← Vissza

news.bsdnet.hu

Visszatérhetnek a 2010 előtti idők a távozó főispán szerint

Mandiner 2026-05-08 08:33
Ha a Tisza-kormány megszünteti a jelenlegi kormányhivatali struktúrát, akkor jóval drágább és lassabb lesz bármilyen hivatalos ügyet elintézni Tarnai Richárd szerint. Két forgatókönyv lehetséges a magyar államigazgatás, azaz a kormányhivatalok és a kormányablakok jövője kapcsán, a jelek pedig baljósak – jelentette ki Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja aVilággazdaságnak. Mint ismert, az összes hivatalban lévő főispán mandátuma megszűnik az új országgyűlés felállásával, és egyelőre nem tudni, hogy neveznek-e ki újabb vezetőket. Tarnai emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi kormányhivatali struktúra még 2011 januárjában jött létre, akkor indultak el az első kormányablakok. Ezzel az egész országban egy egységes ügyfélszolgálati rendszer jött létre: Nyíregyházától Sopronig bárki, bárhol intézheti az ügyét, nincs helyhez kötöttség. Minden államigazgatási feladat elérhető, ez közel 2900 különböző ügyet jelent – sorolta. Az összeállításból kiderült, hogy az átadás-átvétel a kormányhivatalokban a főispánok és a főigazgatóik között történik meg. Utóbbiak veszik át az irányítást egészen addig, amíg az új vezető meg nem érkezik.„Nem ismert, kineveznek-e új főispánokat. Csak a sajtóhírekre tudunk támaszkodni. A leendő miniszterelnök malíciózus megjegyzéseket tett a főispánokra, elfelejtve azt, hogy még Szent István hozta létre az intézményt, amely – a kommunizmus pár évtizedét leszámítva – mintegy ezer éven keresztül működött”– fogalmazott a távozó főispán. Tarnai Richárd felhívta arra is a figyelmet, hogy az a legnagyobb probléma, hogy senki nem keresi a területi közigazgatásban dolgozókat, és ez bizonytalanságot gerjeszt. A területi közigazgatás jövőjéről alig esik szó, ezért sok a kérdőjel. A jelenlegi főispán szerint két lehetőség van: A leköszönő vezető szerint az, hogy a mostani kormányhivatalra/kormányablakra épülő szisztémát nem érte kifogás, nagyon fontos szempont, ezért lenne érdemes megtartani. Bölcsen tenné az új kormány, ha szabad tanácsot adnom, ha továbbvinné, és akkor az ügyfelek továbbra is el tudják intézni az ügyeiket gyorsan, kötöttség nélkül” – húzta alá Tarnai Richárd. A főispán arra is figyelmeztetett, hogy 2010 előtt sokkal több hivatal volt, sokkal több vezetővel, megközelítőleg a mostani szám négy-ötszöröse.„Annak idején, ha valaki egy lakásfelújítást tervezett, el kellett menni A-hivatalba, ott kapott egy papírt, azzal elment a B-hivatalba, aztán a C-be, de mire odajuttot, már az A-hivatal papírja lejárt”– hozott egy példát. Majd azzal folytatta, hogy„talán az olvasók elfelejtették, de ebből jöttünk ki és állt fel a jelenlegi kormányhivatali rendszer a kormányablakokkal. Tehát vagy marad ez, ami most van, ami az ügyfelek számára a leghatékonyabb, hiszen a legkevesebb közszolgával tudjuk megoldani a feladatot, vagy pedig a 2010 előtti ügyintézés éled újra, ami sokkal drágább és lassabb”. Tarnai szerint a jelek utóbbi irányába mutatnak, már csak azért is, mert a minisztériumok száma is növekedett néggyel. Azt azonban nem tudni, hogy aterületi közigazgatás, melyik alá fog tartozni, egyelőre tipikusan „mostoha gyerekként” kezelik. „Pedig ez hiba. Az ügyintézés a hétköznapok szerves része, mint például – sorolta a rövidesen leköszönő Pest vármegyei főispán. Nyitókép: MTI Ezt is ajánljuk a témában Rosszat sejt a Pest vármegyei főispán. A Mandiner információi szerint nagyon rossz szemmel nézték az Európai Néppártban, hogy a Tisza-vezér a sógorát jelölte igazságügyi miniszternek. Rosszat sejt a Pest vármegyei főispán. Távozik az egyik vezető is. Pest vármegye 3-as választókerülete 2026 egyik legizgalmasabb politikai csataterévé válhat. A szép tavaszi idő után komolyabb zivatar és jégeső is előfordulhat. Sára Botond szerint a független parlamenti képviselő politikai hangulatot kelt és nagyban készül a választásra. Május 8. a Magyar Fagylalt napja. A háborúk miatt sebezhető a régió. Brüsszeli diplomaták szerint Zelenszkij azt sem érti, hogyan működne az EU-csatlakozás.
Eredeti cikk megtekintése →