● news.bsdnet.hu

Előfordul, hogy a közvélemény élénken érdeklődni kezd egy-egy mentális egészséggel kapcsolatos állapot iránt, és erről olyanok is intenzíven beszélnek, akiknek nincs klinikai pszichológiai képzettségük. Ilyen jelenséganárcisztikus személyiségzavaris. Az érintettekerősen torz képet alkotnak saját jelentőségükről, rendkívül vágynak az elismerésre, miközben kevéssé érzékenyek mások szükségleteire. Általábanszociális szorongássalis küzdenek, mert tartanak attól, hogymások negatívanítélik meg őket. A közösségi médiában és az önsegítő irodalomban rengeteg tartalom foglalkozik azzal, hogyan lehet kezelni életünk „nárcisztikus” szereplőit – ám ezek közül nem mind tükrözi pontosan a klinikai valóságot. Ez problémás lehet, mivela „nárcisztikus” kifejezést sokszor már szinte sértésként használják, a zavarral kapcsolatos negatív megítélés és stigma miatt, ezért az érintett gyakran titkolja is a diagnózisát,írja a Marie Claire. Mindennek pedig rossz hatása lehet azokra, akik valóban nárcisztikus személyiségzavarral élnek – írja aPsychology Today. Egy friss tanulmány azt vizsgálta, mit gondolnak az emberek a nárcizmusról. A British Columbia Egyetem kutatója, David Kealy vezette csapat amerikai résztvevőket kérdezett meg a témával kapcsolatban. Összesen 815 fő, 18 és 86 év közötti önkéntes vett részt a felmérésben.Mindannyian 12 kérdésre válaszoltak a nárcizmussal kapcsolatos benyomásaikról. Többek között olyan állításokra reagáltak, mint: „Úgy tűnik, rengeteg nárcisztikus ember él a világban”, vagy „A nárcisztikus emberek valójában szenvednek”. Minden állítást egy 1-től 5-ig terjedő skálán értékeltek, ahol az 1 jelentette a teljes egyet nem értést, az 5 pedig a teljes egyetértést. Az elemzések öt fő megállapítást emeltek ki. A nárcisztikus személyiségzavar valójában ritka: a kutatások szerint az emberek 0,5-6 százalékát érinti. Ennek ellenérea résztvevők többsége úgy szerint a jelenség nagyon elterjedt: 69 százalékuk egyetértett azzal, hogy „sok a nárcisztikus ember a világban”. Sőt, 24 százalék azt is állította, hogy a saját életében is sok ilyen embert ismer. Úgy tűnik tehát, hogy az emberek jelentősen túlbecsülik a nárcizmus gyakoriságát – ebben valószínűleg a közösségi médiának is szerepe van. Bár csak kevesen fogalmaztak meg kifejezetten szélsőségesen negatív véleményt a nárcisztikus emberekről (például hogy nem érdemelnek segítséget),a résztvevők több mint 70 százaléka azt mondta, utálná, ha mások nárcisztikusnak tartanák. Vagyis a legtöbben igyekeznek elkerülni ezt a bélyeget. Noha a nárcisztikus személyiségzavar súlyos mentális problémának számít,a válaszadók többsége nem gondolta úgy, hogy az érintettek különösebben sokat szenvednek (mindössze 34 százalék értett ezzel egyet). Pozitívum viszont, hogy 72 százalék szerint anárcisztikus emberekmegérdemlik a segítséget. A résztvevők körülbelül 66százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy a nárcisztikus embereknek sok terápiára van szükségük. Ugyanakkor csupán 37 százalék gondolta úgy, hogy a terápia valóban hatékony is lehet ebben az esetben. Annak ellenére, hogya nárcisztikus személyiségzavar viszonylag ritka, a résztvevők mintegy 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját tapasztalata szerint már érte őt kár vagy sérelem egy nárcisztikus személlyel való kapcsolat során. Az ilyen beszámolók többsége nőktől származott.