● news.bsdnet.hu

Nem könnyű dolog az amerikai-iráni békemegállapodásról írni, ugyanis nem ismerjük a részleteit. Mármint nem csak mi nem ismerjük, hanem a világon senki, ezek péntekig, a Genfben tervezett aláírásig szigorúan titkosak, majd nyilvánosságra hozzák őket, ha szignálták a dokumentumot. Már persze, ha egyáltalán szignálják, mert ahol Trump emberei huzakodnak Ghalibaf tárgyalóival, pár nap alatt szó szerint bármi történhet. (Képünk illusztráció) Azonban valami keveset így is tudunk, a The New York Timesból, éspedig azért, mert Donald Trump felhívta őket telefonon és elmondta a lapnak, mire jutott és mik a szándékai. Hogy miért tette ezt a sajtót egyébként elkötelezetten gyűlölő politikus, aki még a saját médiáját is utálja, az nem teljesen világos, talán úgy gondolta a közeledő félidős választásokra való tekintettel, hogy jobb, ha az ő verziója jelenik meg, mintha az ellenfelei mondják el róla a magukét (pedig úgyis el fogják mondani). Hogy mennyire beszélt igazat, azt Trump elnöknél sosem lehet tudni, de így is megdöbbentő dolgokat beszélt. Akkor lássuk, mi az a kevés, amit tőle megtudhatott a világ – az iráni fél értelemszerűen nem sokat mond a megegyezésről, pontosabban mondva: semmit sem közölnek. Majd fognak... de térjünk a tárgyra. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg. Trump elnök vasárnap délutáni nyilatkozatában kijelentette, hogy az Iránnal kötött megállapodás véglegesen biztosítja majd, hogy a Hormuzi-szoros „örökre díjmentes” maradjon, és hangsúlyozta, hogy Benjamin Netanjahu ellenvetései ellenére ő mentette meg Izraelt a nukleáris megsemmisüléstől.* *Itt maga a műfaj is kérdéses, mivel senki sem kérte tőle ezt az interjút, ő jelentkezett magától: talán nevezhetnénk „önterjúnak” is, ha a NYT munkatársa időnként nem kérdezett volna közbe. Trump azt is hangsúlyozta, hogy ha Irán nem jut végleges nukleáris megállapodásra az Egyesült Államokkal – ez a folyamat tanácsadói szerint várhatóan pénteken kezdődik Svájcban –, akkor újraindítja a Teherán elleni katonai támadásokat, valamint az Egyesült Államokat a régió bevételeinek 20 százalékáért cserébe a „Közel-Kelet őrzőjévé” teszi.* *Ezt jegyezzük meg, itt van a kutya elásva. A régió jövedelmeinek húsz százaléka szó szerint irdatlan összeg, amiért cserébe az Egyesült Államok nem tenne semmivel sem többet, mint amennyit eddig tett – ingyen. A tiszta nyereségen kívül miért is van erre szükség? Azért, hogy Trump valami kézzelfogható dolgot is „győzelemnek” nevezhessen a félidős kampányban. De ne feledjük: ahogy a térség teljes és zavartalan békéjét eddig sem tudták garantálni, ez tökéletesen a jövőben sem lesz lehetséges. A 28 perces telefonbeszélgetés során, amelyet Donald Trump kezdeményezett a Fehér Házból, valamint egy rövid utólagos hívás során az elnök azt állította a The New York Timesnak, hogy a február végi, Irán elleni támadásra vonatkozó döntése, valamint az azt követő tengeri blokád – miután Teherán lezárta a szorosokat – az amerikai érdekek mentén alakította át a Közel-Keletet. 80. születésnapján, miközben a háttérben hallatszott, hogy családja gyülekezik az ünnepi vacsorára, Trump megdicsért két autoriter vezetőt – Kína elnökét, Hszi Csin-pinget és Oroszország elnökét, Vlagyimir Putyint – amiért támogatták a rendezést, vagy legalábbis nem avatkoztak be a szoros blokádjába. „Igazi úriember volt” – mondta Trump Hsziről, akit a múlt hónapban látogatott meg Kínában. „Nem küldött egy tankert, jobbról-balról húsz romboló kíséretében, hogy megpróbálja áttörni a blokádot” – egy olyan lépés lett volna, amely potenciális konfliktust kockáztat a kínai és az amerikai haditengerészet között.