● news.bsdnet.hu

Nagyjából napra pontosan egy éve beszélgettünk utoljára. Akkor jelent meg a Szar az élet, az első igazán rendszerkritikus dalod. Azóta viszont rengeteg minden történt. Össze tudod foglalni ezt az egy évet? Most már igen, mert sokat beszéltem róla különböző platformokon: a lemez és az elmúlt időszak kapcsán nagyon sok interjút adtam, úgyhogy összeállt bennem a kép. Ahogy mondod, nagyjából egy éve jelent meg a Szar az élet, aminek nagyon komoly hatása lett. Utána jött a Szeptember végén és az Éden, amelyek szintén nagyot mentek. Csináltunk egy dupla Akvárium Nagy Hall-koncertet, befejeztük a nagylemezt, volt rendszerbontó koncert, Kossuth téri fellépés Pici bácsival, kijött a nagylemez, ami hatalmasat megy, és közben már készülünk az első önálló Budapest Parkra. Ez egy év alatt elképesztően sok minden. Megélni jó volt, de feldolgozni még nagy feladat lesz. Mehringer Marci (Fotó: Leéb Ádám) Legutóbb az X-Faktor kapcsán beszéltünk a feldolgozásról, most pedig újra az egekben a népszerűséged. Viszont ez most már egy érettebb, tapasztaltabb Marci.  Így igaz, felnőttem. Legalábbis az X-Faktor idején még gyerek voltam, a gimnázium végén jártam, most pedig már egy nagyobb gyerek vagyok. (nevet) A gimi még egy védett közeg volt a szórakoztatóiparhoz képest. Most szerencsére nem csak az ismertséget, hanem a sikert és az elismeréseket kell feldolgoznom, amiből az elmúlt egy évben – szerencsére – volt bőven. Rengeteg dolgoztunk érte, de abszolút megéri. A nehézség inkább az, hogy ezeket az ember a helyükre tegye magában. Számomra a legnagyobb siker az, hogy abból élhetek, amit szeretek, a művészetem életformává válhatott. Persze előfordul, hogy nekem is sok. Főleg a politikai része és az, ahogyan a propaganda bánt velem. Ilyenkor nagyon fontos, hogy olyan emberekkel vedd körbe magad, akik melletted állnak és ha kell, visszahúznak a földre. Ego-problémám nincs. Sokkal inkább a valódi és fontos dolgokkal próbálok foglalkozni. Megvan körülöttem az a közösség, amelyik vigyáz rám. A családom is mellettem áll, mégis nagyon távol ettől a világtól és talán ezért is tudnak sokat segíteni nekem lelkileg. Mellettük pedig van egy csapatom, akikre bármiben támaszkodhatok. Fotó: Leéb Ádám Beszéljünk a Budapest Parkról: ez hatalmas ugrás, 10-11 ezer ember előtt lépsz fel. Igen, és úgy is állunk hozzá, hogy a legjobb show-t vigyük színpadra. A jegyek jobban fogynak, mint ahogy bárki gondolta volna. A legnagyobb saját koncertünk korábban az Akvárium Nagy Hall volt, nagyjából 1200–1300 fővel, ez egy dupla fellépés volt, tehát nagyjából 2500 emberről beszélhetünk. A Budapest Park viszont 10-11 ezer ember, óriási a különbség. Most valahol 80-90 százalék között járunk az eladott jegyek tekintetében, és még több mint egy hónap van hátra. Ez valójában a Szabadság, szerelem lemezbemutatója lesz. Az egész albumot eljátsszuk, közel kétórás műsorral készülünk. Vannak blokkok, amelyeknek megvan a saját dramaturgiája, szinte színházként működnek, de azért természetesen a bulis részeket is hozzuk. Szeretnék majd ott megállni öt percre, kikapcsolni az adrenalint, és megérezni, hogy ez a tíz-tizenegyezer ember azért van ott, mert jelent neki valamit az a zene, amit mi hoztunk létre. Egy hete jelent meg az új album. Milyen a fogadtatása? Van közönségkedvenc dal? Mivel nemrég jelent meg, még korai ilyesféle következtetéseket levonni. Most azt látom, hogy a Boszorkány és a Féltéglák különösen jól teljesítenek. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire popos lemezt készítek, és azt sem, hogy ilyen jól fogadják majd. Számomra ez azért fontos visszajelzés, mert azt mutatja, hogy Magyarországon is nyitott a közönség az intelligensebb, nyugatias popzenére. Itthon általában jól körülhatárolható műfajok működnek a mainstreamben, miközben az alternatívabb, nemzetközi hangzású pop kevésbé van jelen. Én mégis azt érzem, hogy van helye ennek a világnak, és a lemez sikere ezt igazolja. Szerintem a közönséget nemcsak kiszolgálni lehet, hanem formálni is: nem feltétlenül a meglévő trendeket kell követni, hanem új hangzásokat is lehet építeni. Ha mindenki a pillanatnyilag sikeres előadókat másolja, abból csak egyre gyengébb utánzatok születnek. Ezzel szemben az eredeti, őszinte