● news.bsdnet.hu

Gratulálok Az Év Dietetikusa elismeréshez! Mit szólt, amikor megkapta a jelölést, illetve az első helyezést? Meglepődtem a jelölésen, és nagyon örültem neki. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy a betegeink, a gondozottjaink gondoltak arra, hogy engem jelöljenek. Az is nagyon jól esett,hogyfeltették a kórház Facebook-oldalára, megosztották sok beteggel, és a kollégák is egymás között. Nagyon szeretem az itteni légkört és a csapatot is. Nemcsak a Coeliakia Centrumban, a közvetlen kollégáinkkal, hanem atöbbi osztállyal és a vezetőséggelis jó a kapcsolatunk. 2009-ben szerezte a diplomáját, és azóta dolgozik a Heim Pálban is. Rögtön a diploma megszerzése után, pár napon belül helyezkedtem el itt a Coeliakia Centrumban. Már előtte is foglalkoztam egyébként ezzel a betegséggel. A főiskola alatt, az első év végén az egyik tanárom elhívott egycöliákiávalkapcsolatos rendezvényre, és ennek,illetve nekiköszönhetően kerültem be a Heim Pálba. Azt a légkört, amit gyerekként elképzeltem, itt megtaláltam. Tehát már gyerekként tudta, hogy ezzel akar foglalkozni? Igazából hároméves koromban, A klinika (Die Schwarzwaldklinik, azaz A Fekete Erdő Klinika) című sorozat kapcsán jött az ötlet, hogy mennyire jó lehet kórházban dolgozni. Első körben egyébként gyerekorvos szerettem volna lenni, és amikor jelentkezni kellett, akkor csak Budapestet jelöltem be az orvosi egyetemen, de ott 3 ponttal lemaradtam. A második helyen a dietetikusi szakot jelöltem meg, és nagyon megtetszett ez a terület.Mindig azt mondom, hogy dietetikus nagyjából egyenlő az orvos, szakács és a tanár keverékével. Ezeket a szakmákat összegyúrva végezzük a munkánkat. A gyerekek mellett felnőttekkel is foglalkozik? Bár a gyerekeket vizsgáljuk ténylegesen, de nem csak őket kell kezelni, hanem igazából az egész családot. Centrumként arra is van lehetőségünk, hogy családgondozást végezzünk. Egy új beteg esetén az egyenesági rokonokat, az illető szüleit, illetve a testvéreit is megvizsgáljuk, mivel a cöliákia genetikai alapú betegség. Ha netán az egyik szülőről is kiderül, hogy cöliákiás, őt is gondozhatjuk. Illetve azokat is tovább gondozhatjuk, akik gyerekként kerültek hozzánk, viszont időközben betöltötték a 18. évet. Szóval 9 hónapostól kezdve a 86 évesig vannak betegeink. Tehát előfordulhat, hogy egy gyereknél megállapítják, hogy cöliákiás, és akkor derül ki, hogy a felnőttek is érintettek? Pontosan. Maga a betegség leggyakrabban 3 és 6 éves kor között alakul ki, de sokszor lappang, és semmilyen tünete nincs. Ezért sokan nem is tudják, hogy érintettek, csak egy másik betegség kapcsán derül ki, vagy pedig azért, mert a családban valakinél megállapítják a cöliákiát, és ezért őt is megvizsgálják. Akár a dédszülőkig vissza tudjuk vezetni a betegséget.Ami nagyon fontos, és nem győzzük hangsúlyozni, hogyaddig szigorúan tilos bárkinek is elkezdeni a gluténmentes diétát, amíg nincs meg a diagnózisa. Ha valaki elkezd indokolatlanul gluténmentesen diétázni, akkor lehet, hogy csak azért negatív a szűrővizsgálata, mert bár cöliákiás, de jól tartja az étrendet. Hogy látja, továbbra is sokan „divatból” tartanak gluténmentes diétát? Igen, nagyon sokan diétáznak most