* *Mint tudjuk, Lenin elvtárs is nagyon jó ember volt a régi szovjet vicc szerint, mert elfogadta a virágcsokrot a kis pionyíroktól (úttörőktől), holott közéjük is lövethetett volna – Hszi Csin-ping „úriembersége” is valami hasonló, negatívumból meghatározott erény. Az fel sem merült Trumpban, hogy a kínai elnök talán nem szerette volna próbára tenni a kínai rombolók képességeit, miután a háborúban az Iránnak szállított kínai légvédelmi rendszerek csúfosan leszerepeltek. Hiába, vannak fegyverek, amiket háborúra, és vannak, amiket hadgyakorlatra vagy parádéra terveznek. Netanjahut azonban hevesen bírálta azért, hogy olyan támadásokat indított, amelyek majdnem meghiúsították a végső megállapodást. „Nagyon nehéz eset” – mondta Trump az izraeli miniszterelnökről –, „és őszintén szólva nagyon hálásnak kellene lennie nekünk azért, amit tettünk. Mert ha Iránnak lenne atomfegyvere, Izrael két órán belül megszűnne.”* Lehetséges, azonban Iránból sem sok maradna. És ami mégis, az erősen radioaktív lenne. Ez az, amit igazából senki sem akar kipróbálni, érzésem szerint még az ajatollahok és a Forradalmi Gárda sem. A mondatot úgy kellett volna fogalmazni, hogy „ha Iránnak lenne atomfegyvere, és Izraelnek nem lenne...” – de nem így hangzott el. Trump állítása, miszerint az Egyesült Államok szükség esetén fizetett csendőri erővé válna a Közel-Keleten, meglepő, bár nagyon is Trump-szerű fordulat lenne. Az elnök a régió amerikai védelmét – és az amerikai nukleáris védőernyőt is – gyakorlatilag zsoldosszervezetté alakítaná, amely ott a profitért cserébe lenne jelen. A megállapodás lényegében elvetné a második világháború utáni amerikai hagyományt, amelynek keretében az Egyesült Államok hatalmát a globális béke és jólét biztosítására használta.* *Akkor itt tisztázzunk valamit. Az Egyesült Államok a világ minden részén első sorban a saját érdekeit képviseli. Most is így van és korábban is így volt, az elmúlt 250 év folyamán mindig, amióta fennáll. Hogy ezek az érdekek egybeesnek mások érdekeivel, megint másokéval pedig ellentétesek? Ez világos, de mostanáig mégsem az adott térségek lakosságával fizettették meg azt, hogy a geopolitikai szempontok miatt épp ott állomásoznak, ahol, és a helyiek szempontjából vagy sikerrel járnak, vagy sem. Nem ez az első alkalom, hogy Trump ilyen megállapodásokat javasol a világ különböző térségeiben. De amikor vasárnap rákérdeztek, hogy elnyerte-e a Perzsa-öbölbeli államok – köztük olyan Amerika olyan szövetségesei, mint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – beleegyezését egy ilyen megállapodásba, nem adott közvetlen választ, hanem azt sugallta, hogy még csak most kezdte meg a kérdés megvitatását. Szerinte ez csak akkor történne meg, ha Irán továbbra is ellenséges maradna. Trump pragmatistának nevezte Irán jelenlegi vezetését, beleértve az új legfőbb vezetőt, Mojtaba Khamenei ajatollahot is. Ez a hangnem jelentősen eltért attól, amit a háború első napján használt, amikor arra buzdította az iráni népet, hogy lázadjon fel és vegye át a kormányzást, miután az amerikai és izraeli bombázások befejeződtek. Most elismerte ugyan, hogy ezt mondta, de hozzátette, hogy az iráni népnek nincs hozzáférése fegyverekhez – és lemészárolnák őket, ha megpróbálnának fellázadni.