← Vissza

news.bsdnet.hu

„Nem véletlen elszólás, hanem rágalom!” – Németh Kristóf reagált Balázsovits Edit súlyos vádjára

Blikk 2026-06-16 06:06
Balázsovits Edit egy nemrégiben adott interjújában súlyos váddal illette – vélhetően – Németh Kristófot, akit ugyan konkrétan nem nevezett meg, ám a színész szerint egyértelmű volt az utalás rá. A színésznő kijelentette ugyanis, a korábban a Játékszínt vezető édesapja, Balázsovits Lajos talán még ma is élne, ha a teátrum története máshogy alakul, és az igazgatót nem „pöckölik ki” a színház éléről. Kristóf most tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, a Játékszín megvásárlása után elsőként Lajost hívta fel, hogy partnerséget ajánljon neki. Nagy N. Alexandra Newsroom újságíró Ezeket látta már? Hosszú évek elfojtott fájdalma tört a felszínre, amikor Balázsovits Edit a Neshama TV-nek adott interjújában édesapjáról, a Játékszínt korábban húsz évig igazgató Balázsovits Lajosról és leváltásáról beszélt. Az egykori színigazgató, aki 1992-től 2012-ig volt a teátrum élén, 2023 júliusában, 76 éves korában hunyt el, és lánya szerint még ma is élhetne , ha két évvel a mandátuma lejárata előtt nem távolítják őt el posztjáról. – Csodálatos volt az apu. Talán, ha a Játékszín máshogy alakul, akkor még köztünk is van. (...) Kinézte magának valaki ezt a színházat. És kipöckölték az aput nagyon csúnyán. Most már lehet ilyet mondani, hogy a Fidesz kipöckölte. És ebbe az apu aztán belehalt…. Borzasztó nagy fájdalom volt. Még két éve volt a mandátumából, utána nyugdíjba akart menni tisztességgel, 20 év jól végzett munka után. És ehhez képest úgy lehetetlenítették el, és úgy csavarták ki a kezéből azt a színházat, hogy az egészen elképesztő volt. Pont együtt próbáltunk – idézte fel Balázsovits Edit, akinek meggyőződése szerint a Nemzet Színészének halálához közvetlenül hozzájárult a tíz évig tartó lelki gyötrődés és önmarcangolás az eltávolítása után. – Pont tíz évvel később ment el. Azt gondolom, hogy rengeteget gyötrődött ezen és borzasztóan fájt neki. És hiszem, hogy a gyötrődés és a sok önmarcangolás nem tesz jót az ember egészségének. (...) Ez a vége tulajdonképpen egy elég komoly pályának – jelentette ki a színésznő. Bár Edit konkrét neveket nem említett a beszélgetés során, ám az utalások alapján többen nevesítették Németh Kristófot, aki 2012-ben Bank Tamással, Szűcs Attilával és Metz Alexandrával együtt vásárolta meg az addig állami tulajdonban lévő Játékszín Nonprofit Kft-t a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV), majd azt magánszínházként működtették tovább. A színész most a story.hu megkeresésére úgy döntött, elmeséli, hogyan emlékszik a történtekre. Kristóf azt mondta, az akkori kormány döntéseinek ők maguk is a kárvallottjai voltak. – Mi ott, pontosan ugyanannak a helyzetnek voltunk a kárvallottjai, amit az akkori Fidesz kultúrkormányzat csinált. Mégpedig az, hogy két színházat, nevezetesen a Játékszínt és a Budapesti Kamaraszínházat, aminek akkor én már tizenkettedik éve társulati tagja voltam, megszüntették. Ebből indult ki az egész történet. Vagyis a 2011-2012-ben lévő döntések, amelyek Balázsovits Lajos deprimáltságához hozzájárultak, minket pontosan ugyanabba a helyzetbe hoztak. Megszüntették az általa igazgatott színházát és megszüntették a mi társulatunknak helyet adó színházat is. Ugyanabban a cipőben jártunk. Ott álltunk 2011 decemberében, hogy januártól nem lesz munkánk. Sorstársak voltunk, nem ellenérdekeltek ebben a helyzetben – kezdte Kristóf, aki szerint az, hogy hónapokkal később – kényszerhelyzetükben – minden pénzüket összerakva és egy kölcsönt felvéve megmentették a Játékszínt, egy igazi hőstörténet. A színész szerint gazdasági értelemben is öngyilkosság lett volna, ha a Játékszín helyett a Kamaraszínházat veszik meg, ugyanis úgy véli, csak előbbinek volt piaci realitása. – Mindenkinek megvolt a joga, aki erre jelentkezett, aki erre érdeklődött. Megvásárolhatta volna más is. Csakhogy nem volt más. Mondták, hogy majd tönkreteszem a színházat és a társulatot. Én akkor azt mondtam, hogy tessék megnézni, mi fog történni. És az történt, hogy egy évvel később érdekes módon az akkor még futó, nagyhírű Heti Hetes alapgárdája és az Alföldi-féle Nemzetiből „átmenekített” Bányavirágban Stohl András és László Zsolt ugyanúgy ott játszott, mint Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze igazgatása alatt – emlékezett vissza Kristóf, aki leszögezte: a kritikákkal nem törődik, különösen azért, mert amint megvásárolták a Játékszínt, a legelső dolga az volt, hogy felhívja Balázsovits Lajost. Németh Kristóf felhívta Balázsovits Lajost a Játékszín megvásárlása után / Fotó: archívum – Az első telefonhívásom, ahogyan kiléptem az MNV Zrt-től Balázsovits Lajos volt, akit felhívtam és elmondtam neki, hogy egy óriási hírem van: sikerült megszerezni magántulajdonba azt a kft-t, ami addig állami tulajdonban volt. ’Van kedved együtt csinálni?’ De Lajos erre azt mondta: ’ha én ezt a könyvet, amit Játékszínnek hívnak, kinyitottam, de bezáratták velem, ezért visszaraktam a polcra, már nem akarom újra levenni és kinyitni.’ Ez volt konkrétan a mondata. Mondtam neki, hogy ezt megértem, sajnálom, mi viszont továbbvinnénk a te örökségedet – mesélte Kristóf. A színész azt is hozzátette, utána Balázsovits Editet is felhívta, hogy megkérdezze, vállalja-e a továbbiakban az addigi szerepeit, ám mivel nem vállalta, le is vették azokat az előadásokat. – A történet nagyjából így néz ki az én szemszögemből, meg ez a valóság, ami történt. Viszont a mai, indulatos politikai környezetben azt állítani, amit Edit állít, nem véletlen elszólás, hanem rágalom. És mivel egyértelmű az utalás rám, őszintén szólva nem értem Edit motivációját, de nagyon szívesen megbeszélném vele, akár nyilvánosan is. Hiszen ahogyan volt tegnap és én pontosan emlékszem, hogy mi, hogyan történt, lesz holnap is, amikor pontosan fogunk emlékezni a mára – fogalmazott Németh Kristóf. Balázsovits Edit
Eredeti cikk megtekintése →