Thaiföldön rekedt a magyar turista, a rendőrség elvette az útlevelét – Ártatlanul kerülhet börtönbe Ádám
Blikk
2026-06-16 07:00
Balesetet szenvedett Thaiföldön egy magyar turista, aki megsérült, s nem kap megfelelő orvosi ellátást, ráadásul a rendőrség az ügy kivizsgálásának indokával elvette a magyar férfi útlevelét, s nem engedték fel a hazafelé tartó repülőre sem. Ádámnak már lejárt a biztosítása, elfogyott a pénze, lassan nincs hol laknia Bangkokban, megsérült a gerince, szó szerint veszélyben van. A konzulátus is tud az esetről, de állítólag ők sem tudnak segíteni, mert a thai rendőrség nekik sem ad információt arról, miért nem adják vissza az útlevelet.
Végh Attila
Bűnügyi újságíró, oknyomozó riporter
Ezeket látta már?
Kétségbeesve kereste fel a Blikket Erika, aki már csak a nyilvánosság erejében bízik, hogy megoldódjon a Thaiföldön ragadt fia ügye. Attól fél, hogy ha nem sikerül napokon belül megoldást találni, Ádám az utcára kerül, ahol bármi megtörténhet vele. Féltik az életét, a biztonságát.
– Ádám Thaiföldön olyan helyzetbe került, amelyben egyedül már nem tud segítséget szerezni, és attól félek, hogy komoly jogi és emberi probléma alakulhat ki az ügyből – mondta az elkeseredett Erika. – A fiam turistaként tartózkodott Phuket térségében, ahol egy motorbérléshez kapcsolódó baleset után a helyi rendőrség elvette az útlevelét. Nem tudjuk, miért, nem tudjuk, mit akarnak vele, féltjük attól is, hogy baj érheti, attól is, hogy börtönbe kerülhet, ami azért Bangkokban nem életbiztosítás egy európai számára .
Erika nagyon félti a fiát, amiért nem kap megfelelő orvosi ellátást, amiért – útlevél hiányában – nem tud hazajönni... / Fotó: Facebook
A család Magyarországról próbál segítséget kérni, de nekik is rendkívül nehéz információhoz jutni. Féltik az idegen országban ragadt szerettüket, a bizonytalan helyzetben napról napra nő a félelem, hogy Ádám kiszolgáltatottá válik. Nem szeretnének konfliktust sem a magyar nagykövetséggel, sem a thai hatóságokkal, csupán tisztán látni és biztosítani Ádám számára az alapvető jogi segítséget és a biztonságos hazatérés lehetőségét.
A Blikknek sikerült elérnie a fiatalembert, aki elmondta, hogyan került ebbe a helyzetbe.
– Bérelt robogóval közlekedtem, amikor egy kereszteződésben az elsőbbségadás szabályai szerint megálltam, egy thai férfi pedig hátulról belém hajtott egy másik motorkerékpárral. Ez a közlekedésrendészeti szabályok szerint mindenhol annak a hibája, aki hátulról a „ráfutásos” balesetet okozta, de itt más a valóság. Meg is sérültem, de a rendőrségtől nem kaptam segítséget az orvosi ellátáshoz. Bevittek egy rendőrőrsre – a thai férfit elengedték –, ahol háromszor is kértem, hívjanak orvost, vigyenek kórházba, mert megsérült a hátam. Senki sem figyelt rám, ezért éjszaka el is mentem, hogy orvost keressek. Haza akartam jönni, ám a rendőrség nem engedett fel a repülőgépre, így itt ragadtam.
Ádám turistaként ragadt Thaiföldön, nem lehet tudni, mikor kapja vissza a jogtalanul, megmagyarázhatatlan módon elvett útlevelét / Fotó: Facebook
Lejárt a biztosításom, lejárt a szállásfoglalásom, elfogyott a pénzem, nem kapok megfelelő orvosi ellátást, de nem tudok hazajönni, mert az útlevelem elvették. Nem tudom pontosan, miért, milyen eljárás folyik ellenem, milyen ügyiratszámon, mi az én státuszom az eljárásban, ami miatt nem engednek haza, illetve azt sem, mikor kaphatom vissza az irataimat.
