← Vissza

news.bsdnet.hu

Félsz, hogy unatkozni fog a gyereked a nyári szünetben? Az AI segíthet, 100 meglepő unaloműző ötlettel

NLC 2026-06-16 06:03
Amikor ezt írom, éppen rákanyarodunk a nyári szünetre, és már előre próbálom felkészíteni magam azokra a pillanatokra, amikor egy adott napon századszor hangzik el a jól ismert mondat: „Anya, unatkozom.” Pedig az én gyerekeim még csak ovisok, és mindössze egy hónapot kell valahogy átvészelnünk úgy, hogy amíg anya és apa dolgozik, ne a tévé legyen az egyetlen programlehetőség. Nyári szünetre felkészülni: a segítség onnan jön, ahonnan nem vártuk Persze tudom, hogy nálunk sokkal rosszabb helyzetből indulnak más családok. Nem egy városi lakásban próbáljuk túlélni a kánikulát, hanem van egy nagy kertünk, ahol lehet szaladgálni, sarazni, bogarakat keresni vagy éppen bunkert építeni. Ráadásul ketten vannak, ami elméletben azt jelenti, hogy mindig van játszótársuk. A gyakorlatban ez persze inkább azt jelenti, hogy hol együtt játszanak, hol együtt unatkoznak. Idén úgy döntöttem, segítséget kérek, méghozzá egy meglepő helyről. Nem a nagyszülőktől, nem is a szomszédtól, hanem a generatív mesterséges intelligenciától. Kíváncsi voltam, vajon képes-e a ChatGPT olyan ötleteket adni, amelyek valóban lekötik a gyerekeket, nem igényelnek képernyőt, nem kerülnek vagyonokba, és nem nekem kell fél órát gondolkodnom rajtuk minden alkalommal. Úgyhogy feltettem neki egy egyszerű kérdést: mit csinálhat két kisgyerek egy hosszú nyári napon, amikor már minden játékot unalmasnak találnak? Az eredmény még engem is meglepett. Nyári szünet előtt: tippek unaloműző promptok írásához Elsőként ezt a promptot próbáltam ki, és már az első válasz is meglepően használható lett: Adj egy listát 100 dologról, amit a fiaim (3 és 7 évesek) csinálhatnak ezen a nyáron, amikor azt mondják, hogy unatkoznak. A listán szerepeljenek szórakoztató tevékenységek és könnyű házimunkák is (például seprés vagy a mosogatógép kipakolása). Ne legyenek benne elektronikus eszközöket igénylő programok, viszont tartalmazzon mozgásos tevékenységeket is. A lista tele volt mozgásos, kreatív, természetközeli és szerepjátékos ötletekkel, de olyan feladatok is szerepeltek benne, amelyekkel a gyerekek a család körüli teendőkből is kivehetik a részüket. Ráadásul a ChatGPT még egy extra tippet is adott: készítsek a kedvenc programokból egy „Nyári unaloműző kihívás” táblázatot, amelyben minden teljesített feladat után jár egy pipa, bizonyos számú összegyűjtött pipa után pedig valamilyen apró jutalom, például egy könyv vagy egy gombóc fagyi. Fotó: Getty Images Persze nem álltam meg az első verziónál. Ahogy a legtöbb AI-válasz esetében, itt is sokat számít a finomhangolás. Minél többet tud az eszköz a gyerekek érdeklődéséről, annál jobb ötleteket ad. Én például külön megemlítettem, hogy mindkét fiam rajong mindenért, ami gurul. A matchboxok, kisautók, biciklik és kismotorok nálunk sosem pihennek parkolópályán, így kértem, hogy ezekre is építsen programokat. Az új lista már olyan ötleteket is tartalmazott, mint saját autóverseny tervezése, akadálypálya építése vagy kincskeresés járgányokkal. Ha te is szeretnéd bevetni az AI-t az unalom ellen, néhány egyszerű szabály sokat segíthet. Légy konkrét! Ahelyett, hogy azt írod: „Találj ki egy játékot!”, inkább pontosítsd a kérést. Például: „Találj ki egy beltéren játszható labdajátékot 2-4 játékos számára!” Minél részletesebb az utasítás, annál használhatóbb lesz a válasz. Adj minél több kontextust! Érdemes megírni, hogy a gyerekeid hány évesek, mit szeretnek csinálni, milyen eszközök állnak rendelkezésre otthon, vagy akár azt is, hogy kertes házban vagy lakásban éltek. Én például megadtam, hogy a fiaim szeretnek autózni, legózni, biciklizni és kismotorozni, így az ötletek sokkal inkább rájuk szabottak lettek. Arra viszont figyelj, hogy ne adj meg érzékeny személyes adatokat, hiszen a legtöbb AI-rendszer a felhasználói interakciókat is felhasználhatja a fejlesztéshez. Használd a keresőfunkciót is! Bizonyos esetekben naprakész információkra is szükség lehet. Ha például családi kirándulást, helyi programot vagy rossz idő esetére beltéri elfoglaltságot keresel, érdemes bekapcsolni a keresést. A ChatGPT és sok más AI-eszköz képes aktuális információkat is összegyűjteni az internetről, így nemcsak ötletelni tud, hanem konkrét programokat is ajánlhat. Mire figyeljünk a ChatGPT használata közben? Bármennyire is csábító, hogy a mesterséges intelligencia oldja meg helyettünk a nyári szünet összes kihívását, érdemes emlékezni arra, hogy a ChatGPT elsősorban ötletelő partner, nem pedig digitális