Kövér László szerint 20 százalékos támogatottsággal is lehet választást nyerni – videó
Blikk
2026-06-14 14:11
Kövér László is elmondta a véleményét arról, hogy a Fidesz népszerűsége régen látott szintre csökkent. A volt házelnök azonban bízik abban, hogy így is megnyerik a következő választást.
Csorba Anita
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Kövér László a Fidesz tisztújító kongresszusán beszélt arról, hogy szerinte nem meglepő az, hogy egyes közvéleménykutatók mindössze 20 százalékos támogatottságot mérnek a Fidesz számára.
– Ebben semmi meglepő nincsen. 2012-ben 30 százalék alatt volt a Fidesz népszerűsége kormánypártként, és aztán megnyertük a 14-es választást. Ez most is így lesz – jelentette ki az egykori házelnök , aki azt is elárulta, hogy az, hogy most ismét Orbán Viktort választották a párt elnökének , nem jelenti azt, hogy mindig ez a generáció fogja vezetni a pártot. Azt azonban nem látja egyelőre, hogy ki lehetne majd a volt miniszterelnök utódja.
– Az is egy félreértés volt eddig is, hogy Orbán Viktor egy személyben úgymond teljhatalommal irányította volna a Fideszt. Ez mindig egy kollektív feladat volt , amiben természetesen a miniszterelnök felelőssége volt a legfontosabb, és ő választotta meg azt a kört is, akikkel együtt akart dolgozni – fogalmazott.
– Nem úgy kell elképzelni a Fidesz jövőjét, hogy lesz egy Orbán Viktor 2.0. Hanem nyilvánvalóan az akkori fiatalabb kínálatból fogja majd a tagság meghatározni – tette hozzá.
Fidesz