● news.bsdnet.hu

A történetek jól ismertek: a második világháború végén, 1945 augusztusában az Egyesült Államok három nap különbséggel vetette be a Little Boy és a Fat Man elnevezésű atomfegyvereket két japán város, Hirosima és Nagaszaki felett . A légi támadások a becslések szerint 129 ezer és 226 ezer közötti áldozatot követelt, akiknek többsége civil volt, sőt még azok is gyorsan belehaltak a sugárzásba, akik a robbanások után siettek a helyszínre segíteni. A következő években a túlélők körében jelentős számban alakult ki leukémia és más daganatos megbetegedések, a robbanásnak kitett várandós nők pedig magasabb vetélési és csecsemőhalandósági rátát tapasztaltak. Az élve született gyermekeknél gyakrabban fordult elő értelmi fogyatékosság, visszamaradott növekedés és fejlődési rendellenesség. A hirosimai és nagaszaki bombázások a mai napig az egyetlen olyan eseteket jelentik, amikor nukleáris fegyvereket vetettek be ellenséges lakosság ellen . A város, ami azért nem semmisült meg, mert 74 éve borús volt az ég A "szerencsés, mint Kokura" azóta is elterjedt mondás Japánban. Ezzel szemben az 1986. április 26-án éjszaka bekövetkezett csernobili katasztrófa egy üzemi baleset volt, amelynek során egy meghibásodott reaktor robbant fel, veszélyes radionuklidokat juttatva a légkörbe. A robbanás ereje a mai Fehéroroszország, Ukrajna és Oroszország hatalmas területeire repítette a szennyezett anyagokat. A detonáció során közvetlenül két ember vesztette életét, és körülbelül huszonnyolcan haltak meg egy héten belül, a későbbi mentesítési munkálatokban részt vevő mintegy 600 ezer „likvidátor” azonban veszélyes sugárdózisnak lett kitéve. A szovjet kormány egy ideig eltitkolta az incidenst, így a mai napig nehéz meghatározni a tényleges áldozatok számát – az ENSZ ugyan csak ötven közvetlen halálesetet tart nyilván, egy 2005-ös előrejelzés szerint a hosszú távú sugárterhelés miatt a halottak száma végül elérheti a négyezret is. A két helyzet közötti alapvető különbség magukban a katasztrófák természetében, pontosabban a nukleáris fegyverek és az atomreaktorok robbanásának eltérő mechanizmusában gyökerezik. A Japánra dobott bombákat magasan a földfelszín felett, 500-600 méteres magasságban robbantották fel, ami maximalizálta a pusztító erejüket és a közvetlen károkat, viszont ez a módszer jelentősen csökkentette a visszamaradó talajmenti sugárzás szintjét. Ezzel szemben a csernobili robbanás közvetlenül a földfelszínen történt. Ez nem klasszikus nukleáris detonáció, hanem egy fizikai-kémiai (gőz- és hidrogén-) robbanás volt, amely mechanikailag ugyan kisebb erejű volt egy atombombánál , ám a talajmenti pozíciója miatt négyszázszor több radioaktív anyagot szórt a légkörbe, mint a hirosimai bomba, ráadásul óriási mennyiségű sugárszennyezett reaktortörmeléket és radioaktív hulladékot hagyott a helyi környezetben. Kulcsfontosságú tényező a helyszíneken jelen lévő hasadóanyagok mennyisége is. Bár mindkét technológia maghasadással működik, egészen más léptékben és anyagokkal alkalmazzák azt. A folyamat során a neutronok szétbontják a nehéz atommagokat, ami hatalmas energiát szabadít fel, miközben újabb neutronok lökődnek ki, így egy önfenntartó nukleáris láncreakció indul be. Egy fegyvernél a cél az, hogy a lehető legtöbb hasadóanyag a lehető leggyorsabban reagáljon, amihez viszonylag kevés alapanyag is elegendő. A Hirosimára dobott Little Boy összesen 64 kilogramm dúsított uránt (U-235) tartalmazott, míg a Nagaszakira dobott Fat Man egy plutónium-alapú fegyver volt, amelyben mindössze nagyjából 6,2 kilogramm plutónium (Pu-239) volt. Ezzel szemben egy atomreaktorban szabályozórudakkal nyelik el a felesleges neutronokat, hogy a láncreakció alacsonyabb intenzitással, de rendkívül hosszú ideig fenntartható maradjon, amihez lényegesen nagyobb mennyiségű dúsított uránra van szükség. Csernobilban például körülbelül 180 tonna nukleáris üzemanyag volt jelen. A reaktorok a működésük során ráadásul rendkívül intenzív, magas szintű radioaktív melléktermékeket és izotópokat – például céziumot és jódot – termelnek. Normál esetben, amikor a nukleáris üzemanyag kiég – azaz elhasználódik és már nem képes hatékonyan fenntartani a láncreakciót –, kicserélik és zártan tárolják a reaktornál a biztonságos elhelyezésig. A csernobili katasztrófa során azonban a robbanás ezt az óriási mennyiségű anyagot közvetlenül a légkörbe és a környezetbe szabadította fel, a reaktormagban moderátorként használt grafit pedig meggyulladt, és a napokig tartó, megfékezhetetlen tűz izzó füstjével folyamatosan szállította a radioaktív részecskéket a magaslégkörbe. Mivel ezek a visszamaradó melléktermékek és izotópok hosszú felezési idővel rendelkeznek, az emberi szervezetre nézve rendkívül hosszú ideig veszélyesek maradnak , és pontosan ezek a tényezők teszik Csernobilt mind a mai napig lakhatatlanná. (Forrás: IFL Science , fotó: Getty Images) Ez is érdekelhet: Hatalmasat tévedtek a kutatók: összeomlott a legfontosabb bizonyíték az élet utáni hajszában a Jupiter rejtélyes holdján A Jupiter jeges holdját régóta a földön kívüli élet egyik legígéretesebb helyszínének tartják, de egy friss elemzés most megkérdőjelezi az egyik legfontosabb bizonyítékot az Europa lakhatóságával kapcsolatban. Különös paradoxon: egy vulkánkitörés mutatta meg, hogyan semmisíthető meg a légköri metán Műholdas mérések bizonyítják, hogy a vulkáni hamu képes lebontani a légköri metánt. Geológiai képtelenség Reykjavík mellett: a vulkán, aminek üres maradt a gyomra A Reykjavík közelében fekvő Thríhnúkagígur az egyetlen ismert vulkán a világon, amelynek magmakamrája egy különös geológiai anomália folytán nem telt meg szilárd kőzettel, így ma is látogatható.