← Vissza

news.bsdnet.hu

A TikTok-sztár: „Levetkőztettem Tóth Andit! Ez volt a jutalmam”

Ripost 2026-06-15 10:30
Úgy tűnik, új őrület van a sztárvilágban, aminek középpontjában egy fiatal tartalomgyártó, Tóth Enikő áll. A vagány divatőrült ugyanis egyre több zenésszel dolgozik együtt, köztük Tóth Andival és a Tankcsapdával is. Mutatjuk, mit lehet tudni róla! Az természetesen nem újdonság, hogy a zenészek és előadók imádnak különlegesebbnél különlegesebb szetteket hordani a színpadon. Sőt, sok esetben a hétköznapokban is, és persze az sem meglepetés, hogy ezek legtöbb esetben egyedi darabok. Azt azonban valószínűleg sokan nem gondolnák, hogy akár egy TikTok tartalomgyártó is elérhet akkora sikert, hogy a legnagyobb hazai sztárok is felfigyeljenek a munkásságára, és egymásnak adják a kilincset nála. Tóth Enikővel azonban ez történt, aki a BSW, majd a Tankcsapda után Tóth Anditól is kapott egy lehetőséget. Tóth Andi új dala, a Júniusban nemrég jelent meg, ami az énekesnő első szóló szerzeménye, amióta 3 évvel ezelőtt bejelentette, hogy visszavonul az énekesi pályától. Éppen ezért hatalmas figyelem övezte a dalt, és a klipet is. A végeredmény magáért beszél: a rajongók egyszerűen megőrülnek a hangjáért, a vagány rock dalért, na meg persze a külsejéért, hiszen ahogy erre számítani lehetett, az énekesnő őrülten szexi. Ez azonban, a bombasztikus teste mellett egy fiatal TikTok sztár, Tóth Enikő keze munkáját is dicséri, aki kora ellenére nemrég megalapította Inferno nevű saját márkáját, ahol különlegesebbnél-különlegesebb darabokat találnak a szélsőséges stílus képviselői. Ezeken a darabokon akadt meg Tóth Andi szeme is. – kezdte viccesen a videót, amiben megmutatta, miként készült az énekesnő dögös szaggatott farmerja, amin még ipari lánc is volt, illetve az a póló, amit egy szexi magas sarkú csizmával viselt ruhaként. Tóth Enikő ruháira először egyébként a BSW tagjai figyeltek fel, így a tavaly augusztusi Budapest Parkos koncertjükön Matyi szinte kizárólag az Inferno márka darabjait viselte. – mondta a tervező a videóban. De az igazi elismerés csak ezek után jött, ugyanis a Tankcsapda Fejes Tomijának is megtetszett Tóth Enikő márkája, így őket is felöltöztette. „Három szettet csináltam a Tankcsapdának, miután felkért Fejes Tomi, hogy csináljak neki és Lacinak fellépőszettet az én stílusomban, osztva öttel, mondván, mert hogy már öregek” – mesélte az idén márciusi posztjában Enikő.
Eredeti cikk megtekintése →