← Vissza

news.bsdnet.hu

Szeretné megérni a századikat is - 99 éves lett Baranyi László, a Família Kft. nagypapája

Blikk 2026-06-15 16:17
Különleges ünnepség helyszíne volt a József Attila Színház: pályatársai, kollégái és tisztelői 99. születésnapja alkalmából köszöntötték Baranyi Lászlót, aki közel hét évtizede része a magyar színházi életnek. A művész pályafutása során szinte az egész országot bejárta, miközben generációk nőttek fel alakításain. Orosz Ferenc Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? Baranyi László, a Família Kft. legendás Szép nagypapája, idén nyáron ünnepli a 99. születésnapját. Bár a 90-es évek sikersorozatának köszönhetően országos ismertségre tett szert, ma már visszavonultan él feleségével. Egészségi állapota és a korából fakadó nehézségek miatt ritkán mozdul ki otthonról, de szellemi frissessége és életkedve töretlen. Baranyi László eredetileg nem a színészi pályára készült, végül a legendás Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában szerzett diplomát, majd az Állami Déryné Színház tagjaként kezdte pályafutását. Ezt követően a kaposvári, a pécsi, a szolnoki és a kecskeméti társulatoknál is játszott, később pedig a Mikroszkóp Színpad és a Nemzeti Színház művésze lett. 2015 óta a József Attila Színház társulatának meghatározó tagja. Országos népszerűséget a kilencvenes években szerzett, amikor a Família Kft. című televíziós sorozatban alakította a szerethető nagypapát. A szerep máig összeforrt a nevével , és sok néző számára ezen keresztül vált a családok mindennapjainak részévé. Olyan filmekben és sorozatokban is feltűnt, mint A tanú, a Te rongyos élet, a Linda, az Angyalbőrben vagy később a Valami Amerika és Az unoka. „Úgy érzem, érdemes volt megöregednem” – mondta egy korábbi interjúban Baranyi László, akinek a munkásságát Gobbi Hilda-díjjal, majd 2019-ben Gobbi Hilda-életműdíjjal ismerték el. Kollégái és a közönség nemcsak színészi teljesítményéért, hanem szakmai alázatáért és emberi tartásáért is nagyra becsülik . A József Attila Színház több alkalommal is saját „nagy öregjei” között emelte ki, olyan művészek társaságában, akik évtizedeken át formálták a magyar színházi életet. Baranyi László csak annyit üzent a 99. születésnapján, hogy szeretné megérni a századikat is.
Eredeti cikk megtekintése →