Négy intimitáskoordinátor vigyázta: így forgatta a legmerészebb jeleneteit Gombó Viola a Birodalomban
Blikk
2026-06-15 05:04
Gombó Viola Lotti alakítja Michelle Wildot a Birodalom című sorozatban. A felkészülés során jó kapcsolatot alakított ki Vad Katival, s komoly munkát fektetett abba, hogy megismerje a felnőttfilmes világ rejtett titkait. Viola az intim jelenetekhez kapcsolódó kihívásokkal is könnyen birkózott meg, amiben az is segítette, hogy régről ismerte a filmbeli partnereit.
Ferenczi Fruzsina
Újságíró (Sztárvilág)
Ezeket látta már?
– Volt egy hosszú castingfolyamat, aminek a végén kiválasztottak a szerepre. Michelle Wild életéből inspirálódva írták a karaktert, így nagyon sok werkvideót néztem, sok újságcikket olvastam el róla, és a felnőttfilmes munkásságát is tanulmányoztam. A stílusát és a karakterét illetően próbáltam belőle inspirálódni, de azt le kell szögezni, hogy az ő élettörténete sok mindenben más, mint ami a sorozatban megjelenik. Katival találkoztunk a felkészülés alatt , nagyon kedves és nyitott volt: személyesen és telefonon is sokat beszélgettünk. Mindenről tudtam vele egyeztetni, tudtam tőle kérdezni, ami nagy segítség volt, hiszen korábban nem volt arról ismeretem, milyen ez a világ: megosztotta velem a forgatások kulisszatitkait is – mesélte a Blikknek Viola, aki először forgatott ilyen szintű és mennyiségű intim jeleneteket.
Vad Katalin kulisszatitkokat is megosztott Violával (képünkön) / Fotó: RTL
– Korábban nem volt ilyen jellegű tapasztalatom, mert még nem kellett ilyen magas fokú intimitást igénylő jeleneteket forgatnom, vagy színházban egy az egyben megjeleníteni. Szuper és izgalmas kihívás volt számomra: a stáb olyan körülményeket teremtett, amelyben teljes biztonságban érezhettük magunkat – mondta el Viola, aki most is nagyon hálás az egész alkotógárdának ezért a tudatosan megteremtett biztonságért. Magyarországon egyedülálló módon, négy intimitáskoordinátor dolgozott azon , hogy a színészek a lehető legkomfortosabban forgathassanak. Michelle nem mindennapi karriertörténete az RTL + Premium streamingfelületén látható sorozat legújabb részében indult el útjára.
– Miller Dáviddal is voltak jeleneteim, ő alakítja a sorozatban a páromat: régóta ismertem, nagy volt felé a bizalmam, remek kollegiális viszonyt alakítottunk ki: nagyon sokat nevettünk és hülyéskedtünk, fantasztikus humora van, nagyon laza srác! Szuper volt vele dolgozni, szerintem jól működött a párosunk – mesélte a színésznő, aki a többi színésszel is hasonlóan bizalmi kapcsolatot ápol.
Michelle szerepére komoly kutatómunkával készült fel a színésznő / Fotó: RTL
– Simon Zoltánnal is forgattunk intimebb jeleneteket, illetve női szereplőkkel is, például Márkus Lucával vagy Hermányi Mariann-nal, akivel több mint tíz éve nagyon jó barátok vagyunk, szóval ezeket a jelenetek, amelyek fizikailag és mentálisan is érintettek, szerencsére olyan társakkal forgathattam, akikben nagyon megbízom – mondta Viola, aki a Becsúszó szerelem című filmben már játszott főszerepet korábban .
Viola a Kovit alakító Takács Zalánnal / Fotó: RTL
A harmincéves színésznő tele van tervekkel: jelenleg is forgat, s bár eddig a Pécsi Nemzeti Színház társulati tagja volt, ahol még két szerepben játszik, a fő bázisát áthelyezte Budapestre, ahol szabadúszó színészként dolgozik tovább. Szabadidejében a növényekért rajong, ha teheti, a legszívesebben hobbikertészettel tölti az idejét két színészi feladat között.
birodalom