Már megkerestem egy helyi, thai jogsegély irodát, ahol azt mondták, több ezer euróért elintézik, hogy hazajöhessek, mivel az enyémnél komolyabb ügyeket is megoldottak már – lefizetve a hatóságok embereit is –, de én csak egy baleset miatt keveredtem zűrbe, amelynél ráadásul nem is én voltam a hibás, amire tanúim is vannak. Érthetetlen és valóban félelmetes. A vízumom is lejár, és akkor akár le is csukhatnak, amit nem igazán szeretnék, ugyanis láttam már pár dokumentumfilmet arról, milyenek a thai börtönök... Azok egy európainak egyenlőek a kínzással, a halálos ítélettel.
Nem tudni, miért nem adja vissza a magyar férfinek a thai rendőrség ezt az útlevelet, bár még azt sem közölték vele, milyen eljárás folyik ellene / Fotó: Császi Ádám
Ádám kifizette a bérelt motorban keletkezett kárt is, annak ellenére, hogy nem ő volt a hibás, de ez is kevés volt, nem kapta vissza az iratait. Egy helyi ügyvédet is fogadott, de ő is csak a pénzre ment, nem intézett semmit. Közben elfogytak azok a köteles gyógyszerei is, amit a thai kórházban adtak neki, újat viszont útlevél hiányában nem szerezhet be.
A bordó robogóval szenvedett balesetet a magyar turista, s bár nem ő volt a hibás, kifizette a kárt, de ennek ellenére sem engedik haza a thai hatóságok / Fotó: Császi Ádám
Természetesen a bangkoki magyar konzulátussal is felvette a kapcsolatot, ám – állítása szerint – sem a követség magyar, sem a thai munkatársai nem kaptak felvilágosítást az esetről a rendőröktől. A Külgazdasági és Külügyminisztérium központi ügyeletese a Blikknek elmondta, ha Császi Ádám jelentkezett a bangkoki magyar konzulátuson, akkor már egyértelműen beindult a gépezet, ám – sajnos – nem minden esetben tudnak azonnali segítséget nyújtani.
– A magyar konzulnak, konzulátusnak nincs ráhatása a helyi rendőrség eljárására, az ügymenet sürgetésére sem, a jogi eljárások esetében a határozatok ellen nyújthatunk be panaszt, ha egy magyar állampolgárt jogsérelem ért. Munkaszüneti napokon a budapesti jogszegélyszolgálatunk elérhető a nap 24 órájában, természetesen a bajba jutott állampolgárunk esetében mi is jelezzük majd a bangkoki nagykövetségünk munkatársainak a történteket, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy Ádám napokon belül hazajuthasson.
A Blikk érdeklődése után mégis beindult a gépezet. Kiderült, június 18-án kell megjelennie Ádámnak a rendőrségen egy kihallgatáson. Hogy ott mi lesz, azt még nem lehet tudni, ám nagy valószínűséggel valamiért megbírságolják majd, s ha azt kifizeti, visszakaphatja az útlevelét.
– Ittas vezetést akarnak rám verni úgy, hogy a baleset idején nem fogyasztottam alkoholt – mondta szomorúan Ádám. – Érthetetlen, megmagyarázhatatlan, s egyértelműen arról szól, hogy fizessek, akkor szabad vagyok. Ha bíróság elé viszem a balesetet, minimum még két hónapig nem hagyhatom el jogszerűen az országot. Üzenem minden ide vágyó turistának, hogy gyalogoljon, taxizzon, de ne üljön motorra vagy egy autó kormányához, mert itt igaza nem lehet.
Ádám családja nem igazán tudja elfogadni, hogy egy bajba jutott, sérült magyar állampolgár ügyében miért ilyen lassú a gépezet, miért nem avatkozik be határozottabban, gyorsabban a külügyminisztérium, miért nincs egyértelmű tájékoztatás, jogi segítség. Ádám kisfiának a napokban lesz az első születésnapja, s szeretnék, ha a fiatal férfi arra haza tudna jönni, ám egyelőre erre nincs remény, így marad az értetlenség és a kétségbeesés.
Thaiföld