Agyonlőtte a TEK mesterlövésze a botcsinálta ördögűzőt Monoron
Propeller
2026-05-12 11:55
Téveszméje volt a monori ámokfutónak, akit a TEK mesterlövésze hétfőn agyonlőtt.
Elfajult a monori, nyugdíjas ördögűző ámokfutása, amikor késsel támadt rá a rendőrökre.
Egyelőre nem tisztázott, miért kellett a házába behúzódó, zavart elméjű Laci bácsit mellkason lőni, ami a halálát okozta.
Mellkason lőtte a TEK kommandósa Laci bácsit
Füri Mónika, a tragikus sorsú idős férfi szomszédasszonya szerint előbb a járőrök, majd civil rendőrök érkeztek ki a házához, be is mentek az udvarára. De gyorsan ki is jöttek, mert kést láttak nála. Egy órára rá érkezett a TEK is, akik átvették az irányítást. Próbáltak vele tárgyalni, hogy jöjjön ki, de nem volt együttműködő. Végül betörték az ablakokat. Ezután adott le két lövést László a rendőrök felé.
„Először felénk, balra, a másikat pedig előre. Erre reagálva a TEK mesterlövésze mellkason lőtte, és ugyan próbálták azonnal újraéleszteni, de nem jártak sikerrel, belehalt a sérüléseibe – mondta aBlikknekFüri Mónika.
Bár mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, B. László életét már nem lehetett megmenteni.
Sok baj volt az idős, zavart elméjű emberrel
Mónika elmondása szerint rengeteg probléma volt a hetvenes éveiben járó férfival, előfordult, hogy az utcabeliekre is rátámadt. Mónikáék két éve költöztek ide a családjával, ötéves a kislánya, így különösen kellemetlen volt számukra a férfi viselkedése.
„Volt, hogy teljesen pucéran állt a melléképülete tetején, vagy éppen ruha nélkül kaszált, miközben inzultálta a szomszédot. Rengetegszer kiabált és démonokat látott. Az első találkozásunkkor úgy mutatkozott be, hogy ő valójában démonűző és démonlátó. Állítólag akkor kezdődtek nála a problémák, amikor a felesége meghalt – magyarázta Mónika.
Kövesse aPropeller Facebook-oldalát, és nem marad le semmi fontosról!
A legfrissebb hírekért kövessen minket aPropellerGoogle News oldalán is!
Iratkozzon fel a Propeller ingyenes hírlevelére! Naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreket egyenesen az email fiókjába! Ha nem tetszik, később bármikor leiratkozhat.