← Vissza

news.bsdnet.hu

Valentin-napi ajándék vezethetett tragédiához: egy sajt miatt halt meg a férj

Ripost 2026-06-15 17:00
Az özvegy pert indított a sajtkészítő vállalattal szemben. Kártérítési pert indított egy brit özvegyasszony, miután férje állítólag egy szennyezett sajt elfogyasztását követően meghalt. Roger Parkes 2023 februárjában lett súlyosan beteg , majd néhány nappal később életét vesztette, miután elfogyasztott egy „Baronet” Reblochon sajtot, amelyet feleségétől, Carina Parkestől kapott Valentin-napi ajándékként. A későbbi orvosi vizsgálatok szerint a férfi halálát a listeria nevű baktérium által okozott, jellemzően fertőzött élelmiszer fogyasztása útján terjedő megbetegedés okozta. A tragédiát követően a sajtkészítő vállalat visszahívta a „Baronet” nevű félkemény sajtot a forgalomból. A cég elismerte, hogy a Roger Parkes által elfogyasztott sajt listeriával volt fertőzött, ugyanakkor vitatja, hogy a termék közvetlenül felelős lenne a férfi haláláért. A vállalat 2023 márciusában az élelmiszer-biztonsági hatóságon keresztül figyelmeztetést adott ki és visszahívta az érintett termékeket. A hatóságok szerint Parkes mellett további két ember is megbetegedett. Az özvegy jogi képviselője, Shahram Sharghy szerint a férfi halálához közvetlenül hozzájárult a sajt. Roger Parkes állapota röviddel a sajt elfogyasztása után romlani kezdett. Kórházba került, ahol listeriafertőzést diagnosztizáltak nála. Az orvosok antibiotikumos kezelést alkalmaztak, azonban a férfi állapota tovább romlott, és február 27-én elhunyt. A felperes szerint a vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a sajt listeriával szennyezett volt, ezért emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősült. A sajtkészítő vállalat ugyanakkor vitatja ezt az összefüggést. Védekezésük szerint nem bizonyított egyértelműen, hogy a listeriafertőzés okozta Roger Parkes halálát, vagy jelentősen hozzájárult volna ahhoz. A cég ügyvédei arra hivatkoznak, hogy a férfi a halálát megelőző hónapokban súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. Korábban kiterjedt aortaműtéten esett át, amelyet E. coli okozta vérmérgezés előzött meg. A vállalat szerint ezért nem állapítható meg egyértelműen, hogy a halál oka a listeriafertőzés volt, vagy inkább a férfi meglévő egészségügyi állapota és a korábbi műtétek következményei vezettek a tragédiához - írja a Mirror .
Eredeti cikk megtekintése →