← Vissza

news.bsdnet.hu

Kiderült, mond-e beszédet idén Orbán Viktor Tusványoson

Blikk 2026-06-15 09:45
Orbán Viktor, a Fidesz szombaton újraválasztott elnöke az idén is részt vesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, ahol előadást is tart. A rendezvényt július 21. és 26. között szervezik meg Tusnádfürdőn, „Veled teljes” mottóval. A rendezvényre a Tisza Párt több politikusát is meghívták, mivel a szervezők tájékoztatása szerint az idei programokat a párbeszédre kívánják alapozni. Szász Eszter Newsroom újságíró Ezeket látta már? Németh Zsolt fideszes politikus , a tusványosi rendezvény egyik alapítója A kérdések órája című podcastműsorban közölte, hogy egyeztettek Orbán Viktorral, így a pártelnök részt vesz a 35. alkalommal megrendezendő szabadegyetemen, ahol előadást is tart . Németh elmondása szerint Orbán Viktor az aktualitásokat értékeli majd, és felvázolja a jövőbeli irányokat, azaz „elmondja, mi történt, hogyan van az előre és merre tovább” – idézi a Maszol A tervezett szakpolitikai és nemzetpolitikai viták miatt a rendezvényre meghívást kaptak a Tisza Párt tisztségviselői is. A meghívottak között szerepel Tarr Zoltán nemzetpolitikáért felelős miniszter , Heidl György egyházi ügyekért felelős államtitkár, valamint Kolla István nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten, ahol a várakozások szerint megújulhat a párt szervezeti felépítése és bővülhet az országos elnökség. A rendezvény elején tartott beszédében Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze az áprilisi választási vereség okait, és arról is beszélt, hogy miként tervezik átalakítani a párt szervezetét. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: a kormány bántalmazó kapcsolatot tart fenn a választókkal, és "ma az ország Varga Judit". Németh Zsolt kifejtette, hogy olyan szakpolitikusokat és nemzetpolitikában aktív szereplőket kerestek meg, akik nyitottak a szakmai párbeszédre. A meghívásokat már elküldték, de hivatalos visszajelzés még nem érkezett: a Tisza Párt érintett politikusai jelenleg mérlegelik a részvételt. A szervezők jelezték, hogy további neveket is terveznek még bejelenteni a későbbiekben. A közéleti és politikai témájú beszélgetések mellett a kulturális programok is helyet kapnak a július végi rendezvényen . Az idei fellépők közül a szervezők eddig az Edda Művek rockzenekar, a Magyar Banda, valamint a 4S Street koncertjeit erősítették meg. Orbán Viktor
Eredeti cikk megtekintése →