● news.bsdnet.hu

– Az úttörők, akik Magyarországon ismertté tették a természetgyógyászatot – Bicsérdy Béla a két világháború között, Mészáros Ferenc az ötvenes, Ferencsik István a nyolcvanas években – leginkább az intuitív képességeikre hagyatkoztak. Azóta nagyot lépett előre a tudomány. Változtatott-e ez a természetgyógyászat lehetőségein? – A kilencvenes évek valóban fordulópontot hoztak, de nem elsősorban a tudomány „beszivárgása” miatt. Sokkal inkább azért, mert innentől vált szélesebb körben hozzáférhetővé a természetes gyógymódok nyugati és keleti szakirodalma, mindaz a tudás, amely addig búvópatakként élt tovább a régi gyógyítók hagyatékában. Az információ azonban szűretlenül zúdult rá a társadalomra, és az emberi minőség sok esetben nem tudott lépést tartani ezzel az óriási tudásmennyiséggel. További nehézséget jelentett, hogy a magyar társadalom több mint fél évszázadon át arra szocializálódott: az egészségével kapcsolatos felelősséget szinte teljes egészében átadja az egészségügyi rendszernek. Ez viszont kevésbé veszi figyelembe az egyéni adottságokat. Régebben a falusi tudóemberek a személyes ismeretség, az öröklődő tapasztalat és az átlagosnál fejlettebb intuitív érzék révén sok betegséget célzottabban tudtak kezelni. Az említett természetgyógyász-legendák pedig azért is váltak ismertté, mert belső tartást, spirituszt és emberi erőt is sugároztak. Ez a része ma már kevésbé működik. Sok természetgyógyász elsősorban a tankönyvi tudást sajátítja el, miközben régen azt mondták: erre a hivatásra bizonyos adottságokkal is születni kell. Napjaink egyik nagy feladata, hogy újra megtanuljuk tisztelni a hozott képességeket és az emberi minőséget. – Tehát bizonyos értelemben rosszabb a helyzet, mint a hetvenes-nyolcvanas években? – Nem vitatom a tudományosság fontosságát és szükségességét. Ugyanakkor az orvostudomány történetében számos olyan tézis volt, amely később megdőlt vagy átalakult. A természetgyógyászatban sok olyan terület létezik, ahol évszázadokon keresztül azért maradtak fenn bizonyos módszerek, mert minden magyarázat nélkül működtek. Ha például minden gyógynövény – mondjuk a kamilla vagy a medvehagyma – mögé olyan kutatási hátteret kellene felépíteni, mint egy gyógyszer esetében, az hatalmas anyagi forrásokat igényelne. Erre a természetes gyógymódok világa ritkán rendelkezik megfelelő háttérrel. Közben a modern ember egyre inkább eltávolodott a gyógynövényektől, a belső figyelemtől és a mentális képességek fejlesztésétől. Pedig ezek is a néphagyomány részei, olyan kincsek, amelyeket meg kellene őriznünk. – A természetgyógyászat több gyökere közül tulajdonképpen a népi gyógyászatról beszél. Ezt tartja a legfontosabbnak? – Igen. Az ősi, empirikus tapasztalatokon alapuló tudás évszázadokon át öröklődött tovább, és ezt a mai korba is át kell emelnünk – természetesen a mai körülményekhez igazítva. Vegyük például a fitoterápiát. Régen az ember emésztőrendszere sokkal erősebb volt, ma egyre több az érzékenység és az allergiás reakció. Vannak olyan gyógynövények, amelyek régen természetes módon használhatók voltak, ma azonban az érzékenyebb, terheltebb szervezet esetén kisebb dózisban alkalmazhatók csak, vagy egyáltalán nem. A régi módszereket tehát nem szó szerint kell átvenni, hanem a szemléletüket kell megértenünk. – Ha már allergia: a természetgyógyászat holisztikus szemléletű. Nem az lenne a célja, hogy magát az allergiát szüntesse meg? – A cél minden esetben a belső egyensúly helyreállítása. Erre utaltam akkor is, amikor a gyakran részterületekre specializálódó orvostudományról beszéltem. Sokat tanultam a legendás orvos-természetgyógyásztól, Oláh Andortól, akitől először hallottam azt a gondolatot: mindenkinek saját maga a legjobb orvosa. Vagyis minden emberben ott él egy belső öngyógyító erő, amelyet a természetgyógyász segíthet felébreszteni, támogatni és egyensúlyban tartani. – Sok idős ember él ma fájdalmakkal, párhuzamos betegségekkel és ezekre rengeteg gyógyszerrel. A természetgyógyászat tudja csökkenteni a gyógyszerfüggőséget? – Megfelelő életmóddal, tudatos önismerettel és megelőzéssel sok esetben jelentősen csökkenthető a gyógyszerek mennyisége. A szüleim például 93 évesen is ezt példázzák, de számos olyan hatvan év feletti embert is ismerek, akik csak a jogosítvány meghosszabbítása miatt találkoznak orvossal. Ehhez