● news.bsdnet.hu

A keresztény hit már az 1000. év táján áthatotta a szíveket, Nagy Konstantin anyja, Szent Ilona, aki a hit elterjesztésében vezető szerepet játszott, Jeruzsálembe is elzarándokolt. Kezdetben a kereszténység ereje jóval messzebb terjedt kontinensünk határainál. Általánossá vált az a nézet, hogy a keresztény világ kötelessége a szentföldet a muszlimok kezéből kiragadni. A terv II. Szilveszter pápa fejében fogant meg és VII. Gergely is foglalkozott vele. Aztán többen is nekiindultak hittérítő feladatuknak, köztük királyunk, II. András, aki 1217-ben maga indult el a Szentföldre, hogy személyesen vezesse az ötödik keresztes hadjáratot. Szent István érdeme, hogyha erőszakkal is, de kereszténnyé tette a magyar népet, bebiztosítva ezzel a magyarság jövőjét Európában. Ugyanis amíg a magyarság keresztény hitét meg nem tagadja, addig jöhet bármilyen történelmi vihar, egyedül hitének erejével képes lesz életben maradni, minden vészt túlélni. A középkorban az egyház volt a tudás egyik legfontosabb őrzője. A kolostorokban másolták és megőrizték az ókori görög és római műveket, amelyek később a reneszánsz és a tudományos fejlődés alapjává váltak. A kereszténység erkölcsi tanításai elősegítették az emberi méltóság, a felelősségvállalás és a közösségi szolidaritás eszméjének elterjedését. A keresztény hitnek nem volt ellenfele, mindaddig, amíg meg nem született a liberalizmus. A liberalizmus szellemi alapjai a 17–18. században alakultak ki olyan gondolkodók munkássága nyomán, mint John Locke, Montesquieu és Voltaire. Ők voltak azok, akik az egyén szabadságjogait a társadalom fölé emelték, majd a francia forradalom a felvilágosodás eszméit politikai valósággá alakította. A forradalom jelszava – „szabadság, egyenlőség, testvériség„ – a liberális mozgalom alapvető hivatkozási pontjává vált. Mindazonáltal Európa még a II. világháborút követően is keresztény hitre épült. A második világháború utáni Európa újjáépítésében több olyan kereszténydemokrata politikus játszott meghatározó szerepet, akik hitükből és keresztény társadalmi tanításokból merítettek. Ők az európai integráció „alapító atyái”, mint Konrad Adenauer, Nyugat-Németország első kancellárja, Robert Schuman, az úgynevezett Schuman-terv kezdeményezője, aki munkájával lefektette az Európai Unió alapjait, vagy a kereszténydemokrata Alcide De Gasperi, akit az európai egység egyik legfontosabb támogatójakén tartunk számon. Hiába az Európai Unió jelenlegi vezetőinek aljas és ártalmas történelemhamísítása, a liberálisok az új Európa megszületésében semmiféle szerepet nem játszottak, ugyanis a háború utáni európai integrációt kereszténydemokrata politikusok indították el, akiknek eszébe sem jutott nemzetek feletti, központosított diktatúrában gondolkodni a romokban heverő Európa felett. Szó sem volt föderalizmusról, szó sem volt központi irányítású hatalomról! A közös Európát kialakító politikusok célja az volt, hogy a kontinens keresztény-humanista hagyományaira építve teremtsenek tartós békét és együttműködést a korábban egymással háborúzó nemzetek között. Az európai egység korai időszakában a kereszténydemokrata mozgalmak különösen erősek voltak Németországban, Olaszországban, Franciaországban és a Benelux-államokban. Igy nem lehetünk meglepve, hogy a háború utáni európai integrációt nagyrészt az akkor erős és kiterjedt katolikus szervezetek hozták létre, bármennyire is sikerült a jelenlegi uniós hatalomnak az erre utaló bejegyzéseket szépen kitörölni mindenhonnan, olyannyira, hogy online formában erre történő utalás már nem létezik. Szerencsére a korabeli kiadású könyvek bőven beszélnek e szervezetek szerepéről. Hiába az uniós mesterkedés, a liberalizmus ekkor még nem volt sehol, valahol a sötétben sunnyogott, mígnem be nem következett a hidegháború vége, ami elhozta a zsidó gyökerű, amerikai liberális ideológiának nemcsak a győzelmét, hanem egyben egyeduralmát is. Ekkor írja Fukuyama, hogy megállt a történelem, mert a liberalizmus a legfőbb jó, innen már nem lehet tovább lépni előre. Csakhogy minden, ami abszolút, az ellenfél nélküli liberalizmus is elkezdett torzulni. Az első komoly jel, hogy a liberalizmus át akarja venni az irányítást Európa felett, a 2000-es évek elején mutatkozik meg, amikor az Európai Unió megpróbálja elfogadtatni az úgynevezett Európai Alkotmányos Szerződést. E szerződés preambulumában már nem szerepel Európa keresztény örökségére való hivatkozás. Több európai vezető – például II. János Pál pápa, a későbbi pápa, Joseph Ratzinger vagy Valéry Giscard d’Estaing támogatja, hogy az alkotmányos szövegben kifejezett utalás legyen Európa keresztény örökségére, ez azonban politikai konszenzus hiányában nem kerül bele a végleges dokumentumokba. Ez tehát az első lépés, amikor az Európai Unió megtagadja a keresztény hitet. Azóta az úgynevezett Soros-szervezetek (amelyek a háború utáni katolikus szervezetek mintájára épültek ki) ráeresztették az iszlám migrációt Európára. Európa iszlamizációjának elsőrendű célja a keresztény hit végleges kitörlése, az európai nemzetek meggyöngítése annak érdekében, hogy létrejöhessen a nemzetek feletti, központosított uniós diktatúra, az Európai Egyesült Államok, amely már a zsidó alapú amerikai woke-liberalizmuson alapszik. Így jutottunk el odáig, hogy a Magyar-kormány uniós parancsra ki akar törölni minden kereszténységre való utalást az ország alapszerződéséből, és levetette az állami hivatalokban a falakról a Nemzeti Hitvallást, amiben több, a kereszténységre utaló mondat szerepel, mint például: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk … hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Vagy: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” Ha Európa elfordul a keresztény hittől, menthetetlenül el fog bukni! Még van némi remény, ne engedjük, hogy idegen érdekek és hatalmak uralkodjanak felettünk! Ne felejtsük: ha Isten velünk, ki ellenünk?