mégis, ha egyetlen eredményt kellene kiemelnie, nem sokat gondolkodik a válaszon. - A Dumaszínház társulati tagsága az egyik legnagyobb mérföldkő. Ez olyan, mint a futballban a válogatott keret. Benne vagy a top huszonkilencben. Ezt kívülről talán nehéz érzékelni, de nagyon sokan szeretnének humorral foglalkozni, és nagyon sokan feladják útközben. Soha nem felejtem el, amikor először hívtak a Showder Klub műsorába: előttem Kiss Ádám ment lefelé a lépcsőn, mögöttem Szabó Balázs. Két óriás között sétáltam a színpad felé. Akkor éreztem először, hogy egy korszak véget ért az életemben. Török Ádám és korábbi párja, Sipos Orsi a Most Wanted című műsorban / Fotó: RTL Ádám az elmúlt időszakban közéleti témákkal is foglalkozott, de ma már egyre inkább a személyes történetek felé fordul. - A politikai humor technikailag egyszerűbb. Ott gyakran elég rámutatni valamire, amivel a közönség eleve egyetért. A saját életedről beszélni sokkal nehezebb, most is éppen küzdök az új anyaggal. A politikai poénok után újra magamról írni ötször nehezebb feladat. Hosszabb távon viszont ezek a történetek maradnak meg. A személyes humor tartósabb. Az emberek nem csak nevetni akarnak rajtad, hanem megismerni is téged - mondta mosolyogva a humorista, aki korábban egy párt alkotott a szintén a stand-up műfajból jól ismert Sipos Orsolyával. Török Ádám végül arra a sokakat érdeklő kérdésre is választ adott, hogy a humor valóban előnyt jelent-e az ismerkedésben . - Persze, hogy előny, de tudod, kik még népszerűek? A buszvezetők. Főleg hölgy utasok mondták ezt, és azért gondolják így, mert ezek a sofőrök egy hatalmas testnek, a busznak az urai. Én pedig azt gondolom, hogy a humorista is ilyen . Csak a humor egy még nagyobb test, a humorista pedig egy még nagyobb buszvezető. A humor olyan, mint az Erő a Star Warsban. Akkor hagy el, ha rossz dologra használod. A valódi cél nem az, hogy elkápráztass valakit, hanem hogy megismerd. A humor ehhez csak egy eszköz.
Eredeti cikk megtekintése →