← Vissza

news.bsdnet.hu

Durván lerontotta a Mol eredményét az iráni háború, a Barátság kiesése és a védett üzemanyagár

HVG 2026-05-08 08:21
Az adózás előtti eredmény kevesebb mint felére, a feldolgozás és kereskedelem EBITDA-ja közel negyedére csökkent idén első negyedévben a tavalyihoz képest. 64,3 milliárd forint (212 millió dollár) adózás előtti nyereséget ért el az idei első negyedévben aMol Nyrt.– derül ki a cég frissgyorsjelentéséből. Ez kevesebb mint a felea tavalyi hasonló időszakban elértnek. Közleményükben azt írják, hogy az eredményt pozitívan befolyásolta a magasabb gáz- és olajár, de negatívan a nyersolaj-ellátás volatilitása, illetve a védett üzemanyagár. Az iráni konfliktus, a Barátság kőolajvezeték leállása, valamint a régió-szerte bevezetett árszabályozások próbára tették ellenálló képességünket – ismerte le Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, aki jelentős eredménynek tartja, hogy nem kell módosítani a cég idei pénzügyi iránymutatásán, „és jó úton haladunk idei céljaink maradéktalan teljesítése felé”. Az első negyedéves újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA (kamat, adó, értékcsökkenési és amortizációs költségek előtti nyeresége) 190 milliárd forintra (626 millió dollár) csökkent, ami 25 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában (257,7 milliárd forint – 718 millió dollár). A cég növelni tudta kutatás és termelés (upstream) üzletágát – ennek EBITDA-ja 346 millió dollárra nőtt a tavalyi 317 millió dollárhoz képest, viszont a forint árfolyamának erősödése eredményeképp forintban ez most csak 105 milliárdot ér. Az eredményt, mint írták, a kedvező nyersolaj- és földgázár-környezet támogatta. A termelés negyedéves szinten ugyan napi 95,5 ezer hordóra csökkent, de az iráni konfliktus miatt kieső termelési volumenek ellenére is a menedzsment által meghatározott 95-97 ezer hordós tartományban maradt. A visszaeséshez hozzájárultak még a magyarországi és azeri termelés átmeneti fennakadásai, valamint az iraki Kurdisztán régióban a termelés leállítása. Ezt részben ellensúlyozta a pakisztáni termeléskorlátozás feloldása, illetve a kazahsztáni termelési szintek növekedése. A feldolgozás és kereskedelem (downstream) eredmények jelentősen csökkentek az előző évhez képest a mennyiségekre és árrésekre gyakorolt jelentős nyomás miatt – ennek EBITDA-ja 69 millió dollár lett a tavalyi 300 millió dollárhoz képest, vagyis közel negyedére esett vissza. A finomítás területén a feldolgozott mennyiségek is jelentősen alacsonyabbak voltak aDunai Finomítóbantavalyoktóberben történt tűzesetmiatt, miközben a kőolajellátási problémák, köztük aBarátság-kőolajvezetékjanuár 27-i leállása további működési kihívásokat okoztak – írták. Ennél fogva az értékesítési volumenek is alacsonyabbak lettek. A Fogyasztói Szolgáltatások szegmens eredményeit a dollár árfolyamcsökkenésének pozitív hatása, valamint a nem üzemanyag-szegmens organikus növekedése hajtotta, 177 millió dollárra emelkedett az EBITDA, a tavalyi 158 millió dollárról, ami forintban itt is kevesebb 53,7 milliárd. Jelezték, hogy az üzemanyag-árrések csökkentek a tavalyihoz képest, mivel márciusban a legtöbb piacon árszabályozást vezettek be. A nem üzemanyag értékesítés növekedése körülbelül 5 százalékos volt mind eladásokban, mind árrésben, amit az organikus fejlődés és a Fresh Corner márka további terjeszkedése is támogatott. A Körforgásos Gazdasági Szolgáltatások üzletág pozitív eredményeket ért el – EBITDA: 21 millió dollár, ami elsősorban a szezonális tényezőknek köszönhető, ugyanis a kevesebb hulladékmennyiséggel párhuzamosan csökkentek a negyedéves költségek is. A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) aktivitása az előző negyedévi szintjén maradt. Hernádi Zsolt szerint az, hogy a Barátság-kőolajvezeték leállása ellenére is tudták biztosítani az ellátást, „annak a diverzifikációs stratégiának köszönhető, amelyet tíz évvel ezelőtt indítottunk el, és amelynek keretében több mint 500 millió dollárt invesztálva fejlesztjük a déli ellátási útvonalat. Ennek folytatásával és a magyar és szlovákiai finomítókat összekötő 180 millió dolláros termékvezeték beruházásunkkal finomítóink teljes rugalmasságát és egy magasabb szintű integrációt teszünk lehetővé. Mindez hozzásegít minket ahhoz, hogy mindig a lehető legjobb döntést tudjuk hozni a kőolaj- és termékellátás terén.” Jelezte, hogy továbbra is célja a vállalatnak „egy közép- és délkelet-európai ellátásbiztonsági ökoszisztéma kiépítése, amelyben a régió finomítói és energetikai infrastruktúrái közötti szinergiákat maximálisan kihasználjuk. A fiumei késleltetett kokszoló egység – a horvát vállalatunk, az INA történetének legnagyobb beruházása – és a szerbNISfelvásárlására irányuló törekvésünk is ezt példázza: hosszú távon elkötelezettek vagyunk a régió iránt, és minden országért felelősséget vállalunk.” A Mol Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényei a csütörtöki záráskor 4152 forintos árfolyamon álltak. https://hvg.hu/kkv/20260507_szerbia-mol-nis-eladas-targyalas Mikor következik be a kkv-státusz változása? Pölöskei Pálné, az Adózóna szakértője válaszolt. Mikor áfamentes? A kérdésre dr. Csobánczy Péter, az Adózóna szakértője válaszolt. Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. május 6. és 2026. május 31. között. Mely területeket kell lefedni a megfelelő biztosítási védelem kialakításához? Hogyan zajlik a biztosítás tendereztetése? Magyar Péter megnevezte az új igazságügyi miniszter-jelöltjét. Úgy osztottak ki feladatot a minisztereknek, mintha nem a jövő hétig lennének már csak hivatalban.
Eredeti cikk megtekintése →