← Vissza

news.bsdnet.hu

Megszólalt a MOMkult Mucsi Zoltán elmaradt teltházas előadása miatt: "Riadalomra adhatott okot"

Blikk 2026-06-14 07:43
Pénteken ismét elmaradt Mucsi Zoltán EgyÉletem című egyszemélyes előadása a MOMkultban, miután a kezdés előtt néhány perccel megsüllyedt a nézőtér. Az eset riadalmat keltett a közönség körében, ezért a szervezők a biztonság érdekében azonnal kiürítették a termet, és lefújták a fellépést. Ez már a második alkalom, hogy az előadás nem valósult meg, hiszen májusban Scherer Péter halála miatt egyszer már el kellett halasztani. Ferencz Evelin Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? A MOMkult szombati közleménye szerint a nézőtéren Mucsi Zoltán előadásának kezdete előtt "tartószerkezeti hirtelen szintvesztés" történt, amely ugyan nem érte el a konstrukció által megengedett maximális, 10 centiméteres mozgástartományt, de a közönség biztonsága érdekében mégis szükségesnek látták a kiürítést . Bár a szerkezet stabilitása nem szűnt meg, a helyszínen tartózkodók számára a zaj és a mozgás riadalmat okozhatott, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy az előadást nem tartják meg . Az eset után a karbantartó cég azonnal szemlét tartott, és elhárította a problémát. Az utolsó pillanatban maradt el péntek este Mucsi Zoltán EgyÉletem című előadása a MOMkultban. A szervezők közlése szerint a nézőtér alatti hidraulikus rendszer hibásodott meg, ezért biztonsági okokból nem tarthatták meg az estet. "Az esetet követően azonnali, havaria jellegű szemlét tartott a karbantartó cég, és elhárította a szintvesztést. A karbantartó szakember az ellenőrzést követően írásos nyilatkozatban rögzítette, hogy a nézőtér 100 százalékos biztonsággal használható" – nyilatkozta a 24.hu -nak a MOMkult csapata. Az előadásra jegyet váltó nézők számára különösen frusztráló lehet a helyzet, hiszen május 19-én már egyszer elmaradt a produkció , akkor Scherer Péter, Mucsi Zoltán barátja és kollégája halála miatt . A színész a mostani halasztás kapcsán azt mondta: "Kapa legközelebb szeptember 18-án játszik újra ezen a színpadon. Reméljük, akkor már semmilyen akadály nem áll az útjában". Scherer Pétert a legtöbben egyébként a Kapa és Pepe-filmsorozatból ismerték, ahol Mucsi Zoltán oldalán kultikus figurává vált. Mucsival olyan tökéletes és elválaszthatatlan duót alkottak a vásznon, mint Bud Spencer és Terence Hill, a Kapa és Pepe név pedig olyannyira összeforrt velük, hogy a két színész a magánéletében is Kapának és Pepének becézte egymást. A felejthetetlen Scherer Péter távozásával örökre lezárult a magyar filmtörténet egyik legikonikusabb fejezete. Kapa és Pepe legendás duójának mindörökre vége, Mucsi Zoltán elveszítette örökös színésztársát, akiről a közösségi oldalán megindító sorokkal búcsúzott. "Drága Barátom, nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig. Már hiányzol, fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy. Scherer Péter méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után ma délelőtt végleg elaludt. Nyugodj békében, drága Pepe!" – írta megrendülten Mucsi Zoltán. Mucsi Zoltán
Eredeti cikk megtekintése →