is teljesen feleslegesen. Pedig ha felmerül a cöliákia gyanúja, az első lépés, hogy forduljunk orvoshoz,előbbháziorvoshoz,majdgasztroenterológushoz, és kérjünk segítséget. Tehát ne magunkat diagnosztizáljuk! Ha pedig valaki megkapja a diagnózist, akkor mindenképpen menjen el egy dietetikushoz, mert ennek a betegségnek kizárólag a diéta a gyógymódja. Ezzel az egy módszerrel tudjuk elérni, hogy ne legyenek tünetek és szövődmények. Mindig azt mondjuk, hogyha valaki cöliákiás, de jól csinálja a diétát, akkor ő nem beteg, hanem egy egészséges ember, aki mellesleg gluténmentes diétát tart. Amint már nem jó az étrendje, akár tudatosan, vagy mert a gyerek "melléeszik", vagy a szülő nem foglalkozik vele komolyan, akkor már betegként gondolunk rájuk. A különböző betegközösségek, online csoportok tudnak segíteni? Magyarországon is működnek betegszervezetek, például a Magyar Cöliákia Egyesület, ők nagyon segítőkészek, és általuk lehet sorstársakkal találkozni. A Facebookon és más közösségi oldalakon nagyon jó recepteket lehet beszerezni. Viszont ezeknek az oldalaknak az a veszélyük, hogy a téves információk is könnyen terjednek, erre fel is szoktuk hívni a betegek figyelmét. Van, aki a ChatGPT-től és társaitól tájékozódik, de hangsúlyozom, hogya hiteles információkért forduljanak szakemberhez! A betegséggel járó életmódváltást a gyerekek viselik nehezebben, vagy a felnőttek? Szerintem első körben mindenkinek nehéz szembesülni egy élethosszig tartó betegséggel. Ez elég nagy sokk lehet, és vannak, akik bélyegként tekintenek rá. Nálunk mindenki, aki megkapja ezt a diagnózist, egy tanácsadáson vesz részt, ahol másfél-két órán keresztül tényleg A-tól Z-ig mindent átbeszélünk az új betegekkel, akár velem, akár dietetikus kolléganőmmel. Elmondunk mindent részletesen erről a betegségről, kezdve onnan, hogy hogy lehet vásárolni, mi alapján döntjük el egy termékről, hogy az gluténmentes-e vagy sem, hogy kell egy kenyeret készíteni... Ennek van egy kis pszichológiai része is, hogy milyen lelki tünetekre kell figyelni. Az elején egyébként a gyerekek szokták élveznia helyzetet. Az első egy-két hónapban azt érzik, hogy most ők vannak a középpontban, most mindenki velük foglalkozik, nekik külön süt az anyukájuk egy süteményt...De úgy két hónap után általában eljön egy mélypont, amikor a gyerek is, a szülő is megutálja az egészet. „Miért én nem ehetek ezt vagy azt? Miért velem van probléma? Miért én vagyok más?” – ilyen kérdésekkel szembesülnek. Mindig elmondjuk, hogy ezt a mélypontot túl kell élni. Nehéz még a kiskamasz korszak, amikor a barátok véleménye már nagyon befolyásolja a 11-12 éves gyerekeket. Amikor pedig valaki felnőttként kapja meg a diagnózist, és akkor kell egy teljes életmódváltoztatást megcsinálnia, az azért nehéz, mert leélt X évet vagy évtizedet azzal, ahogy addig megszokta,és most változtatnia kell ezen. Milyen szituációk jelenthetnek kihívást a mindennapokban? Bár nagyon jók már a mai gluténmentes termékek, de azért még mindig mások, mint a hagyományos, megszokott búzalisztes termékeink.