● news.bsdnet.hu

A Radnóti Színház megtelt nézőtere előtt zajló irodalmi maratont a Turi Tímea–Szegő János szerkesztőpáros vezette, akik remekül működő konferanszié-párosként már a felütésben megadták az est alaphangját: Szegő elegáns iróniával dobálózott a számokkal, Turi pedig játékos pontossággal próbálta rendszerezni az egyre abszurdabb irodalmi matekot. Ennek az lett az eredménye, hogy perceken belül megszületett az este talán legfontosabb – és legszórakoztatóbb – állítása: a 97. Ünnepi Könyvhétre bemutatott új Magvető-könyvek összhossza 3528 oldal, a súlyuk pedig pontosan 4470 gramm tiszta kortárs irodalom. Minden oldalt, ha egy kilométernek gondolnánk el, akkor pont innen Grönlandig duplán kellene mennünk. De ezt a Trumpnak nem mondjuk el – viccelődött Szegő János a monumentális mennyiségen. Dávid Anna kiadóigazgató a Magvető legújabb kori történetének gyökereihez nyúlt vissza, és felidézte a közelmúltban elhunyt Líra-alapító,  Kolosi Tamás legendás anekdotáját. Kolosiék eredetileg csupán egy szentendrei könyvesboltot akartak megvenni, és ehhez „melléktermékként”, jelképes összegért kapták meg a romokban lévő, súlyosan veszteséges Magvetőt. A túléléshez végül három dolog kellett: Esterházy Péter jelenléte, Gabriel García Márquez jogai és Krúdy Gyula Álmoskönyve. Amikor pedig megkérdezték Esterházyt, ki tudná gatyába rázni a céget, ő Nádas Péter tippje alapján a fiatal Morcsányi Gézát ajánlotta, aki aztán öt év alatt az ország vezető kiadójává tette a Magvetőt. A múltidézésbe azonban fájó hiányok is vegyültek. A Könyvhét nevét adó, nemrég elhunyt Fehér Béla posztumusz regénye (Balkán nagyoperett) mellett a márciusban távozott Nádasdy Ádámról is megemlékeztek. A veszteségek kapcsán az igazgatónő egy félig komoly, félig ironikus kéréssel fordult a szerzőkhöz. Nem lehetne, hogy egy darabig inkább a kortársaink maradnak? Születésnap szervezésben jártasak vagyunk, a legjobb tortát megszerezzük bármikor, akár Edelényből is. Kovács Adél, a Radnóti igazgatója a színház és a kiadó 31 éve tartó fúzióját egy történelmileg terhelt, mégis pontos kifejezéssel írta le: ezt az együttműködést ő „elvtársi viszonynak” tekinti. Nagyon szeretem ezt a szót, mert elvek nélkül nem tudok kapcsolódni senkihez. Mi mindig egy irányba megyünk. A könnyed, számokkal és anekdotákkal dobálózó felvezetés után azonban gyorsan kiderült, hogy az Ünnepi Könyvhét legújabb művei már korántsem ilyen játékos kérdéseket feszegetnek. A színpadra lépő szerzők beszélgetéseiből egy meglepően bátor, közös diagnózis rajzolódott ki: a világ szétesett, a klasszikus történetmesélés pedig halott. De akkor mit olvassunk a héten? Elsőként Darvasi Lászlót kérdezték új kötetéről, Az első izlandi hóregényről . Arra a kérdésre, hogy újra akarta-e alkotni a műfajt, Darvasi kijelentette, hogy a novella alapvetően egy „konzerv képződmény”, a rövidpróza pedig számára sokkal inkább egyfajta modellezési folyamat. A novella modellezés. Azt mondod, hogy modell, bábjáték – és egyszer csak igazi vér folyik belőle. Addig bábozol. Szerintem ez a novella. Őt Szijj Ferenc követte, akinek A madarak tudása című, 400 verset tartalmazó kötete kapcsán a szerkesztők felvetették: ha az ember egymás után olvassa a verseket, kényszeresen elindít magában egy történet-összerakási mechanizmust. Szijj szerint viszont a valóság darabokra tört, és a kötete pont ezt tükrözi. Ez olyasmi, mint a világnak a működése: működik, van, de nincs eleje, közepe és vége. Olyan történet ez, amit nem lehet elmesélni – mondta a költő, hozzátéve: épp ez a töredékes forma segíti őt annak a megfogalmazásában, ami lineárisan elmesélhetetlen. A kötetről írt recenziónkat itt olvashatja el. Az est egyik legnagyobb dobása a jelen nem lévő Tüdős Klára Rongyok című, most előkerült teljes memoárja volt. A kötet egy rendkívüli