* *Ez részben igaz, de akkor minek állította le a kurd és demokrata lázadóknak szánt, Izrael segítségével célba juttatandó fegyverszállítmányokat? Hogy tényleg ne legyen hozzáférésük fegyverekhez az irániaknak? Másra nem lehet gondolni, kérem. De ragaszkodott ahhoz, hogy ha Irán vezetői tüntetőket gyilkolnak, az megakadályozza, hogy megkapják a teljes szankciómentességet és hozzáférjenek a befagyasztott 25 milliárd dollár iráni vagyonhoz. Ez a követelmény azonban nyilvánvalóan sehol sem szerepel a megállapodási szándéknyilatkozat jelenlegi szövegében, és nem világos, mennyire lesz fontos az elkövetkezendő tárgyalások során. Bár a megállapodás szövegét még nem tették közzé, úgy tűnik, Trump olyan iráni engedményeket követel, amelyeket az ország még nem teljesített, vagy amelyeket a következő tárgyalásokra halasztottak. A szándéknyilatkozat például csak 60 napra függeszti fel az átkelési díjakat a szorosban, majd regionális párbeszédet ígér a jövőről. Irán a háború előtt soha nem szedett illetéket a Hormuzi-szorosban, így az elnök lényegében a háború előtti status quo visszaállítását ünnepli.* *Pikírtebben fogalmazva: ott vagyunk ahonnan elindultunk, Donald Trump győzelme pedig abban áll, hogy megoldja azon problémák egy részét, amelyek nélküle nem is léteznének. Trump úr többször is összehasonlította új megállapodását a Barack Obama elnök és az iráni vezetés között 2015-ben létrejött megállapodással, azt állítva, hogy az ő szerződése garantálja, hogy Irán „nem fejleszthet ki és nem szerezhet be atomfegyvert”. Irán ezt már 1970-ben, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés első ratifikálásakor elfogadta, és az Obama-féle megállapodás első oldalán is megerősítette ezt a megállapodást. Az elmúlt három hónap tárgyalásai során, amelyeket az elnök különmegbízottja, Steve Witkoff és veje, Jared Kushner vezetett, az irániak ragaszkodtak ahhoz, hogy soha nem mondanak le az említett szerződés szerinti urándúsítási jogukról. Trump azt mondta, még mindig tárgyalnak arról, hogy Irán 20 évre felfüggeszti-e az urándúsítást. Az elnök utalt arra, hogy esetleg megelégedne egy 15 éves felfüggesztéssel, de nem akart a sajtón keresztül tárgyalni, üzengetni.Azt is hangsúlyozta, hogy Iránt örökre olyan alacsony szintű dúsításra kívánja korlátozni, amelynek eredményét „soha nem lehetne katonai célokra felhasználni”. „Soha nem léphetnek túl egy bizonyos hasadóanyag-mennyiséget” – mondta. Amikor azonban megkérdezték, hogy ez a korlátozás megegyezik-e az Obama-féle megállapodásban foglaltakkal – amely az urándúsítást 3,67 százalékosra korlátozta, ami erőművi reaktorokban használható, de fegyverekben nem –, csak annyit mondott, hogy az új megállapodás biztosítja, hogy „csak polgári célokra dúsíthatnak. Örökre.” Ezekben a kérdésekben úgy tűnt, Trump az iráni engedményeket üdvözölte olyan témákban, amelyek a svájci tárgyalásokon is felmerülnek majd – ahogyan februárban is, amikor Witkoff és Kushner szinte a február 28-i bombázások kezdetéig folytatták a tárgyalásokat. Trump azonban tudja, hogy a részleteket össze fogják hasonlítani azzal, amit az Obama-kormány tárgyalt le anélkül, hogy háborút indított volna, amelyben több száz vagy ezer iráni (és több mint egy tucat amerikai) vesztette volna életét. Ez egyértelműen olyan kérdés, amelyre Trump érzékenyen reagál: közvetlenül a The New York Timeshoz intézett telefonhívása előtt bírálatot tett közzé Jack Reed, Rhode Island demokratikus szenátora ellen, amiért az utóbbi azt sugallta, hogy Obama többet ért el a tárgyalásokon, mint Trump. „Mi az erő pozíciójából tárgyaltunk” – mondta Trump. „Ő gyakorlatilag lefizette őket.”