← Vissza

news.bsdnet.hu

Kanadában is felfedezték a 4S Streetet: a legnagyobb rádióban szólt a daluk

Blikk 2026-06-15 08:03
Különleges mérföldkőhöz érkezett a 4S Street: a zenekar történetében először szerepelt külföldi rádióban, ráadásul rögtön a CBC/Radio-Canada stúdiójában. A torontói HungaroFestre érkező zenekar interjút is adott Kanada legnagyobb és legrégebbi közszolgálati rádiójának, ahol a Tíz éven át című dal is elhangzott. Blikk-összeállítás Ezeket látta már? A fiúk eleinte nem is sejtették, mekkora jelentőségű lehet a felkérés. – Őszintén szólva, amikor megkerestek minket a rádió szerkesztői, még nem is sejtettük, mi vár ránk. Aztán pillanatok alatt Kanada legnagyobb és legrégebbi rádiójának stúdiójában találtuk magunkat – idézte fel Alin Nicuta, a zenekar énekese . Egyre többen kedvelik Magyarországon a 4S Street zenekart. A 2018-ban alakult, Erdélyből indult pop-rock együttes román származású énekese, Alin Nicuta a Blikknek azt mondta, a magyar emberek mára elfogadták a dalaikat, tudnak azonosulni a gondolataikkal, és számukra ez a legfontosabb. A helyszínen aztán újabb meglepetés érte őket: a szerkesztők elmondása szerint korábban még nem járt magyar zenekar a rádióban, és magyar dal sem hangzott el náluk. Mindezekkel együtt különleges élmény volt a srácok számára, amikor a Tíz éven át című daluk felcsendült a rádióban. – Soha nem törekedtünk nemzetközi karrierre, és továbbra is a realitás talaján maradunk. Éppen ezért volt felemelő érzés hallani az egyik dalunkat Kanada legnagyobb rádiójában – mondta Fülöp Loránd gitáros. A torontói HungaroFesten nagy siker volt az együttes fellépése A rádiós szereplés egy rendkívül sikeres torontói út része volt. A 4S Street immár harmadik alkalommal léphetett fel Toronto belvárosában, a Sankofa Square-en megrendezett HungaroFesten. A szombati koncerten a legnagyobb slágerek mellett a friss Négyes Járat album dalai is helyet kaptak, a Mesélek a bornak, a Tíz éven át és az Erdőben nem jártál pedig ezúttal is együtt szólt a közönséggel. A zenekar egy hetet töltött Kanadában, amely alatt a koncertezés mellett a Niagara-vízesést is meglátogatták, és olyan barátokkal találkozhattak újra, akikkel az elmúlt évek során alakult ki szoros kapcsolat. Toronto mára már sokkal többet jelent számukra egy egyszerű koncerthelyszínnél. A következő nagy állomás azonban már itthon vár rájuk: június 25-én ismét a Budapest Park színpadán lép fel a 4S Street. A tavalyi, emlékezetes Park-koncert után ez lesz az első alkalom, hogy a zenekar a frissen megjelent Négyes Járat album dalaival tér vissza Magyarország egyik legnagyobb koncerthelyszínére. zenekar
Eredeti cikk megtekintése →