asszony életét mutatja be: Tüdős divattervező, néprajzos, filmrendező, református értelmiségi és nem mellesleg 1944-ben a Világ Igaza volt (embereket mentett a holokauszt alatt). A könyv különlegessége, hogy nem kronologikusan, hanem konkrét anyagokon és ruhákon keresztül mesél: minden fejezet apropóját egy-egy szövet adja a finom selymektől és kalapoktól egészen a sárga csillagig. A memoárt áthatja a hit és a fény motívuma, ami drámai kontrasztban áll azzal, hogy a szerző élete végén megvakult. Csabai László Da Vinci köd című könyve igazi irodalmi variációsorozat, amelyben olyan elődök előtt tiszteleg, mint Kafka vagy Csehov. A címadó darab viszont nem tiszteletadásból, hanem csalódottságból született: a szerző szerint Dan Brown világcsodája rettentően lagymatag és unalmas volt. Írói ellenlépésként megalkotta a maga „árvízi kódját”: a történetben két részeg sétál a ködben Nyárligeten, parodisztikus, ízig-vérig hazai reflexióval felelve meg a globális bestsellernek. Különleges kísérletként mutatták be Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös, Hullámzó horizont című kötetét is. A cél egy teljesen egybemosódó szövegtest létrehozása volt, amelyet a szerzőpáros egy „közös gyerekhez” hasonlított. A közös hang egy női narrátorban, Kiss Villőben öltött testet. Garaczi László elárulta, hogy a női karakter akkora kihívás volt neki, hogy teljesen szerzőtársára kellett támaszkodnia, ám egy idő után a fiktív Villő figurája szinte átvette az irányítást az írók felett. Hasonló radikalizmussal nyúlt a témához Erdős Virág is, akinek legújabb, Isten című verseskötete került fókuszba. A borítón látható felhős égbolt és a cím alapján az olvasó metafizikai magasságokra számítana, ám a könyv sokkal inkább a nyers hétköznapokat és a mindennapi nyelv rabságát mutatja be. Erdős Virág határozottan leszögezte, hogy a versekkel abszolút nem a teremtő nyomába akart eredni: Isten ebben a kötetben inkább a hiányával van jelen. A költő elárulta, hogy a szövegek írásakor kifejezetten kereste ezt a szót, mert korábban egyszerűen hiányzott a repertoárjából. Ebből a nyelvi és egzisztenciális hiányérzetből építette fel a mai világunkra reflektáló versvilágát. Az est legabszurdabb, egyben legőszintébb pillanata Schein Gáborhoz kötődött, aki Egy kutya evangéliuma című kötetét mutatta be. A szerző elismerte, hogy a főhős valamilyen szinten ő maga, a könyv alapötlete pedig egy gyerekkori, misztikus, ám meglehetősen prózai élményből fakad. 11-12 éves lehetett, amikor megjelent előtte egy látomás: Jézus. De nem a maga valóságos formájában, hanem egy falbeázás képében. A nyolcvanas évek közepén egy zsidó fiúnak így jelent meg a Megváltó, ami azért is volt különösen kínos a szerző számára, mert abban az időszakban rendszeresen bepisilt, így a beázás fogalma igencsak rányomta a bélyegét a mindennapjaira. Ebből a traumából és a „másik én” kereséséből bomlik ki a kötet, amely végül egy kutya szemszögéből néz rá a megváltástörténetre. Az irodalmi maratont Tóth Krisztina zárta Kánkán az üvegpadlón című novelláskötetével. A címadó novella egy olyan rejtélyes rajz (egy pszichiáter kérésére lerajzolt virág) köré épül, amibe a történet szereplői közül mindenki teljesen mást lát bele – és hiába mondja el a kép készítője a saját verzióját, senki sem hisz neki. A beszélgetés végül tökéletesen keretbe foglalta az egész Ünnepi Könyvhét és az est fő kérdését: a darabokra tört világban hogyan tudunk még kapcsolódni egymáshoz? Tóth Krisztina szerint a megoldás az, hogy a történeteink egy idő után óhatatlanul közössé válnak. A végén pedig már teljesen mindegy, kié is volt az eredeti trauma vagy emlék – a lényeg, hogy osztozunk benne. (Borítókép: A Magvető Kiadó szerzői estje 2026 június 12-én. Fotó: Tövissi Bence / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!