* *Az egész urándúsítási ügyről elmondhatjuk tehát: fenn az ernyő, nincsen kas, megállapodás semmiről sem született, még a lehetősége sem látszik egy kompromisszumnak, maximum egy csomó izmos, nagy hazugság ballag felénk a fasorból, és Trumpnak ebben a sarkalatos kérdésben is csak annyi fontos, hogy „ő legyőzze Obamát”. Szólhatna neki valamelyik tanácsadója vagy családtagja, hogy jelenleg ő az elnök, nem Biden vagy Obama. Trump – akárcsak tanácsadói – ragaszkodott ahhoz, hogy Irán nem kaphat szankciókönnyítést, és befagyasztott pénzügyi eszközeit sem szabadítják fel, amíg nem teljesíti vállalásait. Kijelentette, hogy nem siet a bombakészítésre alkalmas minőségű hasadóanyag eltávolításával az iráni földalatti létesítményekből, ahol annak nagy része el van temetve, miután az Egyesült Államok egy évvel ezelőtt bunkerromboló bombákkal támadta meg Natanzot, Fordowot és Iszfahánt, vagyis az összes jelentős iráni nukleáris létesítményt.* *Ő már azt is kijelentette tavaly, hogy ez a hasadóanyag megsemmisült, Irán nukleáris fegyverfejlesztési kapacitásával együtt, méghozzá mindenestől. Mikor hazudott? Akkor vagy most? Netán mindkét alkalommal? Elmondta, hogy az Egyesült Államok idővel támogatni fogja Iránt a dúsított nukleáris anyag „hígításában”, ami reaktorképes minőségűvé teszi azt. De nem szabott határidőt ennek, és az időzítésről is homályosan beszélt.Trump ragaszkodott ahhoz, hogy az Irán elleni rakétatámadások és bombázások hozták el a változást. „Nem akartak harmadik támadáshullámot” – mondta. „ Törődnek az életükkel. A lényeg az, hogy azok a támadások, amelyeket végrehajtottunk, óriási hatással voltak a megállapodás létrejöttére, óriási eredménnyel.” Irán betartotta a dúsítási korlátot Obama elnöksége alatt és Trump első elnöki ciklusának elején is. De miután Trump felmondta a megállapodást, Teherán vezetője sokkal magasabb szintű dúsítást rendelt el – beleértve a 60 százalékra dúsított, szinte bombaképes uránt is, amely a legsúlyosabb aggodalmak oka lett. Ez ugyanis gyorsan mintegy 10–12 atomfegyverhez szükséges és elgéséges hasadóanyaggá alakítható. Az interjúban Trump hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok végül együtt fog működni Iránnal annak érdekében, hogy az ország birtokában lévő összesen 12 tonna dúsított nukleáris tüzelőanyagot feltárják, hígítsák és eltávolítsák. Az Obama-megállapodás keretében annak idején az ország készletének 97 százalékát Oroszországba szállították. Trump azt is jelezte, hogy az Egyesült Államok rendelkezni fog az általa „erős ellenőrzési jogköröknek” nevezett eszközökkel, módszerekkel annak biztosítására, hogy Irán ne végezzen olyan nukleáris tevékenységet, amely megsértené bármely kötelezettségvállalását. Elmondta, miszerint a korábbi megállapodás lehetővé tette, hogy az ellenőrzési kérelmek hónapokig húzódjanak, de az általa kötendő megállapodás szinte azonnali hozzáférést biztosítana az ellenőrök számára. Irán nyilvánosan nem ismert el semmiféle ilyen megállapodást.A beszélgetés során az elnök ünnepi hangulatban emlegette a vasárnap este a Fehér Ház déli pázsitján megrendezésre kerülő Ultimate Fighting Championship eseményt, de megemlített annak lehetőségét isl, hogy az eső megszakíthatja azt. „Ez még háború idején is megesik” – mondta.