Közpénzből magánrepülőzött Gulyás Gergely, több mint 5 millió forintba került az út
NLC
2026-06-15 02:33
Közpénzen, magángéppel utazott a bécsi magyar nagykövetség ünnepi rendezvényére Gulyás Gergely, ahol beszédet mondott, majd onnan Berlinbe egy kormányzati találkozóra 2023 októberében – értesült az RTL Híradó. A volt kancelláriaminisztert két munkatársa is elkísérte. A magánrepülőzés több mint 4 millió forintba került az adófizetőknek.
A gépbérlés költsége 4,2 millió forint volt. A szállással (3 fő részére 353 ezer forint) és egyéb költségekkel (641 ezer forint) együtt összesen 5,2 millió forintba került Gulyás Gergely utazása.
A gépet attól a cégtől bérelte a Miniszterelnökség, amely korábban Rogán Antal 2016-os helikopteres útja miatt lett ismert. A FlightCoop Kft. neve akkor került a hírekbe, amikor Rogán Antalt, Orbán Viktor egykori kabinetjének vezetőjét és akkori feleségét, Rogán-Szendrei Cecíliát helikopterrel szállították Szabó Zsófi szabolcsi esküvőjére. Rogán előbb letagadta ezt, majd azt mondta, hogy az utat a felesége cége barterezte le.
Ugyanettől a cégtől béreltek magángépet 2019-ben Kövér László, korábbi házelnöknek is, amikor két napra Rómába utazott. Az RTL Híradó úgy tudja, a magángép bérlése csaknem 7 millió forintba került.
A Fidesz-frakció szerint a bérlés nem jelentett érdemi pluszköltséget, és a szoros program indokolta. Azért kellett magánrepülőt bérelni a teljes útra, hogy a bécsi nagykövetségen tartott nemzeti ünnepi fogadást követően Gulyás Gergely időben átérjen Berlinbe, a német kancelláriaminiszterrel való találkozóra.
Bécs amúgy Budapesttől 3 órányira van autóval, az osztrák főváros és Berlin között pedig menetrend szerinti járatok közlekednek körülbelül kétóránként, az út egy óra tíz perc.
Kiemelt fotó: MTI/Máthé ZoltánThe post Közpénzből magánrepülőzött Gulyás Gergely, több mint 5 millió forintba került az út first appeared on nlc.