● news.bsdnet.hu

Somogyi Győző 1942. július 28-án született Budapesten, ahol a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Kossuth Nyomdában dolgozott segéd-, majd szakmunkásként. Ez utóbbiban sajátította el a sokszorosító grafikai eljárásokat, ám életcéljául ekkor még nem a művészetet, hanem a papi hivatást választotta. 1962-ben éppen ezért be is iratkozott a Római Katolikus Hittudományi Akadémiára, ahol egyháztörténetből doktorált. Vagyis a teológián egyfelől történész lett, miközben az 1971 és 1975 között végzett segédlelkészi szolgálat még jobban elmélyítette a megtapasztalható világon túli, természetfeletti valóság, vagyis a transzcendencia keresésében. Képeit talán éppen ezért nem lehet vallásos és profán témákra felosztani, hiszen a tájképei is szakrálisak, hiányzik róluk a reális tér, a színek mennyországiak, mert a valóság helyett mindennek az égi mását szerette volna bemutatni. Az 1970-es években tett tanulmányútjai – melyek során eljutott többek között Párizsba, Rómába és Görögországba – hatására lépett ki végül az egyházi rendből, és vált szabadfoglalkozású képzőművésszé. Az 1980-as években telepedett le Salföldön, ahol a gazdálkodás mellett szinte kizárólag festészettel foglalkozott, témáit a magyar történelemből, a vallásból és a hétköznapi életből merítette. Az egyik legnagyobb példaképének Csontváryt tartotta, akinek elsősorban a hihetetlen festő- és rajztudását, valamint a nagy távlatokban való gondolkodását csodálta. Célja is hasonló volt a mesteréhez, hiszen Csontváry nem kevesebbet szeretett volna képeivel elérni, mint az emberiség megváltását, a magyar nemzet felmagasztalását és megmentését. Vele együtt Somogyi Győző is mert nagyot álmodni, hitte, hogy a keveretlen élénk – piros, sárga, kék – színekkel festett alkotásai gyógyulást hoznak nemcsak az egyes embernek, de Magyarországon keresztül az egész világnak: „A mennyországot magát szeretném megidézni, ez pedig egyenlő Magyarországgal. A magyar tájakat éppen ezért csak világos, tiszta színekkel lehet megfesteni, mert a művészet célja az élet szolgálata. A jó művészet az, amelyből élet fakad, kedvet csinál az élethez. Ami depressziót, elkeseredést szül, az halálművészet. A képeim aranykori képek, ezért a színei is olyanok. Isten tökéletes világot alkotott, ennek a tökéletességnek a feltámasztásán kell mindannyiunknak munkálkodnia. A múltból erőt lehet meríteni a jelenre és a jövőre, főleg, hogyha ilyen gazdag múltja van egy nemzetnek, mint nekünk. Bár sokan azt szuggerálják belénk, hogy »merjünk kicsik lenni«, de ez csak a pusztuláshoz és a tényleges összezsugorodáshoz vezet. Szellemi értelemben igenis nagy nép vagyunk, óriási kincsekkel és értékekkel, még, ha a háborúk sok kincsünket el is pusztították. Ám ezek szorgos kutatással rekonstruálhatók. A történelem ugyanis nem egy egyenes vonalú, egyenletes mozgás, hanem körforgás, amiből a régi értékek mindig visszatérnek, s megtermékenyítik a jövőt. Szeretném kinyitni a horizontot a magyarok előtt, s megmutatni, hogy csodálatos országban élünk, csodálatos múlttal, s fantasztikus kultúrával. A magyarságnak mindig is az egész emberiség javát szolgáló küldetése volt, melyet ma csak úgy tudunk betölteni, ha birtokában vagyunk az előbb említett kincseinknek” – vallotta. Ezt a hitvallást tükrözik legfontosabb alkotásainak, a Magyar hősök-, illetve a Magyar királyok arcképcsarnokának táblaképei is. A honfoglalás 1100. évfordulójára elkészült Magyar hősök arcképcsarnokának munkálataihoz azért kezdett hozzá, hogy példaképeket állíthasson a fia elé, és tiszteletét fejezze ki hazánk történelmének száz magyar – Attila hun királytól Maléter Pál ezredesig – katonahőse előtt. Ugyanakkor nem száz portrét akart festeni, hanem egyetlen ikonosztázt, melyben a „megszentelődött hősök ünnepélyes testtartással tekintenek az örökkévalóságba”. A magyar királyok arcképcsarnokát Szent István király koronázásának 1000. évfordulóján kezdte el festeni. Jóllehet a munka során minden ismert írott és képes forrást felhasznált, de a képek mégsem élethű portrék, hanem hasonló megvilágításban és beállításban készült stilizált uralkodóábrázolások a műfaj sok ezer éves hagyománya szerint. Tárgyuk ugyanis nem egy rövid életű egy ember, hanem az ezeréves magyar királyság. Somogyi Győző életműve 2026. június 14-én végleg lezárult. Műveivel és szavaival szolgált, irányt mutatott. Csak figyelnünk kell rá, és emlékezni: „Két út áll előttünk: az egyik az ökológiai katasztrófa és az emberiség pusztulása, míg a másik a fokozatos felismerés, majd visszafordulás, magyarul megtérés. A küzdelem persze aránytalan, a technikai civilizáció mint egy gőzhenger nyomul előre, de nagyon rövid pálya áll előtte. A Föld véges, a tartalékok kifogynak, elfogytak a kizsákmányolható népek, ami azt jelenti, hogy ez a civilizáció nagyon gyorsan, össze fog omlani. Fel kell készülni egy váltásra, s aki nem akar önként, azt majd rákényszeríti a történelem”.