* *Mire gondolt a költő? Arra, hogy időjárás még hadak idején is előfordul? Trump alig néhány órával azelőtt nyilatkozott, hogy elindult volna a franciaországi G7-csúcstalálkozóra, és a bejelentés minden bizonnyal meg fogja változtatni a találkozó hangulatát. Míg az Egyesült Államok szövetségesei szinte kivétel nélkül ellenezték az amerikai és izraeli támadást – és Nagy-Britannia kezdetben felkeltette Trump haragját azzal, hogy nem engedte, hogy a brit bázisokról felszálló bombázói az első hullámban részt vegyenek –, Franciaország, Németország, Olaszország és Nagy-Britannia vezetői közleményben üdvözölték az új megállapodást. Mint írták: „Ez egy kiváló alkalom a regionális stabilitás helyreállítására és a globális gazdaság normalizálására. Most elengedhetetlen, hogy minél előbb lezáruljanak a részletes tárgyalások, és ezt a megállapodást gyorsan és átfogóan végrehajtsák. Készen állunk arra, hogy támogassuk ezt a törekvést.” Trump egyébként elutasítóan nyilatkozott az európai szövetségesek kezdeti reakcióiról, de azt mondta, hogy örömmel fogadná, ha most csatlakoznának az álláspontjához, még ha azt is sugallta, hogy ez már kissé megkésett. Ennyit tudunk, most összegezzük, mi várható pénteken. Miben fognak megegyezni a felek? Csak annyi biztos, hogy a Hormuzi-szoros megnyitásában, hatvan napra. Felmerülhet még az Iránt sújtó kereskedelmi szankciók enyhítése és a külföldön befagyasztott, huszonöt milliárd dolláros iráni vagyon egy részének visszaszármaztatása is, de Trump helyében egyiket sem kockáztatnám meg: az előbbi kifejezetten serkenthetné az iráni hadiipar helyreállítását, az utóbbi pedig a Teherán által már számtalanszor (és elvi szempontok miatt is hiába) követelt „háborús jóvátételnek” tűnhetne. Miről nem születik megegyezés? A nukleáris fejlesztések ügyében még csak most fognak elkezdeni tárgyalni, tehát arról nem fognak megállapodni. A tervekben szó sem esik az Ellenállás Tengelyének felszámolásáról, Irán teljes leszereléséről, a proxy-hadseregek és terrorszervezetek szélnek eresztéséről sem, ahogyan egy potenciális iráni-izraeli béketárgyalásról szintén olyan mély a csend, hogy arra már kisbaltát lehet akasztani. Ezen kívül pedig szó sem lehet egy teheráni rendszerváltásról, Trumpnak megfelel a mostani „pragmatikus”, tehát a Forradalmi Gárdára épülő rezsim is: elmondható tehát, hogy a hatalmat az Egyesült Államoknak sikerült átjátszani a vallási fanatikusok kezéből a militarista vallási fanatikusok kezébe. Ami hatalmas eredmény, mármint a militaristák számára. Más nem képes ennek örülni. A háború elképzelhető – bár több verzióban meghirdetett – céljai közül tehát semmi sem teljesült. Így aztán győzött mindkét fél. Nem viccelek: ha pénteken aláírnak valamit, akármit, bármit Genfben, akár csak egy közös éttermi számlát is, azt mindkét fél a saját, mindent elsöprő győzelmének fogja kikiáltani. Trump azt fogja mondani: győzött, mert megsarcolta a Közel-Keletet, Ghalibaf – Mojtaba Khamenei nevében – meg azt, hogy el- és kiverték az amerikaiakat az édes iráni haza földjéről. Bocsánat de nekem ezekről a politikusokról két verekedő gorilla jut eszembe, King és Kong, akik, miután alaposan meghajigálták egymást tulajdon végtermékükkel, most ordítva döngetik a mellüket és azt üvöltik, hogy győztek. Mindegy: pénteken, Genfben gorillatalálkozó lesz, amin sok minden eldől majd. Vagy éppenséggel semmi. Szele Tamás