Háborog a Színházi Dolgozók Szakszervezete Pécsett: "Nem tűrjük a megfélemlítést"
Blikk
2026-06-14 08:52
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos elnöksége csütörtökön szolidaritási megmozdulást tartott a Pécsi Nemzeti Színház előtt, hogy kiálljon a helyi alapszervezet vezetői mellett. A szakszervezet szerint a vezetőket méltánytalan bánásmód érte, mióta szakszervezeti tisztségüket elvállalták, és a munkáltató részéről megfélemlítési kísérletek történtek. A demonstráció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a szakszervezeti jogok tiszteletben tartásának fontosságára, valamint a munkavállalók érdekeinek védelmére.
Ferencz Evelin
Újságíró (Sztárvilág)
Ezeket látta már?
A SzíDoSz (Színházi Dolgozók Szakszervezete) a Pécsi Nemzeti Színház előtt tüntetett, és hangsúlyozta, hogy a helyi alapszervezet vezetői szakszervezeti tisztségük betöltése óta nehezített körülmények között kénytelenek dolgozni, mivel szerintük a színház vezetése személyes támadásként értelmezte, amikor a szakszervezeti tagok nevében kérdéseket tettek fel vagy problémákat vetettek fel. A közleményük így szólt:
Jövő csütörtökön döntene a a közgyűlés arról, hogy jövő februártól ki kapja meg a következő öt évre a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztját. A kihívó, Darabont Mikold színésznő szerint azonban a döntés már egy héttel a hivatalos meghallgatás előtt megszületett és erről véletlen még őt is értesítették.
"Szolidaritási megmozdulást tartott csütörtökön a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos elnöksége a Pécsi Nemzeti Színház előtt. Szakszervezetünk legfelsőbb szerve, a SzíDoSz küldöttgyűlése felhatalmazása alapján az elnökség a színházban működő alapszervezetünk vezetőit ért méltánytalan bánásmód ellen állt ki. Méltánytalan az, hogy helyi vezetőink szakszervezeti tisztségviselővé választásuk után kerültek nehezített pályára a munkahelyükön, csak azért, mert vállalták, hogy a szakszervezeti tagok érdekeit képviselik és felhangosítják. A színház vezetése személyes támadásnak vette azt, ha ők a szakszervezeti tagok nevében kérdéseket fogalmaztak meg, bejelentéseket tettek, vagy problémákat tártak a vezetőség, illetve a fenntartó elé. Csütörtökön azokat a kérdéseket fogalmaztuk meg, amelyekre a helyi alapszervezetünk vezetőinek kellett volna megnyugtató válaszokat kapniuk. De nem kaptak, és most már nem is kaphatnak. Szakszervezetünk alapszabálya szerint a helyi ügyekben a helyi alapszervezetet és annak vezetőit illetik meg a szakszervezet jogosítványai. Velük kellett volna tárgyalni" - tudatta a SzíDoSz, és így folytatták:
"Az ügy túlmutat Pécsen. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének teljes tagsága, közel 1700 színházi munkavállaló nevében elutasítjuk azt a magatartást, amely szakszervezeti tagokat félemlít meg, vagy szakszervezeti tisztségviselőket igyekszik ellehetetleníteni. A SzíDoSz, ahogy eddig, úgy a jövőben is kiáll tagjai és tisztségviselői mellett. Nem tűrjük el a tagokat érő diszkriminációt és azt, hogy egyes, hatalmi pozícióban ülő emberek megfélemlítsék a munkavállalói jogaikért kiálló tagtársainkat. A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy szervezetünk és annak képviselői pártpolitikai célokért dolgoznának – mint ahogyan ezt burkolt vádként a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója egy újságcikkben megfogalmazta. Az viszont tény, és büszkén vállaljuk is, hogy szakpolitikai kérdésekben állást foglalunk. Elvárjuk a munkáltatóktól, hogy különbséget tudjanak tenni egy munkavállaló szakmai és szakszervezeti munkája között, és azt is, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlásáért, az igazság kereséséért és vizsgálatok kezdeményezéséért ne érje a szakszervezeti tagokat és vezetőket hátrányos megkülönböztetés" - sorolták fel a követeléseiket, végül így zárták soraikat:
"Jelen ügyben több eljárás is folyamatban van, így érveinket és álláspontunkat a Pécsi Nemzeti Színház vezetősége az illetékes fórumokról jól ismeri. Ebben a témában a hivatalos eljárási keretek között kívánjuk a párbeszédet folytatni a színház vezetőjével" - jelentette ki a Színházi Dolgozók Szakszervezetének országos elnöksége, melyet a szinhaz.online szemlézett.
Tavaly ősszel egyébként szintén Pécsett állt a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázata miatt . Az akkori kihívó, Darabont Mikold színésznő szerint a döntés már egy héttel a hivatalos meghallgatás előtt megszületett arról, ki kapja a következő öt évre az igazgatói posztot, és erről véletlen még őt is értesítették.
"A mai napon megkaptam a meghívót a november 6-ai Közgyűlésre, amelyen döntenek a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezetői igazgatójának személyéről. Feltételezem, hogy véletlenül, a még meg sem tartott Közgyűlés utólagos határozatát is megküldték, amiben már a döntés is szerepel, annak ellenére, hogy a Szakmai Bizottsági meghallgatás eredménye jelenleg még titkosítva van, a Kulturális Bizottság csak jövő hétfőn tesz javaslatot az előterjesztésre, és a képviselők sem szavazhattak még. Hogyan lehetséges ez?" - borult ki pár hónappal ezelőtt a színésznő, aki mellékelte a határozatot tartalmazó levél egy részét, amelyben valóban az olvasható, hogy a jelenlegi ügyvezető igazgató idén február 16-án lejáró mandátumát 2031. február 15-ig havi bruttó 1,3 millió forintos díjazás mellett meghosszabbították.
Pécsi Nemzeti Színház