● news.bsdnet.hu

Annak a szomorú vasárnapnak az első híre, hogy meghalt Somogyi Győző festőművész, gazdálkodó és iránytű. Óriás volt. Talpig férfi és magyar, rendíthetetlen és tántoríthatatlan. Tavaly ősszel, Takács Gábor Somogyi Győző élete és művészete című könyve kapcsán többek között a következőket írtam (Magyar Nemzet, 2025. október 15.: Festő a világ közepén) róla. „Megállapíthatjuk továbbá, hogy Somogyi Győző a legnagyszerűbb kortársaink egyike, valóban kultikus, ikonikus és egyben emblematikus figurája a tájnak, amiben úgy él és úgy gazdálkodik, ahogyan fest, ír és rajzol. Még a betűket is rajzolja. Egész ember. A Káli Híradó utolsó számában megfogalmazott egyfajta testamentuma olyan szellemiséget tükröz, amely mögé dicsőség beállni. Amikor eljött a pillanat, Somogyi Győző választott. Az új helyett a szépet, mindannyiunk örömére. Hit és hazafiság – ez sugárzik még a vásznakról, a grafikákból és a könyvből. Valamint egyfajta káprázat. Somogyi Győző számomra látó, látomásos festő, a legnagyobbak egyike.” Legyen itt még egy idézet, tőle. „Úgy gondolom, hogy a juhász világnézete a helyes, aki a puszta közepén leszúrja a botját, ráteszi a kalapját és azt mondja: itt a világ közepe. Fölfelé kell a viszonyítási pontot keresni, Isten felé, nem pedig földrajzilag és még kevésbé időben. A művésznek örök mércékhez kell magát mérnie.” Mindeközben némi csúszással nézem a televízióban a Fidesz kongresszusának eseményeit. Beszédek, elemzések a választásokról, az oda vezető útról, tehát a közeli múltról, a jelen állapotról és jövőkép felvázolása. Orbán Viktoron nem látszanak a kifáradás jelei. Vállalja a felelősséget a választási vereségért. Karizmatikus kuruc. A felszólalók ugyanakkor változásokat, változtatásokat sürgetnek. Némelyik beszéd valószínűleg emlékezetes marad, például Stumpf Istváné. A jövő a nyakunkon – gondolom én közben – és egy közel két és fél milliós szavazótábort, politikai közösséget tényleg nem lehet az út szélén hagyni, a fogyást pedig meg kell valahogy állítani. A végre és újra alulról szerveződés pompás terv, vissza a gyökerekhez, mint a régi szép időkben, ötletekért akár 1988-ig is visszanézhetünk. Jól is van ez így, ugyanis szilárd meggyőződésem, hogy a Fidesznek most már kutya kötelessége, hogy felemelje mindazt, amiről az utóbbi időkben megfeledkezni látszott, és kulturális, szellemi, intellektuális mozgalommá (is) váljon. Az egybites üzenetek ideje lejárt. Ugyanakkor persze az sem mehet a végtelenségig, hogy csak filmeket nézünk, híreket, könyveket és újságokat csereberélünk, jókat főzünk szeretettel, fröccsözgetünk, esetleg pikáns bugyikat horgolunk egymásnak, mint a csúnya, csúnya Essneki és a barátnői a Gyalog galoppban. Ez csupán az alap, innen kellene majd szépen lassan tovább lépni. Hogy hová, merre, az nehéz ügy. Jut eszembe, bitek és újságok. A digitális tér, ahol a Fidesz látványos vereséget szenvedett, egy dolog, de azért nem kellene túlmisztifikálni és túltolni. Ugyanis sokaknak egyszerűen nincs hozzá gyomra. A francnak van kedve kamu profilokkal és/vagy névtelen pszichopatákkal hadakozni. Magam inkább szorgalmasan és szisztematikusan ritkítom az ismerőseimet a Facebookon és máris szellősebb lett a világ. De még így is akadnak bőven a nyugalom megzavarására felettébb alkalmas momentumok. Mondok egy példát. Elolvasom, mit gondol a jelen helyzetről Navracsics Tibor. Tudom hogy tilos, de szerencsétlenségemre odatévedek a kommentekre. És azokat onnan nem lehet gyéríteni. Ezzel szemben elengedhetetlenül fontosnak gondolom a nyomtatott sajtó megóvását. Jöjjön hát a juhász és szúrja le a botját.