És ez korlátozást is jelent. Nem lehet például beülni bármelyik kocsmába a haverokkal sörözni munka után, mert nem biztos, hogy lesz gluténmentes sör. Vagy nem biztos, hogy egy 18 éves el tud menni bármelyik gyrososhoz az osztálytársaival, hanem meg kell válogatnia, hogy hova ülhet be.Fontos, hogy a szülők kommunikáljanak egymással. Ha holnap például az egyik gyerkőcnek szülinapja van, és visznek be tortát neki, akkor a cöliákiás gyerek szülője is készítsen tortát. Ne az legyen, hogy ő a száraz kis kekszét fogja rágcsálni, mert attól rosszul fogja érezni magát.Most a karácsonyi időszak sem egyszerű az érintett családoknak; elmenni vendégségbe, rokonokhoz, barátokhoz, ezekre a helyzetekre is fel kell készülni, hogy legyen mindenhol gluténmentes alternatíva. Hogyan lehet a gyerekekkel megértetni a diéta fontosságát? Igyekszünk a gyerekekkel a maguk nyelvén beszélni. Mindig megkérdezzük a szülőktől, hogy mit szeretnének jobban, a pozitív vagy a negatív megerősítést. Pozitív megerősítés például, hogy azért kell diétáznod, mert akkor magas, erős leszel, szép lesz a hajad, lehet majd kisbabád... Negatív megerősítés, hogy ha nem diétázol, akkor a hajad ki fog hullani, vagy majd nem lehet kisbabád és hasonlók. Néha nagyon vicceseket reagálnak. Én 155 centiméter magas vagyok, és amikor mondtam az egyik gyereknek, hogy„ha nem diétázol, nem fogsz megnőni, nem leszel szép magas”, ő visszaszólt, hogy„te se vagy túl magas”. Említette, hogy a dietetikus lényegében kicsit orvos is, kicsit tanár is, kicsit szakács, kicsit pszichológus... Egyrészt kell tudnunk az orvosi hátteret, de közben a tanácsadáson azt is megbeszéljük, hogy egy kenyeret hogyan kell megcsinálni, mivel teljesen másképp működnek a gluténmentes termékek.Demindig becsúszhat hiba, és ezt is elmondjuk mindenkinek: egy élethosszig tartó diétában biztos lesz olyan, hogy véletlenül melléeszik a gyerek, vagy a szülő elrontja az ebédet. Mindig hangsúlyozzuk, hogy ilyenkor nem hánytatjuk meg a gyereket, nem visszük gyomormosásra, nem kapunk sírógörcsöt, nem esünk kétségbe. Igen, ez van, jobban oda kell figyelni.Erre próbáljuk terelni a szülőket, hogy nagyon szigorúan kell csinálni a diétát, de a józan ész határain belül. Ha görcsölni fog a szülő, akkor csak a rettegésről fog szólni az életük. És ennek az összetett munkának melyik része a legnagyobb kihívás? Az olyan családokkal dolgozni, akiknek valamiért nem jó a diétájuk: vagy azért, mert a szülő nem fogadja el, hogy ezt kell csinálni, vagy azért, mert a gyerek az gyerek. Biztos lesz olyan, hogy a gyerek bepróbálkozik, és olyat eszik, amit nem kéne, hiszen a gyerekek így működnek, feszegetik a saját határaikat. Néha egyébként még a nyomozószerep is bejön, mert ki kell derítenünk, hogy hol a hiba. Jönnek a szülők, behozzák az otthon meglévő összes terméket, átnézzük a címkéket, átbeszéljük újra a diétát. Nem egyszerű tartani ezt az étrendet, de azért aki akarja, az jól tudja csinálni. És a betegeink nagy része teljesen be tudja tartani. A gondozottjaink, a „gyerekeink” felnőnek, és azt vesszük észre, hogy egyszer csak kigyúrt, 31 éves fiatal pasi állít be a kiskamasz helyett. Vagy akikkel a pályám elején kezdtem el foglalkozni, és akkor voltak 13-14 évesek, most már a saját gyerekeiket hozzák vissza. Nagyon jó érzés látni, hogy mi minden lehet abból, ha valaki betartja a diétáját.