bébiszitter. A legjobb eredményt akkor kapjuk, ha inspirációforrásként használjuk, és nem hagyjuk, hogy teljesen átvegye a szerepet a közös játékban vagy programtervezésben. Arra is érdemes figyelni, hogy az AI nem tévedhetetlen. Néha olyan játékokat vagy feladatokat javasolhat, amelyek az adott életkorban még nem biztonságosak vagy egyszerűen nem működnek a gyakorlatban. A kapott ötleteket ezért mindig érdemes szülői szemmel átnézni, mielőtt bevetnénk őket. Fontos szempont az adatvédelem is. Bár a gyerekek életkora, érdeklődési köre vagy kedvenc játékai hasznos információk lehetnek a személyre szabott ötletekhez, ne osszunk meg olyan adatokat, amelyek alapján a gyermek azonosítható lenne. A teljes név, lakcím, iskola neve vagy más érzékeny információk nem valók egy chatbotnak. 5 prompt, amit érdemes kipróbálni a nyári szünetben Ha meghoztuk a kedvedet a kísérletezéshez, íme néhány prompt, amelyet akár már ma kipróbálhatsz a gyerekekkel: Adj 20 vacsoraötletet, amelyet egy 13 éves, kevés főzési tapasztalattal rendelkező gyerek is el tud készíteni. A listában szerepelhetnek félkész termékek és egyszerű receptek is. Ez különösen hasznos lehet azoknak a kamaszoknak, akik szeretnének egyre önállóbbak lenni a konyhában. A jól strukturált, lépésről lépésre követhető instrukciók önbizalmat adhatnak, a szülők pedig időnként fellélegezhetnek egy-egy vacsorakészítésmentes este erejéig. Találj ki egy új sportot 2 vagy több játékos számára, amelyben pontokat kell számolni. Csapatonként legalább egy, legfeljebb öt játékos lehet. A játékhoz csak egy labda szükséges. Ezután írd le a szabályokat is. Fotó: Getty Images Ez a prompt remek példa arra, hogyan lehet a gyerekeket bevonni a közös ötletelésbe. A mesterséges intelligencia néhány másodperc alatt képes teljesen új játékokat kitalálni, amelyeket aztán a család a saját ízlésére formálhat. Mondj 5 viccet óvodás korú gyerekeknek! Egyszerű kérésnek tűnik, de a válaszok sokkal jobbak lesznek, ha tovább pontosítjuk. Kérhetünk például dinoszauruszos, autós, állatos vagy éppen hercegnős vicceket attól függően, mi érdekli a gyereket. Világhírű mesélő vagy, aki éppen alkotói válságban van. Találj ki 10 meseötletet és rövid mesebevezetőt, amelyekben szerepel egy emlékezetes gonosz karakter, izgalmas kalandok és váratlan fordulatok. Tökéletes választás olyan gyerekeknek, akik szeretnek történeteket kitalálni, de nehezen indul be a fantáziájuk. A kapott ötletekből akár saját esti mese vagy közös családi történet is születhet. Ajánlj egy világűr témájú kézműves projektet, amelyhez csak olyan alapanyagokat használhatunk, amelyek általában megtalálhatók egy háztartásban. Ez a prompt jól mutatja, hogy az AI-nak nemcsak azt mondhatjuk meg, mit szeretnénk, hanem azt is, milyen korlátok között gondolkodjon. Minél pontosabban körülírjuk a lehetőségeinket, annál használhatóbb és megvalósíthatóbb ötleteket kapunk. Az unalom nem feltétlenül ellenség Persze a nyári unalomra nincs tökéletes megoldás. Biztos vagyok benne, hogy az AI-trükkök ellenére nálunk is bőven akadnak olyan pillanatok, amikor a gyerekek unatkoznak. Ilyenkor igyekszem emlékeztetni magam arra, hogy nem kell minden percüket programokkal kitölteni. Sőt, az unalom néha kifejezetten hasznos. Szülőként könnyű belecsúszni abba a szerepbe, hogy folyamatosan programszervezőként működjünk. Ha a gyerek azt mondja, unatkozik, hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy valamit rosszul csinálunk, mintha a nyári szünet sikeressége azon múlna, hogy egyetlen percig se maradjanak elfoglaltság nélkül. Pedig az unalom fontos része a gyerekkornak. Amikor nincs előre megtervezett program, nincs képernyő és senki nem mondja meg, mi legyen a következő feladat, a gyerek kénytelen a saját fantáziájához nyúlni. Ilyenkor születnek a rögtönzött bunkerek, a kerti akadálypályák, a plüssöknek rendezett iskolák és azok a játékok, amelyekre egyetlen felnőtt sem gondolt volna. A mesterséges intelligencia tehát lehet hasznos segítség az ötletelésben, de nem az a célja, hogy minden üres percet kitöltsön. Sokkal inkább egy eszköz a szülő kezében, amely néha ad egy kezdőlökést, amikor kifogytunk az ötletekből. A többit viszont nyugodtan rábízhatjuk a gyerekekre. Lehet, hogy először unatkozni fognak. Aztán egyszer csak kitalálnak valamit. És talán éppen ez a nyár egyik legfontosabb készsége: megtanulni, hogyan találják fel magukat akkor is, amikor senki nem szórakoztatja őket.The post Félsz, hogy unatkozni fog a gyereked a nyári szünetben? Az AI segíthet, 100 meglepő unaloműző ötlettel first appeared on nlc.
Eredeti cikk megtekintése →