Leszakad az ég, aztán betör a hideg
Infostart
2026-05-11 04:52
Hétfőnerőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre nagyobb valószínűséggel, egyre többfelé, több hullámban alakulhatnak ki záporok, a déli órákig kis, azt követően nagy eséllyel zivatarok is. A déli és keleti országrészben intenzív, esetleg heves zivatarok is előfordulhatnak. Nagy területen megerősödik a délnyugati szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható.
Keddenéjjel erősen megnövekszik, megvastagszik, majd napközben nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. Többfelé valószínű zápor, zivatar, illetve eső, a csapadék súlypontja délutántól, estétől a Dunától keletre tevődik át, majd reggelre jórészt ott is lecseng a csapadéktevékenység. Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, sőt főként Észak-Dunántúlon olykor viharos széllökésekre is számítani kell. Hajnalban 9 és 14, napközben 12 és 22 fok közötti hőmérséklet valószínű, az Alföldön lesz melegebb az idő, de a Nyugat-Dunántúlon délelőttől kezdve már csökkenhet a hőmérséklet.
Szerdána fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű, de a Bükk-Békéscsaba vonalban lévő összeáramlási zóna mentén több lesz a felhő, és ott napközben helyenként zápor előfordulhat, míg másutt nem valószínű csapadék. Az északnyugati, nyugati szelet csak kevés helyen kísérhetik élénk széllökések. Éjjel általában 1 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet, de a Nyugat-Dunántúlon néhol mínusz 1, 0 fok is lehet. Délután 16 és 19 fok közötti hőmérséklet várható.
Csütörtököna fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű, csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki egy-egy futó zápor képében. A délies szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 2 és 9, délután 19 és 23 fok között alakul.
Péntekena fátyolfelhők és erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés is valószínű. Főként a Dunántúlon van esély helyenként záporra, zivatarra. A délkeleti szél élénk, olykor erős lehet. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, délután 21 és 25 fok között valószínű.
Szombatondélnyugat, dél felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé van esély esőre, záporra, zivatarra. A délkeleti, keleti szél élénk, időnként erős lesz. Hajnalban 5 és 12, délután 17 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnapszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüthet a nap. Több helyen fordulhat elő zápor, helyenként zivatar, majd szűnni kezd a csapadéktevékenység. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik. Hajnalban 9 és 14, délután 18 és 24 fok közötti hőmérséklet valószínű.
A Semmelweis Egyetem legújabb kutatása szerint a virtuális valóság (VR) használata csökkentheti a serdülők fájdalomérzetét a műtéteket követő első órában. A technológia a beavatkozás előtti szorongást nem enyhítette számottevően, figyelemelterelő hatása miatt azonban a jövőben hasznos kiegészítője lehet a kórházi ellátásnak - számolt be a Semmelweis Egyetem.
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
The PM's talks with the health secretary, seen as a potential leadership rival, come after he resisted Labour calls to stand down.