zenének mindig megvan az esélye arra, hogy megtalálja a saját közönségét. Nekem ez a lemez azt bizonyítja, hogy egy karakteres, nyugatias hangzású popanyag Magyarországon is képes valódi kapcsolatot teremteni a hallgatókkal. Fotó: Leéb Ádám Az elmúlt év nemcsak zeneileg volt mozgalmas, a közéletben is nagyon aktív szerepet vállaltál. Volt olyan pillanat, amikor megkérdőjelezted, hogy megérte-e beleállni ebbe az egészbe? Egyetlen pillanatig sem kérdőjeleztem meg, hogy meg kell-e szólalni bizonyos ügyekben. Huszonnégy éves vagyok, az életem nagy részét ugyanabban a politikai rendszerben éltem le, így számomra természetes volt, hogy ha valamit problémásnak látok, akkor arról beszélek. A kérdés nem az volt, hogy kiálljak-e, hanem az, hogy milyen következményei lesznek.  Sokan kockára tették a szakmai lehetőségeiket, az egzisztenciájukat és a jó hírnevüket azért, mert vállalták a véleményüket. Én is megtapasztaltam ezt: korábban rendszeresen szerepeltem közmédiás felületeken, majd évekre megszűntek ezek a lehetőségek. A zeneiparban sokan éltek át hasonló informális kizárást vagy hallgatólagos feketelistázást. Most, hogy változott a helyzet, fontosnak tartom, hogy legyen nyitottság az újrakezdésre, de nem lehet úgy tenni, mintha az elmúlt évek nyomtalanul múltak volna el. A bizalom helyreállításához felelősségvállalásra és valódi megújulásra van szükség. Számomra azonban a legfontosabb nem is a politikai vita, hanem az, hogy emberek valós félelemben éltek. Találkoztam olyanokkal, akik őszintén attól tartottak, hogy a gyerekeiket elviszik háborúba, és ez a félelem meghatározta a mindennapjaikat. Éppen ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni azok felelősségét sem, akik ezt a légkört fenntartották vagy kiszolgálták. A zenében számomra mindig fontos volt a közösségi gondolkodás formálása. Vannak dalok, amelyek nemcsak érzelmeket közvetítenek, hanem a felelősségről, a demokráciáról és az állampolgári szerepről is beszélnek. Nem politikai agitáció a célom, hanem az, hogy a közönség tudatosabban gondolkodjon a közéletről, és megértse: a hatalom a társadalmat szolgálja, nem fordítva. Ha ez a szemlélet erősödik, kisebb az esélye annak, hogy a jövőben hasonló helyzet alakuljon ki. Hol húzódik szerinted a határ a művészet és a politikai aktivizmus között? Nem tartom magam aktivistának. Elsősorban zenész vagyok. Viszont azt gondolom, hogy valamirevaló művészként kötelességed foglalkozni a közélettel. A művészet egyik feladata a kritikus gondolkodás. A jó művész kérdéseket tesz fel a világról, a politikáról, a társadalomról. Ez mindig része volt a művészetnek. Nem az a célom, hogy politikával foglalkozzak, hanem hogy olyan zenét írjak, aminek van mondanivalója. A jó művésznek vannak könnyedebb és súlyosabb dolgai is. A rossznak csak súlytalan dolgai. Fotó: Leéb Ádám Mit látsz most Magyarországon? Változott valami? Szerintem igen. A gazdasági változások még nem érződnek teljesen, de a légkör már más. Eltűntek a gyűlöletkampányok, az állandó ijesztgetés, és mintha az emberek lassan újra egymás felé fordulnának. Szerintem most zajlik egyfajta gyógyulás. Az elmúlt tizenhat év legnagyobb bűne az volt, hogy magyar embert magyar ember ellen fordítottak. Ebből felépülni hosszú folyamat lesz. Én nagyon szeretek itt élni. Mindig itt képzeltem el a jövőmet, és azt szeretném, hogy a barátaim se menjenek el külföldre. Mi az a változás, amit a legfontosabbnak tartasz és elérhető is belátható időn belül? A transzparenciát. Azt, hogy az emberek lássák a valóságot, és hogy a politika valóban az embereké legyen. Ne úgy gondolkodjunk, hogy vannak az uralkodók és az alattvalók, hanem úgy, hogy ez az intézmény a miénk. Számomra már önmagában az is hihetetlen érzés, hogy Magyarországnak új miniszterelnöke van és ha rákérdeznek, már nem Orbán Viktor nevét kell mondani. Most úgy tűnik, hogy azok az emberek vannak a döntéshozó pozíciókban, akik legalább megpróbálják azt tenni, amire felhatalmazást kaptak. Én pedig azt szeretném, hogy legyen transzparencia, legyen nyitottság, és hogy a politika valóban az embereké legyen.The post „A kérdés nem az volt, hogy kiálljak-e, hanem az, hogy milyen következményei lesznek” – interjú Mehringer Marcival first appeared on nlc.