azonban felelősséget kell vállalni az életünkért. Aki nem tudja felvállalni az egészségtudatosságot és az önmagával való munkát, gyakran már negyvenéves korára gyógyszerekre szorul. – Mi az oka annak, hogy az beszélgetés elején említett híres természetgyógyászok mégis viszonylag rövid életet éltek, konkrétan a hetvenes éveik alatt távoztak? – Van, aki rövidebb idő alatt is többet alkot, mint más egy hosszú élet során. Minden ember egy bizonyos életfeladattal érkezik erre a világra, és ha ezt teljesíti, már nyomot hagy maga után. Természetesen jogos elvárás, hogy egy gyógyító a saját életével is példát mutasson. Ugyanakkor mindenkinek vannak emberi gyengeségei. Az említett természetgyógyászok közül sokan hajlamosak voltak túlvállalni magukat. Márpedig ha elfogy az ember életereje, akkor a világ legjobb természetgyógyásza sem tud tovább működni. A tradicionális szemléletek elfogadják, hogy a lélek és a szellem túlmutat a fizikai testen. Nekünk az a feladatunk, hogy továbbvigyük elődjeink hagyatékát és szemléletét. – Miért nincsenek ma országosan ismert, nagy hatású természetgyógyász egyéniségek? – Mert a természetgyógyászatot is elkezdték aprópénzre váltani. Ám ez valójában hivatás. Egy része megtanulható könyvekből, de a lényegi részt önmagunkban kell kimunkálnunk. Szembe kell nézni a saját gyengeségeinkkel, megdolgozni őket, ehhez pedig idő és alázat kell. A mai emberből egyre inkább eltűnik az emberi és szakmai alázat, a tradíciók tisztelete. – Létezhet valódi együttműködés a természetgyógyászat és az orvostudomány között? – A természetgyógyászatot szabályozó törvény 1997-ben született meg azzal a céllal, hogy a nyugati orvoslás és a természetes gyógymódok erősségei közelebb kerüljenek egymáshoz. Megszületett az integratív gyógyászat fogalma is, amelybe a keleti medicinák szemlélete is beletartozik. Ennek célja éppen az együttműködés. Nekünk, természetgyógyászoknak is folyamatosan képeznünk kell magunkat, hogy tisztában legyünk a határainkkal, és amikor szükséges, át tudjuk irányítani a beteget a nyugati orvostudomány rendszerébe. Ugyanakkor fordítva is igaz: vannak olyan területek – például lelki, pszichoszomatikus, emésztőszervi vagy mozgásszervi problémák –, ahol a természetes módszerek jelentős, időnként hatékonyabb segítséget adhatnak. Örömteli folyamatnak tartom, hogy egyre több olyan orvos ismerősöm van, akik nyitottak a természetes gyógymódok iránt, és ezeket az orvosi praxisukban is alkalmazzák. – Hogyan lehet ma eldönteni, ki képvisel valódi szakmai minőséget? – Ez napjainkban még mindig komoly kihívás. Mögöttem például több mint harmincöt év terápiás és harminc év oktatói tapasztalat áll, de papíron ugyanaz a végzettsége, jogosultsága annak is, aki néhány hónapja végzett. Az egyesületek és szakmai közösségek adhatnak bizonyos támpontot, például a Terem Egyesület vagy a Magyar Integratív Medicina Szövetség, de jelenleg még nincs valódi szakmai ranglétra vagy mesterfokozat ezen a területen. A mai médiavilágban ráadásul az internetes láthatóság megelőzi a valódi szakmai mélységet. – Pedig azt gondolnánk, hogy az internet segít eligazodni. Épp összezavar? – Inkább összezavar. Van, aki csendben, hitelesen dolgozik, de nem épít maga köré látványos online jelenlétet. Mások viszont kiválóan építenek márkát anélkül, hogy valódi szakmai tartalom állna mögötte. Az online képzések hatékonyságát most meg sem említem… A keleti szemlélet erre használ egy kifejezést: „hamis tűz”. Sajnos ma egyre több ilyen látszat-természetgyógyásszal találkozni. Én mindig azt tanácsolom: aki interneten választ természetgyógyászt, ne csak a marketinget nézze meg, hanem azt is, hogyan él az adott ember, milyen utat járt be, és milyen emberi minőséget képvisel. A természetgyógyásznak a saját életével is példát kell mutatnia, energetikai, lelki, tudati síkon egyaránt. Mese Terem A Daróczi Zoltán elnökségével működő Természetes Egészségmegőrző Egyesület (Terem) Mese-Terem címmel hirdet országos meseíró pályázatot. A június végéig leadható műveket szerzőpárosoknak kell jegyezniük, ahol az egyik tag 14 évnél fiatalabb gyermek, a másik pedig kamasz vagy felnőtt. Célja a kreativitás élénkítése, az együtt töltött minőségi idő növelése, a hagyományok ápolása. A szervezők bíznak benne, hogy az alkotásokkal az egészségesebb lelkületű felnőttkor felé tudják terelni a gyermekeket.